Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Emelkedik a győri szemétdíj

Győr - A hulladékszállítási és kéményseprési díjak az inflációhoz közeli mértékben nőnek jövőre – döntött csütörtökön a győri közgyűlés. A szocialisták a jobboldal tarifacsökkentési ígéreteit kérték számon, a Fidesz szerint az ártámogatás így is 65 millió forint lesz.
Az esztendő utolsó egy-két győri közgyűlésén a legfontosabb napirendi pontok közé általában a díjemelési javaslatok tartoznak. A tegnapi ülésen két ilyen került terítékre. A testület vita nélkül, 26 igen szavazattal, 6 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett hagyta jóvá, hogy a kéményseprő-ipari szolgáltatásokért 5 százalékkal kelljen többet fizetni a megyeszékhelyen januártól.

A hulladékszállítási tarifák ügye ellentétes álláspontokat hozott a felszínre. Az előterjesztésben az szerepelt, hogy a lakosság által fizetendő térítés az idei literenkénti nettó 2,99 forintnál 7,3 százalékkal több, 3,21 forint legyen 2008-ban. Az indítványt Bárány István, a Pro Urbe Egyesület frakcióvezetője támogatásáról biztosította, Szabó József (Magyar Demokrata Fórum) ugyanakkor mérséklést kért.

A hulladékszállítási díj emelésére vonatkozó indítvány kapcsán Eredics Imre szocialista frakcióvezető azt kérte számon a Fideszen: a korábbi városvezetés ilyen javaslatait nagy erőkkel támadta, és csökkentést ígért, most pedig éppen az ellenkezőjét teszi. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy az elmúlt években a jobboldal által megfogalmazott kritikák megalapozatlanok voltak, majd jelezte: nem támogatják az indítványt. Németh Zoltán fideszes alpolgármester válaszként elmondta: a 7,3 százalékos mérték kisebb a várható inflációnál. Megemlítette, hogy a lakossági hulladékszállítás 18 százalékos drágítás esetén lenne nullszaldós, és hogy az önkormányzat jövőre emiatt 65 millió forint ártámogatást nyújt a kommunális szolgáltatónak. A közgyűlés 23 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett bólintott rá az új 2008-as tarifákra.

A képviselők elfogadták a városi költségvetés első háromnegyed éves végrehajtásáról szóló beszámolót. Borkai Zsolt polgármester előterjesztésében szerepelt: Győr minden fizetési kötelezettségének eleget tudott tenni. Kiderült az is, hogy az útfejlesztési hitelkeretből 706 millió forintot hívtak le.

A napirendi pontok tárgyalása előtt Eredics Imre arra tett javaslatot, hogy a közgyűlés december 20-án vitassa meg az iparűzési adó mértékének csökkentését. A testület leszavazta az indítványt.

Borkai Zsolt az ülés elején kitüntetéseket adott át. Kisebbségekért díjat ítéltek oda a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesületnek, a Jan Sobieski Lengyel Kulturális Egyesületnek, a győri német kulturális egyesület Hazai Dallamok Kórusának, valamint a Hajasztan Örmény Kulturális Egyesületnek. Az elismeréseket a civil szervezetek vezetői – sorrendben Bogdán Piroska, Bende Lídia, Czáka Zsuzsanna és Agekjan Ajasztan – vették át. Dr. Gorgosilits Fábián volt megbízott megyei rendőrfőkapitány (jelenleg Komárom-Esztergom megyei rendőrfőkapitány) a város ezüst emlékérmét kapta meg.

(A közgyűlés további döntéseiről szombaton számolunk be.)

Szijjártó Péter a holdingegyeztetésről
Semmilyen szervezeti forma nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a győriek élete könnyebb, kellemesebb legyen – Szijjártó Péter, a győri közgyűlés gazdasági, informatikai és idegenforgalmi bizottságának elnöke szerint ebben egyetértés volt tegnap az önkormányzati tulajdonban lévő cégek átszervezéséről, esetleges összevonásáról tartott városházi egyeztetésen. A fideszes politikus mindezt az esemény után tartott sajtótájékoztatóján közölte. A megbeszéléssorozatot korábban Szijjártó Péter kezdeményezte azért, hogy a holdingügyet ne a sajtón keresztüli üzengetések jellemezzék. Az elnök hozzátette, hogy az egyeztetések folytatódnak, majd ismét leszögezte: a Fidesz álláspontja szerint a köztulajdon aránya a cégekben nem csökkenhet.

Olvasóink írták

  • 2. Cseter János 2007. december 08. 10:34
    „Az árak nem maguktól emelkednek és nőnek! Arra találták ki a képviselőinket! Persze az árfelhajtásokat a vezetéshet nemértő politikusok genelálják! Igy nem kell azon törni afejüket, hogy miféle adó nemet találjanak ki a valós árak mellé sarcnak! Már sokszor leítram, hogy az "alapdíj, a terhelési díj" és ahozzás hasonló megnevezésű számlázások és azok adó vonzata a tiszta haszon amiért az kisujjukat sem kell mozdítani a kiötlöknek és holdudvarukban lebzseköknek! A Képviselőinknek meg eszük ágában sincs a fogyazsók, a választóik érdekeit képviselni! Hisz arra sem képesek, hogy a szolgáltatásokat az elvégzett munka egyenértékével díjjaztassák!( Az el nem szállitott és nem létező szemét dijazása ép olyan mint a szobaszám szerinti díjak fizettetése!)A Többség dönt és kissebségnek kuss, és fizess!”
  • 1. FERGIE 2007. december 07. 15:09
    „Minden emelkedik,de akkor legalább illő lenne a kukákat kimosni is,meg piac után a méteres hulladékokat összeszedni! ( Stelczer Lajos utca)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Villamosíthatják a vasutat

Győr-Pápa - A kormány a múlt héten nevesítette a 2007–2013 közti kiemelt programokat,… Tovább olvasom