Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Busz és három személyautó ütközött Győrben: egy súlyos sérült

Egy helyi járatú busz és három személygépkocsi ütközött Győrben a Lajta úton, az Ikva és Répce utca között.

15 óra 21 perc

Véget ért a rendőri helyszínelés a győri Lajta utcában, ahol három kocsi és egy autóbusz ütközött össze csütörtökön koradélután.

Mindegyik jármű a Répce utca felől tartott az Ikva utca felé, s úgy tudjuk, az egyik autót vezető édesanya epilepsziás rohamot kapott.

A belső sávból kisodródva belerohant előbb egy Opel Astrába, majd a villanyoszlopba. A koccanásban egy Suzukit is meglöktek, amely a 14-es busznak csapódott.

A villanyoszlop - aminek az asszony és a két kislánya nekiütközött - kidőlt, veszélyessé vált, mostanra el is távolították a helyszínről.

A két kislányt és az anyukájukat kórházba szállították. Nagy volt a csődület, rengeteg járókelő bámészkodott a helyszínelés körül. Mindenki hírekre várt, voltak, akik hallották is a kislányok szívszaggató sírását.

14 óra 16 perc

Egy helyi járatú busz és három személygépkocsi ütközött Győrben a Lajta úton, az Ikva és Répce utca között.

Úgy tudjuk, egy utast súlyos sérülésekkel vittek kórházba, ketten könnyebben sérültek az első hírek szerint.

A karambol során egy villanyoszlop is kidőlt; az oszlopot "elkapó" kocsi eleje gyakorlatilag eltűnt az ütközés következtében.

Busz és három személyautó ütközött Győrben: egy súlyos sérült

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. Túrabakancs 2012. július 21. 18:16
    „Jandex!
    Pedig így volt! Pár ezer Ft-ból megúsztam a javíttatást.”
  • 38. Mankapunka 2012. július 21. 15:15
    „Jaja,akkor a másodperc töredéke alatt történt minden. Aha,már elhiszem.”
  • 37. HarconaMarcos 2012. július 20. 20:02
    „35 - Ez már azért a szánalmas kategória. Remélem sem te, sem családod nem fogtok rászorulni, hogy akár egy perc guglizással utána nézzen egy ilyen rosszullét minek lehet még a következménye. Ahogy látom egyébként sem családi hagyomány az olvasás.
    (Csak azt nem értem, a moderátor már megint alszik, vagy csak nem érdekli az egész. :-/)”
  • 36. szottyom 2012. július 20. 19:28
    „Szégyellheti magát a sok "okos" aki ismeretlenül és tudatlanul mond véleményt, felelőtlennek nevezve a fiatalasszonyt. Soha nem volt ezelőtt rohama, hirtelen jött az eszméletvesztés és a kórházban történt a roham.
    Nem a habokba beszélek! Ismerem és a körülményeket is.
    Gyógyulást kívánok neki és a pici lánynak is!”
  • 35. Mankapunka 2012. július 20. 17:21
    „Harcona és Hunicum

    Akkor,ha megnyugtat titeket a beszámoló,pár ismerős is ott bámészkodott,és ott mondták a károsultak,hogy a nő már az előző lámpánál már nem tartotta kordában a kocsit.

    Felelőtlen volt,és balfék,akár mennyire fáj az igazság.”
  • 34. Madarász 2012. július 20. 10:45
    „33. Bocsi, de én még olyat sem hallottam, hogy valaki amiatt okozott volna balesetet, mert cukorbeteg... részeg hülyéről annál többről.”
  • 33. kisember1 2012. július 20. 08:18
    „Akkora badarságokat olvasok itt a hozzászólások között, hogy szégyen. A kezelt epilepsziás gyakorlatilag rohammentes.
    A rohammentessé tett epilepsziásnak biztonsággal adható jogosítvány. Nem 10 évre kapja, hanem 1-2 évre. Érintettek vagyunk az epilepsziában, ezért tudjuk sajnos.
    Folyamatos kontroll, rendszeres EEG mellett kaphatja meg csak az EÜ alkalmasságot és csak akkor, ha a gyógyszere olyan és olyan mértékben szedi, amely nem befolyásolja a vezetési képességét. Pl. nappalra csak keveset vagy nem szed.
    Töredék epilepsziás okoz éppen ezekért baleset (eddig hány volt itt Győrben), mint cukrossal, érrendszeri beteggel, vagy részeg hülyével.
    Az epilepsziások szinte mindegyike (vagy a környezete) előre érzi, ha rohama lesz, órákkal, napokkal előre.
    Két dolgot tudok elképzelni, vagy ez volt az édesanya első rohama. Soknál felnőttkorban, hirtelen jelentkezik. Vagy már régen volt rohama, így nem figyelt, nem tudta értelmezni az előjeleket.
    Az epilepsziás balesetek nagyon ritkák, ezek az emberek nagyon óvatosan vezetnek, így általában max. kis balesetet okoznak, szemben a hülye részegekkel (akik száguldoznak).
    A kezelt epilepsziás nem veszélyesebb sofőrként, mint gyalogosan, tömegközlekedésen.”
  • 32. állampógár 2012. július 20. 08:15
    „Remek fotó sorozat.Tizensok egyforma.”
  • 31. Alina01 2012. július 20. 08:10
    „28. Túrabakancs 2012.07.19. 21:25

    Hát pedigszólnod kellett volna, nem véletlenül vették el a jogsiját...lehet, hogy később ez még valakinek az életébe kerül....”
  • 30. Madarász 2012. július 20. 07:38
    „28. A kocsit vezető hölgy rosszul lett, ezért történt a baleset, nem pedig részeg volt!

