Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Bezárhatnak üzleteket a diákok érdekében

Győr-Moson-Sopron - Több helyen jártak tavaly a fogyasztóvédelmi hatóság emberi megyénkben, de kevesebb szabálytalanságot találtak ellenőrzéseik során, mint az azt megelőző évben. Viszont nagy gond van az elektronikus kereskedelemmel, a fiatalkorúak kiszolgálásával és az árubemutató kirándulásokkal.
Tavaly már regionálissá szerveződve működött a fogyasztóvédelmi hatóság. Ennek előnye, hogy több helyen ellenőrizhettek és egy-egy helyen egyszerre többen, azaz átfogóbban tudtak vizsgálódni. A régióban az elmúlt évben csaknem ötezer ellenőrzést végeztek, 1923 bírságot szabtak ki, összességében 174 millió forintot.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelőségének igazgatója, Simon István arról is tájékoztatást adott, hogy három megyében több mint egymillió lakos érdekében 31 munkatárssal dolgoznak. Úgy, hogy tavaly hárommal nőtt létszámuk. Idén viszont 14 embert vehetnek fel, ami az ellenőrzések, a felderítések számát is növelheti. Nagy szükség van erre, bár megyénkben javulás tapasztalható: tavaly 46-ról 40 százalékra csökkent a kifogásolási arány, azaz kevesebb szabálytalanságot találtak. Régiónkon belül itt van a legkevesebb hiba, de néhány területen jelentős gondok tapasztalhatók.
Megyénkben tavaly 1780 ellenőrzést végeztek, 16 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Különösen sok vendéglátóhelyen jártak, mert nem csak az idegenforgalmi szezonban, egész évben kiemelten foglalkoztak velük. Sajnos javulást nem tapasztaltak, 55,8 százalékos a kifogásolási arány: 602 esetben szabtak ki bírságot, 52 millió 526 ezer forint összegben. Az élelmiszerek szakosítatlan tárolása mellett e téren is főként az árfeltüntetés, a fogyasztók tájékoztatása hiányos, akárcsak a szolgáltatásoknál és a kereskedelemben. Néhány elektromos készüléket ki is kellett vonni a forgalomból veszélyessége miatt.

Visszatartó erő: Ahol a fiatalkorúak kiszolgálását tiltó szabályt megszegik, a dohánytermékek vagy épp a szeszes italok forgalmazásának átmeneti felfüggesztése a büntetés. Visszaeső üzleteket be is zárathatnak. Fotó: H. Baranyai Edina


– Jelentős gond a megyében, hogy a fiatalkorúakat sok helyen a tiltás ellenére kiszolgálják dohánytermékekkel, szeszes itallal. Ezt többször ellenőriztük diákok bevonásával, de nem változott a helyzet. Ezért e téren alkalmaztuk először a fogyasztóvédelmi hatóság új hatáskörét, a termékforgalmazás megtiltását. Ahol cigarettát adtak el fiatalkorúnak, ott annak, ahol alkoholt, ott a szeszes italok forgalmazását tiltottuk meg, kisebb egységekben két, nagyáruházakban hét napra – mondta el Simon István és hozzátette: 11 ilyen határozatot hoztak. Azt az üzletet, amelyben megismétlődik ez a szabálysértés, be is zárathatják harminc napra. Idén, ha szükséges alkalmazzák ezt büntetést is, mert bíznak abban, hogy ez nagyobb visszatartó erőt jelent, mint a pénzbírság.

Szintén jelentős problémákat említett az igazgató a kirándulással egybekötött árubemutatók kapcsán. Azokon nem tájékoztatják a vevőket, hogy nyolc munkanapon belül elállhatnak a vásárlástól, visszakérhetik pénzüket. Jó ezt tudni és felkészülni arra, hogy az ilyen túrákon „erős marketingnyomás" éri a résztvevőket, akik közben nem tudják megnézni, a kínált terméket meg tudnák-e venni olcsóbban is. Mivel az elektronikus kereskedelem ellenőrzésekor minden webáruháznál talált hiányosságot a hatóság, a neten vásárlókat is óvatosságra inti: ellenőrizzék, létező cégről van-e szó, hol érhető el és ne fizessenek előre.

Megugrott a panaszosok száma

Több mint ötven százalékkal nőtt tavaly a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez panasszal fordulók száma, pedig 2003 óta a hatóságnak nincs jogköre arra, hogy egyéni ügyekben eljárjon. Kimehet ellenőrizni a bejelentés alapján az adott egységbe és ha szabálysértést tapasztal, büntet, de nem orvosolhatja az egyéni sérelmet. Ennek érdekében a fogyasztónak békéltető testülethez vagy bírósághoz kell fordulnia. Simon István szerint azzal is csökkenhető lenne a panaszok száma, ha a jogszabályok változnának. Például ha nem csak javasolt lenne a meghibásodott garanciális készülék mielőbbi megjavítása, ha előírás lenne, hogy ha nem sikerül 15 napon belül megjavítani, akkor ki kell cserélni. Ennek hiányában viszont gyakran előfordul, hogy az új készülék tulajdonosa hónapokat vár alkatrészre – erről tanúskodtak a fogyasztóvédelmi akciónk alatt lapunkhoz érkezett jelzések is.

Olvasóink írták

  • 4. valaki 2008. február 07. 09:21
    „ez baromság !
    nem az a megoldás h bezárják az üzletet, vagy megtiltják a dohyányáru forgalmazását.
    megtalálják a modját hogy hogy jussanak cigarettához a gyerekek.Drogot például egyik üzletben sem árulnak!
    Azt hol szerzik be?
    Na, ugyanott a cigit is be tudják szerezni könnyedén :)Vagy erdélyi testvérenk egy része abbol él h cigarettát csempész be az országba. Neki aztán olyan mindegy kinek adja el.Csak mielőbb tul legyen rajta.
    Ott kellene kezdeni a felszámolást!”
  • 3. Mama 2008. február 06. 20:14
    „A kirándulással egybekötött vásárlásra sokan a más környékek megismerése céljából mennek, hisz javarészt nyugdíjasok veszik igénybe. Bár talán már huszadszor hallja az ember a termékismertetőt, mégis bevállalja, és nem vásárol, csakhogy világot lásson, társaságban legyen.
    Az a szomorú, hogy ezt a ki nem mondott igényt lovagolják meg a szervezők. Mindazonáltal nincs bajom az ilyen utakkal. Hacsak a fent nevezett marketingnyomást nem mondom erőszakosnak.Mama”
  • 2. colomano 2008. február 06. 15:01
    „Máté, a lgtöbb szülő tiltja a gyerekének a dohányzást. Viszont a boltokban általában szülők adják el a cigarettát, igaz mások gyerekeinek... Jó persze tudom, valamiből meg kell élni, de akkor is...”
  • 1. máté 2008. február 06. 14:27
    „ez egy oolyandolog ami ellen nem lehet tenni,maximum tüzet szitanak vele a kereskedök körében”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Születésnapra - védőoltást?

Egészségügy - Nagyszüleitől szüli- és névnapjára is a méhnyakrák elleni védőoltás árát kapta az a… Tovább olvasom