Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Az ezredesi rendfokozat fehér köpenyben is ékesség

Győr - Nemcsak kivételes gesztusnak, de rendkívül megtisztelőnek tartotta az idei Semmelweis-napon dr. Lajtay György Imre, hogy a rendőrség és a büntetés-végrehajtás kötelékében eltöltött évek alapján ezredessé léptették elő.

Az orvos ezredes úgy véli, túl a hetvenen is éltető eleme a munka, boldog, hogy szolgálatára ma is számítanak.


– Találkoztunk már a boncteremben, a bíróságon, a Széchenyi- egyetemen, szóval kivételesnek mondható, hogy Lajtay doktorra ilyen sok helyen számítanak.

– Telefont kaptam azzal az üzenettel, hogy várnak az ünnepségre – idézi vissza az eseményeket az ezredes. – Nehéz lenne szavakban kifejezni a kitüntetés hírét, hisz az a főkapitány javasolt, aki legfeljebb hírből ismerhetett és sajnos őt már nem szolgálhattam. Az ezredesi rendfokozatom annak is köszönhető, hogy negyven éve a büntetés-végrehajtási intézetben is dolgozom, az elismerés talán ennek is szól.
 
Dr. Lajtay György Imre
Dr. Lajtay György Imre

A fegyveres szolgálat afféle hagyomány a Lajtay családban, az orvos ezredes édesapja is katonaként szolgált, fia pedig – a határőrség megszűnéséig – szintén egyenruhát viselt. Dr. Lajtay György Imrebűnügyi rendőrorvosként fájlalja, hogy összeférhetetlenség miatt felszámolták azt az országos hálózatot, amelyet munkájával maga is erősített, s a feltételezhetően bűncselekmény áldozatául esettek halottszemléin számítottak nagy tapasztalatára.

– Súlyos hibának tartom a hálózat felszámolását, kiváló, a bűnüldözés iránt elkötelezett orvosokat eresztettek szélnek – sorolta dr. Lajtay ezredes. – Így fordulhatott elő olyan eset, hogy egy háziorvos például a halottszemle keretében ˝elnézte˝ a bűncselekményt, holott az áldozat baleset helyett lövések következtében hunyt el. Helyrehozhatatlan hibának tartom ezt, amely korábban elképzelhetetlen volt.

A rendőrök személyi állományának általános kondíciójáról, fittségéről kérdeztük, ám erről nem nyilatkozott az orvos, hiszen napi kapcsolata már nincs az állomány tagjaival. Sok esetben viszont előre köszön a járőröknek, akik talán nem is sejtik, ki ül a volán mögött vagy a bicikli nyergében. Utóbbi magyarázatra szorul, nevezetesen pedig, hogy Lajtay ezredes szikár alakja Győr utcáin suhanó kerékpárján, fehér köpenyben sok évig amolyan feltűnő jelenség volt. Ma már a bringáját többnyire otthon hagyja, inkább kormány mögé ül, ennek pedig leginkább az az oka, hogy a bíróságon, egyéb hivatalos helyen mégsem jelenhet meg kerékpárjával.


A zene ma is feldobja

A bűnügyi orvosként megannyi gyilkosságnál, bűncselekménynél helyszínelő orvos számos tragédiát képtelen elfelejteni, ugyanakkor tudja, aprólékos munkával, nagy odafigyeléssel segített kibogozni a szálakat, megfejteni, mi miért történhetett. Az élet árnyoldalát azonban mindig ellensúlyozta nála a zene szeretete, az a fajta harmónia, amelyet a zenehallgatással naponta gyakorolt. Kevesen tudják róla, éppen ezért eláruljuk, Lajtay ezredes hárfatanár is egyben, s kedvenc hangszere a cselló.

Olvasóink írták

  • 10. iq 2009. augusztus 13. 17:30
    „FÉLELMETES A KINÉZETE,A BORZAALMAS IDŐKRE EMLÉKEZTET!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 9. janika 2009. augusztus 12. 12:40
    „Kedves és általam igen tisztelt Újságíró Hölgy! Sőt, mint meseírót is nagyon tisztelem. De nagyon kérem tegye közzé a valóságot is! Ne legyen igaza sarának! Mutassa meg, hogy van a Kisalföldnél oknyomozó riporter is!”
  • 8. jharcsas 2009. augusztus 12. 07:47
    „"Az biztos, hogy a cikk írója egyre szürkébb, visszataszítóbb jelenség többünk számára...."

