Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Fegyelemre tanít a kommandós tábor

Győrújbarát - Az egyre gyakoribb fiatalkori bűnözésről szóló híradások adták az ötletet három megyei rendőrnek, hogy kommandós tábort rendezzenek gyerekeknek. Az ügyességet, fegyelmet fejlesztő programok mellett a valós helyzetekre is felkészítik őket.
A megyei rendőr-főkapitányság is támogatja a kölyök kommandós tábor megrendezését, de az valójában hivatásukat szerető emberek magánkezdeményezése. A táborvezető, Simon Botond törzszászlós, intézkedéstaktikai szakoktató elmondta, a gyakori fiatalkori bűnözésről szóló híradások adták az ötletet. – A rendőrségi bemutatókon egyre többször felvetették az érdeklődő szülők, hogy szívesen küldenék olyan táborba gyermekeiket, ahol fegyelmet tanulnak, megtudhatják, mit kell tenniük, ha támadás éri őket – mondta Simon Botond.

A táborvezető mellett Domschitz Katalin százados, a főkapitányság humánszolgálatának sportért felelős tisztje és Gerencsér Rezső főtörzszászlós szervezi a tábort 9 és 17 év közöttieknek.

– A táborban szigorú rend szerint élnek majd a résztvevők. Fegyelmet tanulnak a gyerekek, akiket nem bontunk szét korosztályonként, hiszen épp az a lényeg, hogy megtanulják az egymás iránti felelősséget – veszi át a szót Domschitz Katalin. A „kölyök kommandósok" szituációs gyakorlatokon vesznek részt, de megismerhetik az álcázás, lopakodás és nyomolvasás technikáit is.

A megye főkapitánya, Szabadfi Árpád dandártábornok szerint hosszú távon hasznos lehet, hogy a szervezet munkáját megismerhetik a résztvevők, s lesznek olyan foglalkozások, amelyek kedvet csinálnak a pályához a fiataloknak.

A táborba levélben a 9174 Dunaszeg, Deák Ferenc utca 1/B címen, vagy a kolyokkommandos@gmail.com címen lehet jelentkezni április 15-ig. Bővebb információ: 70/226-1882.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ütőhangszeres verseny

Győr - Holnaptól rendezi meg a Liszt Ferenc Zeneiskola a Maros Gábor Országos Szóló és Duó… Tovább olvasom