Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Évnyitók hétvégéje a megyében

Győr-Moson-Sopron - A két iskola összevonásából 450 gyermeket befogadó intézménnyé váló győri Richter János Zenei Szakközépiskola és Általános Iskola a BBMMK-ban tartotta évnyitóját.
– Közösen akartuk, együtt vártuk a változást. A mindennapokban azonban nem lesz drámai a változás, a gyerekek ugyanolyan képzést kapnak, mint idáig. A közös irányításból adódóan a szervezés módosul, nőni fog a hatékonyság – mondta többek között évnyitó beszédében az iskola igazgatója, Benkő Szabolcs.

Győr alpolgármestere, dr. Somogyi Tivadar ugyancsak megjegyezte, hogy az összevonás mellett teljes volt az egyetértés tanárok és az önkormányzat között.

– A zenei érzék, a talentum adottság. A tanárok ezt kihasználva kell gondoskodjanak a talentumokról a közösség javára – hangsúlyozta Somogyi Tivadar.

A győri Richter János Zenei Szakközépiskola és Általános Iskola a BBMMK-ban tartotta évnyitóját. Fotó: Bertleff András
A győri Richter János Zenei Szakközépiskola és Általános Iskola a BBMMK-ban tartotta évnyitóját. Fotó: Bertleff András

A Kisalföld érdeklődésére Benkő Szabolcs elmondta, az összevonás ötletével a Bartók-iskola igazgatója, Marosi István – aki időközben nyugdíjba ment – kereste meg őt korábban. Az ötletből valóság lett, az önkormányzat és a két iskola tanári kara teljes egyetértésben szavazta meg az egyesülést.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliárdot meghaladó adócsalás

Győr-Moson-Sopron - Húsz százalékkal több ellenőrzést végzett az APEH regionális igazgatósága az… Tovább olvasom