Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Autistákért gyűjtöttek

Mind a két győri Lions-szervezet gyűjtésbe kezdett az ünnep előtt. Az Első Győri Lions Club a hátrányos helyzetű nagycsaládok számára kért az támogatást, az Arrabona Lions Club a Mindszentpusztán épülő autistaotthon javára gyűjtött.
Az Arrabona Lions Club szintén forralt bort és forró csokoládét árult a didergő győrieknek, akik pénzükkel az autista gyermekek mindszentpusztai otthonának építéséhez járultak hozzá. Mint Mennyeiné Várszegi Judit, a szervezet elnöke elmondta: 168 ezer forintot sikerült összegyűjteni, amelyet már át is adtak a „Mit Tehetnék Érted?" Autizmus Alapítványnak. Az elnök szerint nyilvánvaló, hogy ez az összeg nagyon kevés egy sokmilliós beruházáshoz, de az egyesület reméli, hogy maga a figyelemfelkeltés is célt ér: más szervezetek, cégek, vállalatok is csatlakoznak az ügyhöz, erre ígéretet is tett már a Rotary Club, az I. Győri Lions Club és a Vendégvárók Egyesülete, amely a 2004-es lokálpatrióta bált az autisták megsegítésére szervezi. Mennyeiné szerint az autisták felkarolása a civil szervezetek kezében van, mivel ügyük hivatalosan nem tartozik sem a szociális ellátás, sem az önkormányzat, sem az egészségügy kompetenciájába.

A jótékonysági forraltbor-mérésről igazi karácsonyi egypercesben számolhatnánk be: megtörtént például, hogy egy koldus, aki maga is támogatásból él, miután elolvasta a felhívást, papír kétszázast adott és cserébe nem fogadott el se forralt bort, se csokoládét. Emlékezetesek maradnak azok a kirándulók is, akiket a sátorhoz lépve zavarba ejtett a felhívás szövege, mivel ingyenes bormérésre számítottak. Pénzük nem volt, kénytelenek voltak eloldalogni. Kisvártatva azonban kezükben hozták vissza azt a pénzt, amit sikerült összedobniuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több pénz a Fehérvári útra

Az eredetileg tervezettnél várhatóan csaknem kétszer annyi pénz jut a Fehérvári út győri… Tovább olvasom