Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Bundaügy: Győri meccs is gyanús

Hat NB I.-es bajnokit, öt Ligakupa-mérkőzést és egy-egy Magyar Kupa-, illetve előkészületi meccset biztosan vizsgál az elmúlt három futballszezonból a bochumi ügyészség és a magyar rendőrség a tavaly kirobbant európai méretű bundabotrány kapcsán. A hivatalos közlés szerint tizennégy hazai találkozó gyanús, köztük egy győri is.

Hivatalosan szinte még semmi konkrétumot nem tudni az egy évvel ezelőtt a bochumi tartományi ügyészség által nyilvánosságra hozott, Európa jelentős részére kiterjedő bundabotrány magyar vonatkozásairól. Mindössze annyit erősítettek meg többször a hazai és a külföldi szervek, hogy tizennégy magyarországi futballmeccs érintettségét vizsgálják abban az ügyben, amelyben a Berlinben élő, horvát Ante Sapina köré szerveződött hálózatot göngyölítették fel.


A 2007/08-as, a 2008/09-es és a 2009/10-es szezonból is vannak meccsek a listán, de a középső idény a leginkább érintett; ebből 11, a másik kettőből egy-egy mérkőzés esetében merült fel a gyanú, hogy manipuláció történt. Az NB I.-ből hat, a Ligakupából öt, a Magyar Kupából és a felkészülési időszakokból egy-egy találkozó lehet érintett.

Összesen tizenkilenc csapat érintett legalább egy találkozóval a vizsgálatokban, és ez a szám akkor is magas lenne, ha csak a vesztes csapatokat néznénk: a tizenhárom megismert meccsen tizenhárom különböző csapat szenvedett vereséget.

Részletek és konkrétumok az Index.hu portálon olvashatók >>

Olvasóink írták

  • 8. adamasz1977 2010. november 16. 09:51
    „nmt! akkor baromságot írtáél, hogy az ordító! Mondj egy ligakupa meccset ahol ne a zs csapattal éál fel egy nb-s csapat?? A liga-kupát pont erre használták, hogy olyan játékosokat próbáljanak ki akik még csak nem is szagoltak hozzá az első csapathoz!! Ennyi erővel az összes csapat gyanus lehet.”
  • 7. janika 2010. november 16. 07:18
    „Miért,talán eddig nem erről szólt a fáma és ezért kugatták a bőrt?”
  • 6. WTF 2010. november 13. 16:10
    „Ha volt bunda, akkor nem a Pápa fizette le a győrieket, nehogy félreértsétek.
    Lehetséges, hogy volt ilyen fogadás az ajánlatok között, hogy pl:
    1-0 hendikep ETO - Pápa H 1.10 X 1.51 V 20.00
    A németek lefizettek valakit Győrben, aztán a nagy szorzóra feltettek egy raklap pénzt.
    100 000 euro ----> 2 millió euró

    persze ez csak az én verzióm”
  • 5. nmt 2010. november 13. 12:29
    „gondolat1234!
    Mert lehet rá fogadni.

    Szerintem a 3. hsz-nél a pont... elég az összeállítást megbabrálni, meg jól cserélni.
    Nekem még gyanús a Kispest elleni MK döntő hazai meccse (0-1). Főleg, ha arra is lehetett fogadni, hogy nem szerez gólt az ETO, akár a visszavágót is ideértve.”
  • 4. gondolat1234 2010. november 13. 11:31
    „És minek kell eladni egy Ligakupa meccset ? Kit érdekel pont a ligakupa? Mit ér vele a Pápa, ha nyer ? A Ligakupa senkit se érdekel, se edzőt, se játékost, se nézőt. Győzni se akar ott senki. Magyarázza már el valaki ebben mi a jó.”
  • 3. zeta62 2010. november 13. 11:09
    „vakegér

    Pont azért (is) lehet gyanús, hogy egyetlen felnőtt se játszott...”
  • 2. Vakegér 2010. november 13. 10:43
    „Egy dolog azért nem tiszta. Ha megnézzük az ETO összeállítását, akkor kiderül, hogy egyetlen felnőttjátékos sem lépett pályára ezen a mérkőzésen, csak utánpótláskorúak.
    Őket vették meg németországból?
    Ez a számomra kicsit lehetetlen.”
  • 1. jazmine33 2010. november 13. 09:02
    „megértem”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vörösiszap: Győrt is kifizethetik

Százmilliót biztosít a Nemzeti Erőforrás Minisztérium azoknak az egészségügyi intézményeknek, amelyekre többletteher hárult a vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátása miatt? Tovább olvasom