Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Felavatták a Rehau győri gyárát - 200 új munkahely jött létre - fotók

A 60 millió euróból épülő üzemben az Audi három modelljéhez gyártanak lökhárítókat.

10.41 - "Az új gyárunk legfőbb eleme a szén-dioxid-tisztításon alapuló lakkozó" 

"Nagyon örülök, hogy egy év alatt a 25 ezer négyzetméteres területen a fröccsöntő, a lakkozó, a szerelő, a konfekcionáló és logisztikai csarnok mellett elegendő raktározási kapacitást és korszerű igazgatást létesítettünk.

A gépjárműiparban rendkívül rövid lehívási idők érvényesek. Ezért az Audi-gyár kapui mellett történő termelés rendkívül sok előnnyel jár.

Az új gyárunk legfőbb eleme a szén-dioxid-tisztításon alapuló lakkozó. A gyár ezen része különösen környezetkímélő, mert szükségtelenné teszi az értékes víz felhasználást. Emellett víz alapú festékekkel dolgozunk, környezetre káros oldószereket nem használunk" - mondta Alexander Ziehr, a Rehau győri üzemének vezetője a hivatalos átadó ünnepségen.


Felavatták a Rehau győri gyárát. Fotók: Mészáros Mátyás

A német cég jelenleg 130 munkatársat foglalkoztat


"Durván 60 millió eurót fektettünk be a győri gyárba. Ennek megfelelően a lakkozott lökhárítókat nem forró levegővel, hanem infravörös sugarakkal szárítjuk. Utóbbi innovációnak köszönhetően a létesítmény világviszonylatban is rendkívül energiahatékonynak számít.

Az építés során saját Rehau termékeink közül többet felhasználtunk: többek közt 50 geotermikus szondát építettünk be, melyek az épületet mostantól a talajból nyert hővel, illetve hűvös hőmérséklettel látják el. A szabadban szikkasztórendszer gondoskodik a fenntartható és intelligens eső-víz gazdálkodásról" - folytatta Alexander Ziehr.

A győri üzemvezető hozzátette: "jelenleg 130 munkatársat foglalkoztatunk, de minden esély megvan arra, hogy ez a szám 200 főre emelkedjen rövid időn belül".

Az A3-as lökhárítóit már most Győrben gyártják, jövő évtől pedig a TT és Q7-es elülső és hátsó lökhárítórendszerit is  

"A Rehau győri üzeme 279 nap alatt készült el. Ezen idő alatt 3800 tonna acélt, 24 ezer köbméter betont építettek be a szakemberek, s nagyjából 75 ezer köbméter földet mozgattak meg a korszerű gyár felépítéséhez" - közölte Markus Grundmann, a Rehau igazgatósági tagja.

"Az Audi és a Rehau több mint két évtizede dolgozik `kéz a kézben´: üzleti kapcsolatunkat kölcsönös tisztelet és bizalom jellemzi. A győri gyár építésének egyik fő oka az Audi-val való közös üzleti kapcsolat volt, de meg szeretném említeni, hogy a Volkswagen pozsonyi gyárával is évek óta eredményes és kölcsönösen jó az együttműködésünk.

A győri gyárban 2005 óta gyártunk három műszakos üzemben lökhárító-változatokat különböző modellekhez. Mostantól az A3 Cabrio és Coupé lökhárítóit, a jövő év közepétől pedig az Audi TT és Q7-es (utóbbi modelleket a VW-konszern pozsonyi gyárában szerelik össze - a szerk.) elülső és hátsó lökhárítórendszerit is az új gyárunkban fogjuk fröccsönteni és festeni" - mondta dr. Veit Wagner, a Rehau csoport alelnöke.



Cséfalvay Zoltán és Thomas Faustmann így látja a Rehau győri érkezését

Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár szerint "amikor a magyar kormány 2010 nyarán célul tűzte az ország újraiparosítását, Európa-szerte kétkedés fogadta ezt, mostanra viszont uniós célkitűzés lett az ügy; a 2014-2020-as tervezési ciklus végére a közösség 16-ról 20 százalékra kívánja emelni az ipar arányát GDP-ben.

Az autóiparnak más ágazatoknál jóval nagyobb multiplikátor hatása van. Kitért arra is: míg Magyarország számára versenyelőny a térségbeli államokénál jobb infrastruktúrája vagy a munkaerőpiac elmúlt két évben megteremtett rugalmassága, a beszállítók terén rosszabbul áll az ország a másik három visegrádi államnál".

Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének elnöke szerint "csak világszínvonalat nyújtó beszállítókkal tudnak világszínvonalú járműveket előállítani. A Rehau győri gyára a Volkswagen-csoport más márkáinak is beszállítója, többek között a cégnél készülnek a VW Touareg lökhárítói is".
 


   
Előzetes

Hétfőn avatják fel a németországi székhelyű Rehau-cégcsoport győri gyárát a város ipari parkjában; a társaság korábbi közlése szerint a 60 millió euróból épülő üzemben az Audi három modelljéhez gyártanak lökhárítókat.

A tavaly júliusi alapkőletételkor azt közölték: a 10 hektáros területen felépülő 26 ezer négyzetméteres üzem a beruházás első fázisa lesz. A modern, környezetkímélő technológiával megépülő létesítményben mintegy 200 ember kap állást, akiknek háromnegyed része a termelésben vesz részt. A 60 millió eurós (körülbelül 18 milliárd forintos) beruházáshoz 985 millió forintnyi uniós, illetve magyar pályázati támogatást nyert el a társaság.

