Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 20°C Még több cikk.

Dr. Pellek lefutotta a maratont

Las Vegas–Győr - Dr. Pellek Sándor győri mellkassebész beváltotta az ígéretét, s lefutotta a Las Vegas-maratont. A negyvenkét kilométert azért az országért teljesítette, amelyért eddig három missziót vállalt: Afganisztánért.
Dr. Pellek tervéről a Kisalföld november 3-i számában írtunk: „A győri doktor Las Vegasban élete első maratonjára készül, a cél felhívni a figyelmet Afganisztánra." A mellkassebész kabuli misszióiról rendszeresen beszámolt a lap, így arról is, hogy Pellek Sándor közel-keleti fotóit a többi mellett a New York-i ENSZ-palotában is bemutatták. Akciói sorában mégis különleges volt a mostani, amit novemberben még így fogalmazott meg: „Szimbolikus a helyszínválasztás, a dollármilliók és a csillogás világvárosában szeretném felhívni a figyelmet a mérhetetlen szegénységre, amely Afganisztán súlyos bélyege."

A doktor teljesítette a távot – rajta kívül 16 ezren utaztak el a világvárosba s futották le a 42 kilométert –, kategóriájában a 328. lett.

A verseny számára legfontosabb tanulságairól hazatérése után így nyilatkozott: „Igazán drámai volt átélni, hogy amint kiértünk Las Vegasból, ugyanaz a kősivataglátvány fogadott, mint Kabulban. Csakhogy itt az egyik üres telken 7 milliárd dollárért egy luxusszállodát építenek..."
A sebész a táv alatt egy ideig együtt futott egy amerikai kardiológussal, majd egy indiánnal, aztán utolért egy négygyermekes apukát, később pedig egy olyan sportolót, aki művégtaggal teljesítette a távot.

„Ezt is tanulnunk kell, az amerikaiak lényegesen toleránsabbak a betegekkel, a sérültekkel, a kisebbségekkel, az idegenekkel...

Az emberek mindenkinek egyaránt szurkoltak, amire – valljuk be – nekem is szükségem volt. A harmincadik kilométernél éreztem azt, hogy elfogyott az erőm, aztán mégis tovább futottam. A harmincnyolcadiknál viszont már tudtam: nem lehet gond a célba érés."

Pellek Sándor pontosan tudja, hogy célját teljesítette, hiszen újságcikk örökíti meg újabb akcióját. „Azt szeretném, ha az orvosi szakmáról végre pozitív hírek is születnének. Nem hibáztathatjuk a médiát – hisz mi vagyunk a hírek forrásai – azért, hogy mindig csak és kizárólag a bajokról szólnak a cikkek. Hasonló példával nyilvánvalóan több kollégám is szolgálhat, jó lenne viszontlátni hasonló akciókat."

A mellkassebész jelenleg Budapesten, az Állami Egészségügyi Centrumban dolgozik, de már a következő missziós útját tervezi. „New Yorkban találkoztam egy ENSZ-es barátommal, aki Szudánról beszélt. Nagy kihívás lenne... Sebész vagyok, s engem azok a lehetőségek és országok motiválnak, amelyeknél, illetve ahol azt érzem: tényleg szükség van a munkámra."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos gázolás miatt útzár a 85-ös főúton

Kóny - A 85-ös főúton a Kóny melletti buszmegállónál halálos gázolás történt a kora esti órákban. A… Tovább olvasom