Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Bort, búzát, békességet!

A X. Euroregionális Kenyérfesztivál és Kézműves Találkozónak a Veres Péter Szakképző Iskola adott otthont vasárnap délelőtt.
Reggel 9 órától volt látogatható a jubileumi fesztivál, amelyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata a Magyar Pékszövetséggel és a Veres Péter Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiummal együttműködve rendezett meg. A fesztivál megnyitásaként többek között Simon Róbert Balázs Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere is megszólalt, aki hangsúlyozta, hogy a kisvállalkozóknak szükségük van arra, hogy népszerűséget szerezzenek szerte az országban.

Az ünnepélyes megnyitó után szép számmal érkeztek vendégek, akiket a Veres Péter-iskola diákjai versekkel fogadtak. A standoknál kirakott pékségek termékei rögtön odavonzották a látogatókat, hiszen a hagyományos kenyerek és péksütemények mellett megtalálhatóak voltak különleges ételek is, amelyek nemcsak az éhséget űzik el, de még egészségesek is. A gyerekeket lovaskocsival és kézműves játszóházzal lepték meg a szervezők, ezáltal is nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a kicsik is megismerjék a népi mesterségeket.

Egymás váltották a zenekarok és táncosok, akiket folyamatosan nagy érdeklődés fogadott a színpad előtt. Hastánc, jazz balett, modern táncos produkciók dobták fel a hangulatot, amíg a vendégek kenyérkóstoláson vehettek részt az egyes standoknál.

A rendezvény, ami egyben kézműves találkozó is volt nemzetközi szintre nőtte ki magát, ugyanis a hazai pékségek és diákok részvételén kívül, romániai és szlovákiai résztvevők is képviseltették magukat a rangos eseményen.

- Célunk, hogy a vásárlók és a látogatók ismerjék meg a lehetőségeket, valamint az, hogy a pékségek saját termékeiket népszerűsítsék!- mondta Dr. Lakatos István kamarai alelnök köszöntőjében.
Látnivalókból, ízekből és módszerekből nem volt hiány, a standok képviselői büszkén mutatkoztak a saját receptek által elkészített finomságok mellett.

A szakmai elismerést nemcsak szóval, hanem díjakkal is jutalmazta a zsűri. Nehéz dolguk lehetett, hiszen mindegyik állomásnál kedvére falatozhatott az arra járó vendég. A számos különdíjon felül három kategóriában hirdettek győztest: a kenyérkészítési versenyben a Well Apeh-Esero, a péksütemények kategóriájában a Pékek Fejedelme, míg a díszmunkák területén az F&k Pékség zsebelhette be a legjobbnak járó díjat.

A nagy sikerre való tekintettel a szervezők jövőre is várják ezen a napon, a nemzetközi kenyérünnepen a családokat, érdeklődőket és az ínyenceket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családi nap a Mórában Győrben

Gyermekzsivajtól volt hangos a Móra-iskola szombat délelőtt. A szokatlan esemény oka az intézményben… Tovább olvasom