Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Fejlesztések sora várható Écsen

Écsen számos fejlesztés megvalósulhat idén, a település több pályázata is elbírálás alatt áll.
Az önkormányzat 326 millió forintos főösszeggel fogadta el az idei költségvetést, s az már biztos, hogy ebből 60 millió forintot a szennyvíztelep korszerűsítésére és bővítésére fordítanak. (A beruházás 330 millió forintból valósulhat meg, s a Környezet és Energia Operatív Programban 270 millió forint támogatást nyert Écs a célra. A projekt közbeszerzési eljárása már befejeződött, a vízjogi létesítési engedélyezési eljárás zajlik.

A munkálatok júniusban kezdődhetnek és a tervek szerint 2014-re érnek véget – tudatta Mondovics László. A polgármester elmondta: támogatást remélnek LEADER-pályázattól a sportpálya és az öltöző modernizálására és bővítésére, s jelentkeztek a Belügyminisztérium közlekedésbiztonság javítására kiírt pályázatára is.

Ennek pozitív elbírálása esetén a 82-es főútnál lévő élelmiszerüzletnél szeretnének gyalogátkelőhelyet kialakítani. A tervek között szerepel az iskolához egy külső multifunkcionális pálya építése is, az ezt célzó pályázat is elbírálás alatt áll. Ezenkívül Ravazddal és Nyúllal közösen adott be az écsi önkormányzat pályázatot a csapadékvíz-elvezetés korszerűsítésére és bővítésére is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vonzó feltételek jelenlegi és jövőbeni lakosoknak

A töltéstavai önkormányzat idei tervei között szerepel térfigyelő rendszer kiépítése Töltéstava… Tovább olvasom