Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Azt mondják: egyre népszerűbb a Széchenyi Kártya Győr-Sopron megyében

Gyökeresen átalakulhat az idén a Széchenyi Kártya felhasználása Győr-Sopron megyében is. Lássuk, hol várható változás!


Míg korábban csak folyószámlahitelt tudtak felvenni a programban részt vevő kis- és középvállalkozások, az elmúlt év ősze óta megnyílt a lehetőség a forgóeszközök beszerzésére és a beruházási célok megvalósítására is.

A legtöbb független gazdasági szakértő is elismeri, hogy a Széchenyi Kártya Program sikertörténet a hazai gazdaságfejlesztésben. Nyolc év alatt összesen 900 milliárd forint hitelt folyósítottak a programon keresztül.

A legfrissebb adatok szerint az idei esztendőben április végéig több mint 5500 kártya talált gazdára, míg az összes kihelyezett hitelállomány meghaladta a 41,5 milliárd forintot.

Wachtler Zsuzsanna, az MKB Bank fiókvezetője szerint a Széchenyi Kártya népszerűsége Győr-Moson-Sopron megyében is jól megfigyelhető: csak a soproni, várkerületi MKB fiók 110 millió forint hitelt folyósított a helyi kis- és középvállalkozásoknak a Széchenyi Kártya Programon keresztül az idei év első négy hónapjában.

A tavaly ősszel bevezetett két hitelfajta közül a Széchenyi Forgóeszközhitel a készletfinanszírozást segíti elő, 25 millió forintos felső határig.

A hitellel nem csupán az átmeneti likviditási problémákat hidalhatják át a kkv-k, hanem hosszabb, maximum 36 hónapos futamideje miatt kifejezetten alkalmas forgóeszközök finanszírozására is.

Szintén tavaly ősztől érhető el a Széchenyi Beruházási hitel, amely a vállalkozások fejlesztéseinek, beruházásainak megfelelő formában, hosszútávon, legfeljebb 10 éves futamidőre történő finanszírozására szolgál, 50 millió forintos felső határig.

Olvasóink írták

  • 2. evikedves 2011. június 30. 20:06
    „Lesz ennek még böjtje!egekig fogják mindenre hivatkozva emelni a kamatot!nem létezik,hogy a kisembert aki még a tűzhöz sincs közel ebben az országban segítsék!a kettős állampolgárok hány kártyát igényeltek azt miért nem írják meg?”
  • 1. VJack 2011. június 30. 19:55
    „Egyszer sikertörténet a növekvő hitelállomány, egyszer meg minden rossz okozója. Eldönthetnék végre, hogy mi az irányvonal. A vállalkozásokat is éppúgy bedöntheti a hitel, mint a magánszemélyt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták az utóbbi idők legnagyobb beruházását a Győri Ipari Parkban

Szinte rekordidő, nyolc hónap alatt készült el az egyik német tulajdonú cég új gyártócsarnoka. Tovább olvasom