    Kedves Sára, roppant mód bánt, hogy ténylerg így gondolja. Szerintem sem az újságíró, sem pedoig Lajtay doktor nem ezt érdemelné. Remélem, Ön ezerszer jobban teljesít......
    És még valami. Valamiért csak csak Ön is elolvasta a cikket, cikkeket.
    Szeretettel kíván szép napot, Harcsás Judit.”
  • 7. Nooormális? 2009. augusztus 11. 21:32
    „Véletlenül nem ő Fester nagybácsi a Adams family-ből?
    Na jó, hülye vicc volt, bocsi. :)”
  • 6. janika 2009. augusztus 11. 15:22
    „Kedves "sára" Az, hogy én a valóságról és tényekről írok az nem zárja ki, hogy én ne tisztelném dr. Lajta urat! Leveleztem és személyesen is beszéltem vele a munkaügyi bíróságon. Lehet, hogy kétértelműnek tűnik az írásom, de annak semmi akadálya nincs, hogy a tényeket jobban megismerje ne csak pletyka szinten alkosson véleményt! Ha a munkaügyi bíróság nem is ád felvilágosítást az ügyben, akkor a kedves újságíró hölgy valószínű,hogy ad tájékoztatást! Hisz Ő ismeri a "Rendszer áldozatai" című eseményeket, melyhez ez az epizód is tartozik!”
  • 5. sára 2009. augusztus 11. 14:20
    „Sejtelmes, kétértelmű, homályos hozzászólásod téged minősít Janika. Általánosságban nem beszélhetsz, nem a piacon vagy!
    Tiszteletet érdemel az az ember, és azon tettei is, amit Dr Lajtay György Imre tett le eddig munkájával, emberségével az asztalra. Ismerem, és tisztelem őt, példaként szolgál a jelen kor számára.

    Az biztos, hogy a cikk írója egyre szürkébb, visszataszítóbb jelenség többünk számára....”
  • 4. janika 2009. augusztus 11. 13:34
    „Hát igen! Ismét egy szép mese a kedves újságíró nő tollából! Vajon miért nem írja meg a teljes igazságot a sajtón keresztül az olvasóknak?
    Szerintem az olvasók nagyon is kíváncsiak lennének Dr. Lajtai György Imre mint kiváló törvényszéki igazságügyi orvosszakértő miért bukott meg egy munkaügyi bíróságon holmi fiskális politika által fizetett felelőtlen kollégáival szemben? Hogy lehet az, hogy köztudottan köz és önveszélyes elmebeteget a fiskális politikai felelőtlen bérencei hatására a Bíróság rászabdalja a társadalomra az olyan embert, akit a tisztelt immár ezredes úr és társ szakértője közel 100 % elmebeteg rokkantnak állít a bíróság előtt?”
  • 3. Goldmund 2009. augusztus 11. 13:09
    „Nagyon tetszett a cikk!
    Nemcsak, hogy egy tiszteletreméltó embert ismertünk meg, hanem tanulságos volt kritikája a rendőrorvosok átszervezésével kapcsolatban is. Ha felül is ilyen rátermett emberek lennének, talán nem szidnánk annyit a rendőrséget...
    A megismert tragédiák ellenére is kiegyensúlyozott ember. Erről eszembe jutott egy rádióinterjú. Az azóta elhunyt Tamáska Loránd igazságügyi orvosszakértővel készült. Kérdezték tőle: nem borzalmas-e egy életen át halottak, sőt meggyilkolt emberek holtteste között dolgozni. Valahogy úgy válaszolt, hogy ő a halottaktól sosem iszonyodott, mert ők már nem tesznek gonoszságot. Ellentétben az élőkkel...”
  • 2. MTT 2009. augusztus 11. 11:07
    „Gratulálok neki, azon kevesek egyike, aki megérdemli, hogy elismerjék a munkáját.”
  • 1. elemér 2009. augusztus 11. 10:45
    „Még a kinézése se jo.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötezer élet megmenthető

Győr - Míg a vastagbélrák előfordulása az egész világon nő, hazánkban e növekedés kiugró: évente… Tovább olvasom