    3. Ezt honnan veszed? Ráadásul nem biztos, hogy minden görcsroham epilepsziától van, más betegség is állhat a hátterében, lehet, hogy most jött ki rajta.”
  • 29. Jandex 2012. július 20. 07:16
    „28. Túrabakancs 2012.07.19. 21:25
    Aggódom érted, érted? Ekkorákat hazudni már kóros!:) Ki fizette meg a károdat????)))))))))))”
  • 28. Túrabakancs 2012. július 19. 21:25
    „sünci!
    Az én kocsimnak kb. 10-évvel ezelőtt egy hölgy hajtott neki hátulról, szerencsére nem túl nagy
    erővel. Szinte úgy esett ki az autóból, többen azt hitték részeg. Mivel megemlítettem a rendőrségi
    helyszínelés szükségességét, valósággal hisztirohamot kapott, majdnem a bámészkodók nekem akartak
    esni, hogy miért "bántom" a nénit. A vétkes sofőr elmondása szerint ő nem részeg, /nem is éreztem rajta/
    hanem epilepsziás, így ne szóljak a rendőrségnek, mert neki valójában emiatt már több évvel
    ezelőtt elvették a jogsiját, tehát enélkül vezet gépkocsit. Utólag bánom, hogy nem szóltam a "közegnek",
    nem gondoltam bele, hogy más talán nem járt volna ilyen jól egy balesetnél.
    A tudósító valóban vehette volna a fáradtságot hogy lemenjen, mert a távoli fotókkal az embernek csak a
    fantáziája kattog, és ettől születnek a vadabbnál vadabb elképzelések a baleset keletkezését illetően.
    /hiába van leírva/”
  • 27. ekkenekepen 2012. július 19. 21:21
    „14. lászló8 2012.07.19. 17:37
    Mi van lacikám, kínoz a kisebbségi komplexus, netán buzukid is van mellé, te gané?”
  • 26. 1olvasó 2012. július 19. 20:53
    „Miért kell egyből neki esni szerencsétlen anyukának??? Van elég baja azt gondolom és biztosan örül, hogy a gyerekeivel együtt nem történt sokkal nagyobb baj! És igen, lehet, hogy életében ez volt az első rohama! A családunkban is van is eset, 45 évesen volt először epilepsziás rohama az illetőnek!!! Ennek fényében lehet tovább írogatni a gusztustalan, nagyon okos hozzászólásokat!”
  • 25. nightfall 2012. július 19. 19:49
    „Béna sofőrök ! Figyelmetlenek,és kapkodnak !”
  • 24. AntiFricc 2012. július 19. 19:12
    „Az Álmos utca - Tihanyi úti körforgalomnál is volt baleset, a kocsiból csak egy pár cipőt láttam, meg a baleseti helyszínelőt, talán egy corsával. Tud valaki erről valamit?”
  • 23. Hunicum 2012. július 19. 18:47
    „Mankapunka !
    Nem veszed észre, hogy saját magadból csinálsz hülyét?
    Ott tartasz már mint az Elemér!”
  • 22. HarconaMarcos 2012. július 19. 18:38
    „Manka, látom kitartó vagy. Nekem is furcsa volt, és az eset után szakorvostól kérdeztem meg, lehetséges-e hogy felnőttkorban jelentkezik először az epilepszia. Igen volt a válasz, de nyilván nem ért hozzá annyira, mint te.
    A wikipedia azért nem a te kommented, hogy ha egy ember úgy gondolja, akkor az ott meg is jelenik - bármekkora tarka marhaság legyen is.”
  • 21. Mankapunka 2012. július 19. 18:30
    „Harcona

    Az idősek nem a Wikipédiából tanultak,hanem az életből. Wikipédiában is ezt egy ember gondolja így,aki írta.”
  • 20. HarconaMarcos 2012. július 19. 18:25
    „Dawee, igazad van. Milyen tudósító az, aki nem fényképezi közvetlen közelről, több szögből az áldozatokat, a síró gyerekeket, a mentőst, a tűzoltót, a rendőrt, a rendőr orrában a szőrt, stb. stb. Le kellene ezeket mind <moderálva>! :-/”
39 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már állnak az új parkolóautomaták Révfaluban és Nádorvárosban - fotók

Az újonnan telepített parkolóautomaták "bevetésre kész" állapotban vannak a belvárosban, Révfaluban és Nádorvárosban, igaz, egyelőre még nem üzemelnek. Tovább olvasom