Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Erotika és vérprofi sztriptíz

Győr - Luke Skywalker is szípadra lépett a győri Erotika Kiállításon, majd Steffania Bruni is villantott. Hölgyek és urak ízlését egyaránt kiszolgáló programból nézzék meg ízelítőnket! VIDEÓ 18 éven felülieknek!

„Fiúk, higgyétek el, nem buzi az a srác, aki chippandale műsorokban lép fel. Inkább tanuljatok tőle, hogy kellemes meglepetést szerezzetek a csajotoknak" – konferált színpadra Judy Nero pornósztár egy szőke izompacsirtát. A többször is Luke Skywalkernek titulált srác produkciója egyes elemeiben inkább hasonlított Tarzanra, mintsem a galaktikus hősre, mindenesetre a mellettünk álló, lázasan fotózó csajoknak bejött.

DVD csomag hatezerért

Nekünk annyira nem, úgyhogy terepszemlére indultunk a csarnokban. Nos, az (erotikus) portékák meglehetősen széles skálán mozognak: akad itt rendőrnős, falatnyi bőrszerkó 39 és fél euróért, különböző illatú, vágyfokózók olajok, meg persze szexfilmek töménytelen mennyiségben. Egy négy filmes DVD-csomagot hatezer forintért vesztegetnek; hogy az ár-érték jutányos ajánlatnak számít-e avagy nem, jelensorok írója nem tudja megállapítani – elég ritkán járunk szexshopba. Az erotikapiac egyébként azoknak biztosan bejön, akik szerették Siófok hangulatát a kilencvenes évek közepén: csillogó színek, szoláriumbarna eladók, enyhe tobzódás a giccsben.

Vérprofi sztriptíz

Mire körutunk véget ért a csarnokban, lassan, de biztosan lecsengett a chippandale bemutató. A következő fellépő, a kétszeres pornó Oscar-díjas, Steffania Bruni volt, aki Judy Nero szerint először mutatta meg bájait Magyarországon. A lelkesítő szöveg szemmel láthatóan hatott: Bruni kisasszony még pódiumra sem lépett, de már emelkedtek is a maroktelefonok, fényképezőgépek a levegőbe. A győri erotika kiállításon ugyanis minden további nélkül szabad a vásár, azaz annyit kattintgatni, amennyi belefér. (Persze, a 3000 forintos jegyekért ez el is várható.) Maga a sztriptíz vérprofi munka, látszott, hogy a hölgy nem tegnap kezdte a szakmát, s mindebből még évekig vígan megél.


Korábban

A győri Erotika Kiállítás három napig tekinthető meg az egyetemi csarnokban. Bár a programok többségében férfiaknak szól, a szervezők nem feledkeztek meg a hölgyek igényeiről sem.

A fellépők sorában szerepel többek között Maya Gold, Nikki Rider és Judy Nero.

Videó a helyszínről: Cseh Róbert

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. balazsmtk 2008. június 10. 22:32
    „Amúgy nekem is tetszett az egész erotika kiállítás, amúgy én vagyok fennt a srác a videón.

