Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Apátság: új látogatóépület és zarándokház hamarosan

Pannonhalma – Csütörtökön ünnepélyes keretek között tették le a Kosaras-dombon az apátság új látogatóépületének alapkövét. Ezen kívül jövőre elkészül a zarándokszálló, s megújul az arborétum és a hospodár kert is.


"Egy olyan méltó látogatóépületet várunk a beruházástól, mely megfelelő számú parkolóhelyet, biciklitárolót tud kínálni a hozzánk érkező turistáknak. Az étterem pedig reményeink szerint az apátsági termékcsaládra épülve kínál majd gasztronómia élvezeteket" – mondta Várszegi Asztrik.

A pannonhalmi főapát humorát megcsillogtatva arról is szólt, hogy "a bencések 1500 éve üzemeltetnek hotelláncolatot , de ezt a regulánk is megkívánja".

Hozzátette: "mindig is embernek kijáró tisztelettel fogadták a Pannonhalmára látogató turistákat, s ez így lesz a jövőben is".



Pillanatképek az alapkőletételről és a bemutatóról. Fotók: Bertleff András.


Legkorábban a Cseider-völgybe álmodott zarándokszállót fejeznék be

A Pannonhalmi Főapátságban a fejlesztéseknek több ütemtervét tűzték ki célul.

A látogatóépületet 2010 II. negyedévére szeretnék átadni, az Arborétum és a Hospodár-kert felújítását 2010 III. negyedévére tervezik, míg legkorábban a látogatóépület közelében, a Cseider-völgybe álmodott zarándokszállót fejeznék be. Utóbbi ideális esetben már 2010 első hónapjaiban vendégül látná az apátságra érkezőket.

Pár szám a beruházásokról: mostanáig évente körülbelül 100 ezer turista jött el Pannonhalmára – köztük egyre több amerikai, olasz és cseh utazó –, de a felújításoknak köszönhetően ez a mutató jó eséllyel 120 ezer lesz.



Letisztult formavilág: 21. századi dizájn

Az új látogatóépület letisztult formavilágot, egyszerűséget, de egyben modernséget is sugall.




2006-ban nyílt pályázatot hirdettek ki, melyet végül egy holland tervezőcég magyar irodája nyert el. A terv főként fiatal, rendkívül tehetséges hazai építészek keze munkáját dicséri. Bővebben az Építészfórum.hu oldalon.



 
 



A számok tükrében


A projektek összköltsége 1,5 milliárd forint, melynek 80 százalékát teszik ki az állami és uniós támogatások.

A Kosaras-domb "hasába" építetett parkolóba 74 autónak, míg a zarándokszállóban 67 utazónak lesz fedél a feje fölött a jövőben. Az sem utolsó szempont, hogy a beruházások révén 30 ember megélhetése válik biztossá.

A turisták számára jelenleg nem látogatható Hospodár-kertbe pedig 300 fős, amfiteátrumszerű, szabadtári nézőteret valósítanak meg, mely az apátsági rendezvények kiváló otthonává válhat.

A jóhangulatú bemutató végén elhelyezték az alapkövet a Kosaras-dombon, melybe a projekt támogatásáról szóló szerződés egyik másolata is belekerült pergamenszerű papíron.



Nyolc uniós pályázat: 2 milliárdos támogatás

Az alapkőletételen részt vett Molnár Csaba is, a Bajnai-kormány kancelláriaminisztere.

A győri származású politikus elmondta, hogy "hazánk Európai Uniós csatlakozása óta eddig nyolc pályázatot adott be sikerrel a több mint ezer esztendős Pannonhalmi Főapátság, s körülbelül 2 milliárd forint értékben kapott támogatást".

Hozzátette: a főapátság országosan is az egyik legvonzóbb turisztikai célpont.
 


Olvasóink írták

  • 4. SPS 2009. július 03. 03:13
    „1-nek
    Igazad van munkavégzés történt? Történt.
    Munkavédelmi szabályok be voltak tartva? Nem.
    No igen Istenre mindent rá lehet fogni, de engem megbüntetett a munkavédelmi felügyeló, mert egy építkezésen nem volt rajtam a sisak...”
  • 3. TakácsTamás 2009. július 02. 22:18
    „Ez a Molnár úgy fest a bencéseknél, mint barokk komód tetején a pufajkás acéltalpú csizma. Vicc.”
  • 2. 13.István 2009. július 02. 18:53
    „Eddig csornai volt a Csaba .............árki vagy már van egy győri is ?
    De a szakértelmet ahogy az újjaira vigyáz!!
    A képekből ítélve az építkezés megkezdődőtt.”
  • 1. bugriskin 2009. július 02. 15:05
    „No és hol maradt a védősisak?-és a kőművessegédek akik tartják a vödröt mint Kapuváron az alap kő letételkor?
    Mi van, ha jön az égi áldás és enélkül landol a fejükre?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilencmilliót nyert az abdai iskola

Az abdai Zrínyi Ilona Általános Iskola a HEFOP/2009/3.1.3/B/09/03 számú "A kompetencia alapú oktatás… Tovább olvasom