Mint ismert, az állami kamattámogatású forinthitelprogram mellett az új lakáshoz jutásnál a szocpol "finomított" formáját indítja újra a kormány jövőre.
Az új szocpolt szigorú feltételekhez kötik
Mindezt október közepén jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
A két programot együtt jövőre 7–9 ezer család veheti majd igénybe, a két intézkedés a büdzsének 2012-ben 6,5 milliárd forintba kerül.
A szocpol felvételéhez szigorúbbak lesznek a feltételek: az egyik házastársnak legalább 6 hónapig bejelentett, adózott munkahellyel kell rendelkeznie, az igénylőnek nem lehet köztartózása, s a költségek 70 százalékát számlával kell majd igazolni.
Ha valaki megfelel a feltételeknek, akkor a lakás nagyságától, energetikai besorolásától függően két gyermek nevelése, vállalása esetén 800 ezer és 1,3 millió forint között lehet majd vissza nem térítendő szocpoltámogatáshoz jutni.
Három gyermek esetében 1,2–2 millió forint között lesz ez az összeg; négy vagy több gyermek nevelése esetében pedig 1,6–2,5 millió forint között.
A program idei meghirdetését követően a kifizetés január 1-jén indul, 2012-ben 4 ezer családot érinthet, és a jövő évi büdzsében erre 5,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre.
"A vissza nem térítendő támogatás hatása vidéken lesz jobban érezhető"
"A KSH újépítésű lakások átlagos négyzetméterárát mérő statisztikája szerint az új lakások egy négyzetmétere átlagosan bruttó 224 ezer forintba került a megyeszékhelyeken.
A 300 ezer forintban meghatározott értékhatár az áfa és a telek árával csökkentett értéket jelent, tehát a felső határ bruttó összege 381 ezer forint a jövő évben, az új adószabályok alapján, a telekár nélkül.
A telekárnak az ingatlanok négyzetméterére vetített aránya azonban nem határozható meg ilyen egyszerűen, ez ugyanis függ a telek árától és a telekre épített épületben lévő lakások számától, illetve méretétől.
Ökölszabályként 15-20 százalék közötti telekhányadot vehetünk alapul, de ezt a fejlesztés jellemzői is nagyban befolyásolhatják. Vidéken 10 százalékos telekhányad is elképzelhető.
A rendeletben megjelent nettó 300 ezer forintos értékhatár esetében mindez azt jelenti, hogy a vissza nem térítendő támogatás hatása vidéken lesz jobban érezhető, mivel az elérhető támogatás segítségével megvásárolható ingatlanok száma bővebb lehet" - közölte Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.
Előnyben az energiatakarékos lakások
A kormányrendelet alacsony energiafogyasztású lakás – melynek fajlagos primer energiafogyasztása fűtésre legfeljebb 25 kWh/négyzetméter évente – esetében a nettó 300 ezer forintos felső értékhatárt nettó 350 ezer forintra emeli.
Az előírt primer energiafogyasztás megvalósítása azonban nagyon költséges.
Az éves 25 kWh/négyzetméter szint elérése majdnem passzívház (max. 15 kWh/m2/év) építését kívánja meg, ami a nettó 350 ezer forintos költségen szinte kivitelezhetetlen.
Fontos látni, hogy egy rossz energiahatékonyságú épületen viszonylag olcsón lehet hatékonyságjavulást elérni, de az energiafogyasztás újabb és újabb egységgel történő csökkentése egyre költségesebb lesz.
Az éves 100 kWh/négyzetméter szintet viszonylag kevés beruházással el lehet érni, de ez alatt minden hatékonyságjavító beruházás egyre komolyabb és költségesebb lesz.
"Idővel a családok energiatudatosabbakká válhatnak"
"Az mindenképpen üdvözlendő, hogy a szocpol feltételrendszerében fontos helyet kapott az energiahatékonyság.
A vásárlókat az energetikailag hatékonyabb ingatlanok megvásárlásának irányába tereli, ezáltal – felismerve azt, hogy az ilyen lakások közműdíja alacsonyabb – idővel a családok energiatudatosabbakká válhatnak" – mondta Tengeri Attila, a Dome Energy energetikai üzletágának vezetője.