    De nagyon komoly volt még biztos elmegyek

    Üdv: Balázs.”
  • 53. Látogató 2008. május 25. 23:39
    „Erika1975 ha véletlenül lennének képeid a szombat esti műsorról, akkor megkérhetnélek, hogy jelezd, vagy küld el a ,,latogato00@citromail.hu´´ címre. Nagyon megköszönném.”
  • 52. Látogató 2008. május 25. 17:37
    „Ja, van pár sorozat, csak kb. délután 2-3-tól már nincs fenn 1 kép sem, pedig nekem pont az esti képek kellenének :(”
  • 51. Erika1975 2008. május 24. 14:59
    „Sziasztok.Látom még az erotika kiállítás utóreugései tartanak.Én is ott voltam,elkisértem a férjemet és nem bánom,mert érdekes volt.És azt üzenem a félénk asszonykáknak,hogy legközelebb fogják a fényképezőjüket és kísérjék el a férjet,amíg az nézelődik,te megörökíted a műsort.Én is ezt tettem,és meg is volt a köszönet érte.Nehogy azt mondja nekem bárki,hogy nem izgató egy nő számára is az efajta műsor megtekintése.Bíztos,hogy otthon is nézNÉK de nem MERIK.
    Ami a képeket illati sajnos telefonnal készültek ,de az első sorból,valamint az infogyor.hu-n is van 3 sorozat.
    Kérjétek bátran..”
  • 50. pityko 2008. május 21. 20:47
    „Nos! Nem szabad a politikát az erotikával összekeverni.
    Az erotika p.na nyalás a politika meg segg nyalás!
    Szivesen elmentünk volna a kiállitásra de nem jött össze ez van!
    Aki politizálni akar az menjen a politikai forumokra.”
  • 49. kisaljasföld 2008. május 21. 17:51
    „Tényleg elég bunkó hangvételű a cikk, az "újságírója" nem kevésbé hasonló hozzáállású. Hogy lehet az, hogy valaki úgy menjen ki valahova cikket írni, hogy nem tájékozott, vagy előzetesen nem tájékozódott a témában?
    Úgy látom, nem kizárólag az "egyszerű népek" hozzáállásával van gond, hiszen az őket kiszolgáló médium is csak akkor képes mindenre kitérő (olyankor már ömlengős negédes) cikkeket, publicisztikákat írni, amikor az éppen aktuális, "egész Győrben világhírű" favoritjaik valagát kell kinyalni és éljenezni nekik. Ez utóbbiból sokat lehet olvasni a lap hasábjain (is). Nem is beszélve a tömérdek személyes beszámolóról (interjú- és riportalanyok), hogy a megjelent szövegek nem csak az eredeti szöveggel nincsenek köszönőviszonyban, de az eredeti tartalommal sem.

    Egyébként tök mindegy mit írok, ami nem tetszik odafent (el sem jut odáig, miért is lenne úgy), egyszerűbb, ha gyorsan inkább kimoderálják, mintsem magukba néznének picit.

    Cikkhez visszatérve megjegyzem, hogy bár prűd nem vagyok (nagyon nem), de én is erősnek érzem a picsamutogatós videó közvetlen kirakását egy ilyen hordozófelületre (a minimálisan elvárható 18-as karika és egyéb kiegészítő ellenőrző kattintásvédelem nélkül!).”
  • 48. Néző 2008. május 20. 22:21
    „Helló!

    Ha valaki tudna képet küldeni a szomat (17.-e) esti utolsó fellépésról (Steffania Bruni) a ,,latogato00@citromail.hu´´ címre, akkor azt nagyon megköszönném, mert neten sehol sem találtam.”
  • 47. Korrekt 2008. május 19. 17:47
    „>>> Látogató 2008.05.19 11:42
    Nem tudja valaki, hogy hol találhatóak a kiállításról készült képek?<<<
    ---------------------------------------------------------------------------------

    ...NEM ÉRTIK A KÉRDÉST :)))”
  • 46. Korrekt 2008. május 19. 17:43
    „KEDVES MAMÁCSKA ÉS HASONLÓK!

    Nem kell odafigyelni, már megszokhattuk, hogy nem értették meg a tiltakozás lényegét, és épp ezért az érveknek semmi köze ahhoz amit többekközött te is felhoztál.

    Na azért megpróbálom;...mamácska és sokan mások az ellen tiltakoznak, hogy hogyan van az egész tálalva.
    Igen, közönségesen, bután, és szabálytalanúl.
    Egy napilap pl nem tehet fel egy sexvideóhoz hansonló klippet, esetleg utalhat egy webboldalra.
    Hogyan védje meg a gyermekeit ha ti itt csak csámcsogtok és nem látjátok a veszélyt FUTKÁROZÓ PATKÁNYOKTÓL.
    Ha a kereket nem is lehet megállitani, de a kerék utját tisztán és karban kell tartani.
    Az eszköz amit és ahogyan használnak az a baj.

