Kisalföld logö

2018. 05. 21. hétfő - Konstantin 13°C | 23°C Még több cikk.

Fontos a biztonság és a fejlesztések - Kara Ákos és Simon Róbert Balázs a két győri körzet jelöltje

Sajtótájékoztatón jelentette be csütörtökön Kara Ákos és Simon Róbert Balázs, hogy a Fidesz és a KDNP közös jelöltjeként ismét indulnak az országgyűlési választásokon.
 Kara Ákos hangsúlyozta, hogy fontos eredményeket értek el az itt élő emberekkel és polgármesterekkel. Célja a jövőben is az marad, hogy folytatni tudják a fejlesztéseket a Modern Városok Program keretében Győrben és környékén. Külön említette az új mentőállomást, a kórházi parkolót, az út- és kerékpárút-fejlesztéseket, valamint az új Mosoni-Duna-hidat. Simon Róbert Balázs programjának középpontjaként a biztonságot és a gyarapodást hangsúlyozta.

Szólt arról, hogy szórólapján a biztonságra utal a „Nekünk Magyarország az első" jelmondata. A jelölt gyarapodás szolgáló céljai közül a tervezett új Mosoni-Duna-hidat, a Győri Nemzeti Színház és a II. János Pál tér felújítását, valamint a strandfürdő fejlesztését, vízi élménypark létesítését emelte ki. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy hétfőtől megkezdik a támogató aláírások gyűjtését. Aktivistáik többek között a Baross úti Csónakos szobornál, a vidéki autóbusz-pályaudvaron, a vásárcsarnoknál és a lakótelepeken várják a támogató aláírásokat.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr versenyben maradt az Európa Kulturális Fővárosa tisztért

Győr versenyben maradt az Európa Kulturális Fővárosa tisztért
Debrecen, Győr és Veszprém pályázatait ajánlja a projekt döntőjébe a független nemzetközi szakértői testület. Tovább olvasom