Kisalföld logö

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 2°C | 9°C Még több cikk.

Bocsánatot kért a pannonhalmi főapát

Először szólalt meg a pannonhalmi főapát azóta, hogy kirobbant a bencés gimnáziumban a pedofil-botrány.
- Hibázott, bűnt követett el, de meggyőződésem, hogy nem érdemli meg azt a brutális, embertelen reakcióáradatot, amely különféle csatornákon át a személye felé áradt. A világ szenzációt vár, erre nagyon jól lehet hecckampányt építeni. Ismétlem, ami történt, azt súlyos bűnnek tartom, nem mentegetem az érintettet – kezdte Várszegi Asztrik a SzemLélek blognak nyilatkozva.

- Azt szerettük volna, hogy ne mástól, hanem tőlünk értesüljenek az egészről az emberek. Eszünk ágában sem volt eltussolni, ami történt. A Vatikánt is értesítettük, személyesen jártam a Hittani Kongregációnál az ügyben. Azt követően léptem a nyilvánosság elé, amikor már eljutott hozzám a vatikáni állásfoglalás - folytatódik a beszélgetés, amelyben finoman érintik azt is, mit követett el pontosan az egykori szerzetes tanár.

- Úgy érzékelem, átbillent a szexualitás témája felé a közvélemény figyelme, noha még az érintett diákok is kétségbe vonják, hogy ilyesmi lett volna az elsődleges indíték. Nagyobb jelentősége van a pszichés bántalmazásnak, egyfajta lelki zsarolásnak. Az illető személyiségében volt egy megosztó attitűd. Amellett, ami történt, rengeteg értékes dolgot művelt a zene, a kultúra világában - mondta a főapát a korábbi tanárról. Az interjúban az is kiderül, hogy a szóban forgó szerzetes-tanár már se nem tanár, se nem szerzetes.

- Szembesítettük a tényekkel, eljárás indult ellene. A nyilvánosság előtt is kiderült, mit követett el. Tettei következményeként elhagyta a rendet, de amikor először felmerült a gyanú, már akkor felmentettem a tanári tevékenység alól. Azóta kérte Ferenc pápától a papi szolgálat alóli felmentését is.

Várszegi Asztrik egy bocsánatkéréssel fejezte be az interjút: - A volt szerzetes bocsánatot kért mindazoktól, akikkel találkozott, vagy levélben kommunikált velük. A bencés közösség nevében én magam is bocsánatot kértem mindenkitől, akit ez az ügy érintett. Püspökként pedig az a feladatom, és ezt szeretném ezúton is megtenni, hogy bocsánatot kérjek azért, hogy mi, keresztények ilyenek is vagyunk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Heti másfél ezren a Dunakapu téri mélygarázsban

Ottjártunkkor lapunk nagyon kis forgalmat tapasztalt, viszont akik használják, elégedettek. Tovább olvasom