    Szóval MAMÁCSKA ÉS TÖBBIEK, semmi gond, igy volt ez mindig ebben a szép országban, csak mostmár nagyon elszalad a szekér söt el is hagyta a vonóit.”
  • 45. yoda és tsa 2008. május 19. 15:12
    „Luke Skywalker??? Mu-ha-ha-ha...
    Oszt Darth Vader is itt járt, talán még Obiwan Kenobi is tiszteletét tette!!
    Yoda volt a jegyszedő.
    Ez kész, gyerekek! :o)”
  • 44. Dikoca 2008. május 19. 11:58
    „Magyarországon is vannak ilyen árusok csak szerintem tartanak a hííres magyar hozzáállástól. fúúúj undorító? kivillanó csípő és mellek? középkorban élünk kérem? a fiatalok meg igenis járjanak el ilyen helyekre(18 év felett) és informálódjanak kérem mert-Tabornok kommentjével egyetértve- igenis egy jó(és komoly) párkapcsolat alapvető eleme hogy egymást fantáziával és jó élményekkel lepjük meg. egy ilyen kiállítás pedig nagyon jó lehetőség arra hogy tudásunk tárházát, fantáziánkat szélesítsük. ezerszer jobb mint kurváktól és hímringyóktól hmm...tanulni. vagy éppen végigcsúszni az ország összes hálószobáján. a szex és az erotika is olyan dolog ami tanulással fejleszthető. és egy ilyen kiállítás erről szól.”
  • 43. Látogató 2008. május 19. 11:42
    „Nem tudja valaki, hogy hol találhatóak a kiállításról készült képek?”
  • 42. Bombázó 2008. május 19. 10:23
    „Nagyon tetszett a kiállítás. Végre ilyet is láttam! Nem szabad prűdnek lenni, egészséges erotikára mindenkinek szüksége van! Aki nem így érzi, annak fanyalogni kár elmenni, leszólni. Hiányoltam a magyar kereskedőket,szinte csak német szót hallottunk. Magyarországon nincsenek ilyen árusok, vagy nem érte meg nekik kiállítani?”
  • 41. georgbb 2008. május 19. 09:24
    „Revü,Tenk stb.! Ismét felteszem a kérdést... Gondolom pl.Németországban sem élnétek mostanság ugye??? Ott is politikai, erkölcsi mélypont lehet, kűzdhetnek a kommunizmus árnyékával, mivel ott is van erotikakiállítás...Annyira nyomik vagytok, hogy az már felháborító!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 40. herend 2008. május 19. 09:19
    „vérprofi bunkóság cikkestől, szerkesztőstől, kiadóstól”
  • 39. Látogató 2008. május 18. 23:37
    „Te paranoiás vagy.”
  • 38. tenk 2008. május 18. 21:21
    „Az mind hülye, aki a tendenciák mögött nem látja a politikát.”
  • 37. pilu 2008. május 18. 20:44
    „tiszetelt revü!!!!!!!Aki akar az baszik és eszik nem pedig zabál mivel zabálni az állatok szoktak.Amugy a rendezvénynek nincs köze a politikához igy az mszp-hez se.”
  • 36. Belinea 2008. május 18. 19:59
    „Nem értem a háborgókat.
    Ez fakultatív program, nem kötelező !
    Akit meg nem érdekel, ugyan mit keres ezen a fórumon ? ? ?
    Politikát belekeverni, meg egyszerűen primitívség.....”
  • 35. revü 2008. május 18. 18:57
    „Ez kell a magyarnak. Kurvák, stricik, buzik, drogosok, leszbikusok! És csodálkozunk, hogy mélyponton az ország? Nyomorult nagyszüleink forognak a sírjukban. A kommunizmus sem volt semmi, de ha tudtuk volna, hogy mi jön utána... Szodoma. Mindegyik fulladjon bele az erkölcstelenségbe! Kúrjatok, zabáljatok, meg szavazzatok az MSZP-re. Köszönjük!”
54 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Látogatócsalogatás élőprogramokkal

Győr - A múzeumi világnap alkalmából pénteken értékelték a megyei múzeumi szervezet éves munkáját és… Tovább olvasom