Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Az igazgató feljelentette az álállamtitkárt

A mosoni-dunai és az alsó-szigetközi rehabilitációs projekthez ígért támogatást a regionális vízügyi igazgatónak az a férfi, aki Szaló Péternek, a minisztérium munkatársának adta ki magát. Őt azonban Janák Emil korábbról ismerte, így a személyes találkozó után feljelentést tett az álállamtitkár ellen.
A megyei bíróságon tegnap kezdődött a pere annak a férfinak, aki magát a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárának, Szaló Péternek kiadva 2009 júliusában segítséget ígért a regionális vízügyi igazgatónak. Felajánlotta, hogy a Mosoni-Duna- és az alsó-szigetközi rehabilitációs projekt számára egyszeri, vissza nem térítendő támogatást szerez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség tartalékalapjából.

A vád szerint cserébe azt kérte, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesének nevét a hivatalos kihirdetés előtt árulják el neki. Janák Emil igazgató azonban gyanút fogott: az illető ezután azt kénytelen volt elismerni, hogy nem ő az államtitkár, állította viszont, hogy a megbízásából tárgyal. A vízügyi igazgató megszakította a kapcsolatot a férfival, akiről kiderült, hogy 2005-ben adócsalásért és okirat-hamisításért 10 hónap, 2009-ben csalásért egy év négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Most „hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett hivatali befolyással üzérkedés" gyanúja miatt indult ellene eljárás.

A vádlott nemcsak a vízügyi igazgatót kereste meg Szaló Péternek kiadva magát, hanem Nádudvar polgármesterét is: ott egy beruházás önerejének előteremtéséhez ígért segítséget. Ezért cserébe 6–7 millió forintot kért, ám ott is lelepleződött. A tárgyaláson részben elismerte felelősségét, s azt, hogy elsőként valóban államtitkárként mutatkozott be. Állítása szerint azonban a második megbeszélésén felfedte kilétét, s nem ígért állami többletforrást, hisz nincs is ehhez kapcsolatrendszere: csupán saját cége „pályázatíró képességeit" méltatta.

A Kisalföld Janák Emil vízügyi igazgatótól megtudta: azért fogott gyanút, mert közvetlen munkakapcsolatukon keresztül korábbról ismeri Szaló Péter államtitkárt. A vádlott személyesen kereste fel, s egészen egyszerűen látta, hogy nem ő az: ráadásul még névjegykártyát sem tudott adni. Janák Emil feljelentést tett, hisz – mint mondta – „kötelessége megvédenie az államtitkárt, akinek a nevével visszaéltek". Tegnap egyébként a bíróságon még nem hallgatták meg a vízügyi igazgatót: a tárgyalás decemberben folytatódik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játékgépek: Utolsó tétek a leszerelésig?

A legtöbb győri presszóban, sörözőben, borozóban az utolsó pillanatig kivárnak az üzemeltetők,… Tovább olvasom