Markus Grundmann ügyvezető igazgató akkor elmondta, hogy a polimereket gyártó cégcsoport két évtizede van jelen Magyarországon. Eddig az építőipar és az ipar, jellemzően a bútorgyárak számára állított elő terméket, most azonban, harmadik ágazatként, az autóipart is kiszolgálják.

Arról, hogy a mostani beruházást követi-e második fázis, az igények tükrében döntenek; a mostani projekt eredményeként összesen évi félmillió első és hátsó lökhárítót tudnak majd előállítani, a munkák teljes vertikumát helyben végezve - tette hozzá.

Az ügyvezető igazgató közölte: az üzem kapacitása az Audi igényeinek kielégítésére lesz elegendő. A Győrben készülő A3 és TT, valamint a pozsonyi gyárban összeszerelt Q modelleket látják el termékeikkel.

Olvasóink írták

  • 15. urbaniastapista 2013. október 15. 22:21
    „#4.
    A horvát generálkivitelezőre gondolsz, aki még a betonelemeket is hazulról hozta és több cseh-szlovák alvállalkozót foglalkoztatott, mint magyart?”
  • 14. Hunicum 2013. október 15. 00:17
    „12. Lobbo71!
    Baromira képzavarban vagy! Ha nem lennének a munkaerő-kölcsönzők, akkor egyből a cégnek kellene alkalmaznia a munkavállalót! Nem gondolod, hogy mondjuk egy Audi és a beszállítói emiatt húznák le a rolót? :D
    Ők ugyanannyit kifizetnek mint a saját alkalmazottjuk csak a kölcsönző veszi le a sápot.”
  • 13. gylj 2013. október 14. 20:41
    „Lobbo71-nek.
    Ismeretségi körömben minimálbér+0 időket élnek sokan. Ja és még azt, "ha nem tetszik, nem muszáj itt dolgozni".
    Én is úgy gondolom, hogy minden új munkahelynek örülni kell.”
  • 12. Lobbo71 2013. október 14. 19:52
    „10. Hunicum: ha ezek nem lennének, az a pár tízezer ember munkanélküli lenne. Nem hogy 110 ezret nem kapna, hanem semennyit. És ne felejtsük el, hogy itt minden embernek bejelentett állása van, a cég fizeti utána az adót és egyéb járulékokat. A mai minimálbér+többizsebbe világban ez elég nagy szó.”
  • 11. zöldike 2013. október 14. 17:21
    „Mégis gyarmatok leszünk? Brutto 110 ezer 3 műszakban?”
  • 10. Hunicum 2013. október 14. 13:45
    „Soha nem tudtam ép ésszel felfogni, hogy miért hagyjuk ezeket a munkaerő-kölcsönző cégeket így elszaporodni! Megnyomorítják a dolgozó embereket.
    Gomba módra szaporodtak el és mindegyik jól megél a melós emberek sarcolásából!
    Legszívesebben hoznék egy törvényt, ami szabályozza mennyi kölcsön munkaerőt alkalmazhat egy cég!!!”
  • 9. WeiseÖdenburg 2013. október 14. 12:24
    „8. tutti 2013.10.13. 08:24
    Munkaerő kölcsönző vállalkozás is leveszi a 20% hasznot,amiben nincs benn a fenntartási költsége.Viszont az ajdinak nem a bérköltség után után állapítják "azadot" hanem a dologi kiadásból.Na,de ez is jobb mint a semmi,van hol dolgozni.”
  • 8. tutti 2013. október 13. 08:24
    „Persze teremtsenek munkahelyeket de...

    Végignézve az álláskereső portálok kínálatában gyakran lehetett olvasni pl.
    partnercégünk részére keresünk stb stb.
    110bruttó három műszakban és semmi plusz!!
    Mindezt a nagy Audiban külsős cégtől termelő munkát végezve!

    Na ez a szégyen.”
  • 7. ATX 2013. október 13. 07:27
    „Így van. Ez egy pozitív hír, ezen tényleg nem kell károgni! Akinek meg nem tetszik, hogy visszajött a kapitalizmus, az disszidáljon Észak-Koreába...”
  • 6. pmiklos64 2013. október 12. 21:11
    „5: szerintem ne fáradj,felesleges.Inkább öntsd szavakba,szerinted mi a baj azzal,hogy épül vagy idetelepül egy cég,ezzel munkalehetőséget adva,illetve gyarapítva az adózók sorát.Komolyan nem értem a folyton nyavalygókat.”
  • 5. állampógár 2013. október 12. 18:35
    „Hedon hol lehet erre jelentkezni?Tudok és is propot nyomni ha megéri.”
  • 4. pmiklos64 2013. október 12. 18:26
    „Amíg épült,addig is elég sok embernek adott munkát,hát még ezután.Tipikus van kalapja,nincs kalapja.Mi van? Nem ízlett az ebéd,itt meg kiböfögiteg magatokat?”
  • 3. Jandex 2013. október 12. 17:04
    „2. Hedon 2013.10.12. 11:54
    Van??? És mire??? Ja igggeeen a zaudira, de ahhoz meg mi közük???”
  • 2. Hedon 2013. október 12. 11:54
    „# 1. acsali

    Szerencsére van mire!”
  • 1. acsali 2013. október 12. 11:49
    „No, akkor hétfőn púderezi magát a városvezetés.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Koncz Zsuzsa exkluzív koncert turné Sopronban és Győrben - időpontváltozás

Koncz Zsuzsa exkluzív koncertet ad 2013. október 17-én a soproni és október 15-én a győri… Tovább olvasom