Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Beteg, de sokaknál egészségesebben él

Mindenkinek úgy kellene élnie saját egészsége érdekében, mint a cukorbetegeknek, csak nekik kötelező. Varga Lászlóné 52 éve tartja be a diétára vonatkozó előírásokat, így a diabéteszeseknek és a nem betegeknek is hasznosak tapasztalatai.
Joslin díjat vett át nemrégiben Varga Lászlóné. Ezt az elismerést azok kaphatják meg egészségük érdekében tett erőfeszítéseikért, akik több évtizede inzulinnal kezelik cukorbetegségüket. A győri asszonynál 52 éve fedezték fel ezt a kórt. Akkor kezdte a közgazdasági technikumban a második évfolyamot, de nagyon legyengült és egy tanórát se bírt ki anélkül, hogy ne igyon vizet. Hamarosan be se tudott menni az iskolába, csak otthon feküdt. A háziorvos vitaminhiányra gyanakodott, de aztán egy szakorvos acetonos illatú leheletéből rájött a bajára, az ugyanis az egyik jellegzetes tünet.

– A diagnózisnak olyan hatása volt, mintha családunkat mély kútba lökték volna. Nem tudtunk semmit a cukorbetegségről és én tizenhét évesen nehezen dolgoztam fel, hogy úgy bántak velem, mint a hímes tojással – idézte fel Varga Lászlóné diákéveit, amelyek után bérelszámolással foglalkozott. Akkoriban a diabéteszes tornaórára se járhatott, osztálykirándulásokra se mehetett el. A tűket, amivel az inzulint beadta, még főzni kellett. Azóta persze sok újdonság, számos eszköz teszi kényelemsebbé a betegek mindennapjait.

Varga Lászlóné ötvenkét éve cukorbeteg, azóta pontos napirend szerinti fegyelmezett életet kell élnie, naponta többször inzulint ad be magának. Fotó: Mészáros Mátyás
Varga Lászlóné ötvenkét éve cukorbeteg, azóta pontos napirend szerinti fegyelmezett életet kell élnie, naponta többször inzulint ad be magának. Fotó: Mészáros Mátyás


– Azt kellett megkérdeznem magamtól, akarok-e egészségesen élni? Ha igen, be kell tartanom a szigorú napirendet, egészségesen kell étkeznem, rendszeresen mozognom kell. Mindenkinek így kellene élnie saját érdekében, nekem kötelező. Ezzel biztattam magam – mondta el Marika és hozzátette: az a nehéz a cukorbeteg életében, hogy egy kényes egyensúlyt kell fenntartania, a vércukorszint ugyanis se alacsony, se magas nem lehet. S gyakran kell ellenőrizni kell. Emiatt sok betegnek naponta nyolcszor kell magába tűt szúrnia egész életében. Ez lelki terhet is jelent, amiben az segíthet Vargáné szerint, ha meg tudja beszélni gondjait valakivel a beteg, mint ő megözvegyülése előtt a férjével. A Győr-Moson-Sopron Megyei Diabetes Egyesület összejövetelei is alkalmat adnak erre és sokat segíthetnek azzal a nem betegek, ha több ismeretet szereznek a diabéteszről.

Varga Lászlóné tapasztalatai szerint sokan idegenkednek a cukorbetegektől, úgy bánnak velük, mintha AIDS-esek lennének. Azt se tudják például, hogy az 1-es típusú diabétesz nem megelőzhető, s ha zavarodottan viselkedik a cukorbeteg és acetonszagú a lehelete, akkor hasonló, mint egy részegé, és sürgős segítségre szorul. „Csak az tudja átérezni igazán, milyen cukorbetegnek lenni, aki maga is az. De a diabéteszes gyerekeket saját példámmal biztatni tudom. Nem kell lemondaniuk hobbijukról, a sportról. Én például sokat utaztam. Csak mindent odafigyeléssel, mértéket tartva tegyenek." – fogalmazott Marika.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabálytalan előzés - Autók ütköztek a 83-as főúton, Koroncónál - fotók

A VW személygépkocsit engedély nélkül átalakították, abba egy nagyobb teljesítményű motort építettek… Tovább olvasom