Kisalföld logö

2017. 01. 24. kedd - Timót -6°C | -3°C Még több cikk.

Bombariadó a Győr Plazában

Győr - A mentőknél telefonon jelentkezett be pénteken este fél nyolc körül az a férfi, aki bombariadóval fenyegetőzött. Furcsán, akadozva közölte, hogy bombát rakott a plázában működő mozihoz, majd kötelességtudóan bocsánatot kért ezért...
A mentők értesítették a rendőrséget, amely nagy erőkkel a helyszínre vonult; a plázában tartózkodó embereket – többségük a moziban ült, a boltok nagy része ugyanis már zárva volt – az utcára kísérte, a bevásárlóközpontot pedig átkutatta. Az illető egy közeli nyilvános fülkéből telefonált – a rendőrök ott is helyszíneltek.

A telefonáló jobb, ha tudja: közveszéllyel fenyegetés bűntettét követte el, amit a törvény is büntet. A tapasztalat azonban sajnos az, hogy a bombariadóval „viccelődőket" ez a tény különösebben nem izgatja.

A Győr Plaza átvizsgálása késő estig tartott.

Olvasóink írták

  • 16. szeandrea 2009. január 29. 13:14
    „Colomano!

    Ha az árát nem is kapják vissza, de a moziban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy február közepéig bármelyik mozifilmre fel lehet használni a jegyet! Én is részese voltam a kellemetlen kiürítésnek, először azt hittük, hogy csak valami vicc, aztán pár perc után megszakították a vetítést! Amúgy a rendőrök is érdekesek voltak, üvöltözve "kértek" bennünket, hogy hagyjuk el a mozit! Nem pánikot kellene kelteni az ilyen viselkedéssel...”
  • 15. marek6 2009. január 26. 20:31
    „hát szemét dolog attól aki ezt csinálja rendőrök drága idejét pocsékolja meg még az a sok pénz ami el megy rá hát köszönjük szépen!!”
  • 14. colomano 2009. január 26. 08:07
    „Andianyu, ez tipikus vis maior.
    Tehát nem fogjátok visszakapni a mozijegy árát.”
  • 13. k 2009. január 25. 23:24
    „Hülye gyerek ilyennel szórakozik, jól valagba kellene billenteni.”
  • 12. nyomdasz63 2009. január 25. 20:50
    „Elmaradott város ! Szegeden majd egy tucat riadót csinált/ak/ pár hónap alatt a szemetek!”
  • 11. Judytka 2009. január 25. 11:26
    „elmeháborodott..ezek sosem pusztulnak ki???”
  • 10. kalanyos 2009. január 24. 21:51
    „Mi a fasznak kellett ez a felhajtas? Azt a bombat,amelyik robbanik,ugyis mindig utolag jelentik be..”
  • 9. miracle 2009. január 24. 21:37
    „Lemaradt a cikkből az utolsó mondat, hogy: természetesen nem találtak semmit.
    Az ilyen telefonálókat nem kell figyelembe venni. Nincs felhajtás, nincs hír, nincs szórakozás a debileknek, fél év után megszűnnének az ilyen próbálkozások. Aki robbantani akar, úgy sem fog előtte telefonálni.”
  • 8. bk88 2009. január 24. 19:30
    „Szerintem nem a mozi dolgozóit kellene hibáztatni, hiszen mi arról nem tehetünk hogy egy unatkozó idiótának ez a hobbija...mi 3 órát fagyoskodtunk kint a mínuszokban, ő addig meg jót nevetett, de megfulladhatott volna közben...egyébként meg szerintem az eljárás indítása többe kerülne, mint a két mozijegy...amúgy meg február 28ig vissza lehet váltani a jegyeket bármilyen előadásra....”
  • 7. Andianyu 2009. január 24. 15:28
    „A fiam tegnap a moziban volt a kis barátnőjével.Korábban jött haza,mint vártuk.Hogy miért,azt már tudjuk.A mozijegyek ára nem kis összeg.Mi visszakérjük a jegyek árát,hiszen olyan szolgáltatásért fizettünk,ami nem valósult meg.Ki ebben az illetékes? Valaki tudja a választ ? Vagy polgári peres eljárást kezdeményez minden egyes mozilátogató a nem normális telefonálóval szemben ?Nem száz forintról van szó.Aki ebben illetékes,kérem válaszoljon.”
  • 6. dudi1977 2009. január 24. 14:20
    „Csak annyit a "komolynak nevezett büntetéshez" hogy néhány tízezer Ft + némi "bocsi"-ról van szó.... Ezért van ennyi szórakozó telefonáló.

    Én kikötném oda, ahol szórakozott és akinek a programját elrontotta (legyenek akármennyien) kapnának fél-egy órát elrendezni... (lehet mégegyszer nem próbálkozna)”
  • 5. szk65 2009. január 24. 13:32
    „A rendorseg miert nem tesz fel kamerakat a kornyekre,es kozze teszik.Igy talan az "emberek" akik szorakoznak ketszer meggondoljak,hogy akarnak-e meg viccelodni.”
  • 4. edie 2009. január 24. 13:19
    „az ilyen embernek feldugnák a valagába egy esernyőt aztán kinyitva húznám ki!!
    kár hogy az ilyen fülkéből telefonálgatókat az életben sem kapják el!”
  • 3. walter2 2009. január 24. 09:28
    „"nem sok" ember szórakozását bökte el ..........
    gratulálok........
    .....csak kapnám a kezem közé!!!!!”
  • 2. MTT 2009. január 24. 08:17
    „Példásan megbüntetni aztán meggondolná ezerszer, hogy szórakozzon-e legközelebb.”
  • 1. Catherina 2009. január 24. 07:42
    „A seggébe kellene dugni egyet az ilyeneknek aztán meggyújtani.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

(Csak) érdeklődnek az eperföldek iránt

Győr - A legutóbbi győri közmeghallgatáson hangzott el az a hír, hogy a városrész határába állítólag… Tovább olvasom