"Az újépítésű projektek esetében, bizonyos feltételek teljesülése esetén az egész épületre egyszerre elkészíthető az energetikai tanúsítvány, ami az egyes lakásokra is érvényes. Az újépítésű projektek esetében a `C´ besorolás elérése a használatbavételi engedély megadásának feltétele.
A szocpol feltételeinél előírt eggyel jobb `B´ kategória eléréséhez gyakran nem szükséges jelentős többletberuházás, így a fejlesztő viszonylag alacsony költségtöbblet mellett tudja biztosítani, hogy a teljes projekt megfeleljen a szocpol előírásainak.
Természetesen itt is vannak különbségek az egyes projektek között" - folytatta Tengeri Attila.
Országrészek szerint lenne érdemes meghatározni a szocpolt
"Összefoglalva a szocpol feltételrendszere vidéken szélesebb szegmenst tesz elérhetővé a kínálatból, illetve az előírt energetikai besorolás és a maximális vételár összeegyeztethetősége sem jelenthet nagy problémát – a vidéki átlagárakra vonatkozó meglehetősen szűken rendelkezésre álló adatokból ítélve.
Érdemes lenne az országrészek közötti árbeli különbségeket is figyelembe venni a maximális értékhatárok megállapításánál, hogy mind a vételár, mind az energetikai besorolás szempontjából szélesebb kínálat álljon az igénylők rendelkezésére.
Annál is inkább, mivel a jelenlegi nyomott ingatlanpiaci- és építőipari árak emelkedése esetén tovább szűkülhet a szocpolon keresztül elérhető kínálat" - magyarázta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.
Ennyi elmélet után, kis kedvcsináló zene a babákhoz!
Kapcsolódok kgm76 beírásához. Nekem is a cikk címe verte ki a biztosítékot. Gyermeket nem "csinálunk", hanem vállalunk, családot alapítunk, stb. A cikk címe azt az érzetet kelti, hogy lakásért cserébe, mintegy barter üzletként kell gyereket csinálni! Az a szerkesztő, aki így fogalmaz, nagyon távol áll a keresztényi család elveitől, mondhatni bulvárosan fogalmaz. Kérem a szerkesztőséget, hogy válogassák meg jobban a cikkeik címét, mert ez a tendencia rossz fényt vet a lapra. Tisztelettel: egy négy gyermekes családapa.
Édesapám gyerekkorunkban mindig azt mondta: "az ember (!) egy sámlit vagy legfeljebb egy kapanyelet "csinál", a gyermeket "nemzik", illetve vállalják az emberek".
Kérem, mint egy felelős megyei sajtótermék újságírója legközelebb válogassa meg, milyen címet ad főoldalon megjelenő cikkének.
Ez már megint csak a tehetősebb családoknak segít! Egy gyermekvállalás elött álló melós NEM álmodhat újépítésű házról. Mehet panelba, vagy valami olcsó társasházba, persze arra nem jár szocpol. Erre is talál kiskaput a kisebbség, csak figyeljétek!
Ugye ez csak új építésű lakásra vonatkozik?
És csak annak, aki a 2 gyerek megszületése UTÁN veszi a lakást/házat?
Mert akkor sok értelme nincs. A 2 gyereket meg is kell szülni VALAHOVÁ, a legtöbben nemigen akarnák albérletbe, vagy lehetetlen lakásviszonyok közé. Pláne, hogy ez a szocpol is van most, nem volt tavaly, ki tudja hány év múlva törlik el ismét?
Jó hír a családalapításon gondolkodó pároknak, hogy a portál munkatársainak fogalmuk sincs a családalapításról. Ezért aztán nem is kell komolyan venni, amit és ahogy írnak a témáról.
A család nem a gyerekektől lesz család, az embereket pedig jó esetben nem csinálni szokták, hanem azok szeretetből fogannak, és értelmes gondolkodásúak esetében a legkevésbé sem lehet mitováció egy új élet tervezésénél, hogy "mennyi pénzt lehet kihozni a dologból".
Nyilván az a világ legfontosabb kérdése, hogy egy emberélet árán mennyi kWh teljesítmény takarítható meg...
Aki meg már összehozta a lakást, hogy legyen hova gyereket...., nyögi a magas hitelt, mert esélye sincs, hogy vissza tudja fizetni azokkal mi lesz? Úgy kell nekik minek tervezgetnek 10 évre előre!