Kisalföld logö

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 21°C | 31°C Még több cikk.

Anyanyelv- és hagyományápolók

Huszonhetedik alkalommal több mint negyven diák részvételével szervezte meg a Rákóczi Szövetség és a Radnóti Irodalmi Társaság a Nemzetközi Anyanyelvi Tábort, amelynek célja a Kárpát-medencében élő fiatalok találkozása, a nemzettudat erősítése.


Emlékeket idézünk Szabó Józseffel, a nemzetközi tábor megálmodójával, a Rákóczi Szövetség országos alelnökével: arcokat, mondatokat, akik ma már saját környezetük meghatározó személyiségeivé váltak. Táborlakókat, akik az elmúlt években, évtizedekben orvosokká, rádiósokká, tanárokká lettek, ám szívük mélyén őrzik az itt hallottakat, élményeiket.

Fotó: Harcsás Judit
Fotó: Harcsás Judit


„Igaz, az akkori politikai érát győzködni kellett, de falakba szerencsére nem ütköztünk, sőt: később különböző pályázati lehetőséggel, támogatással segítettek bennünket. A Kárpát-medence diákjainak ez kivételes lehetőséget jelentett 27 éve, és ugyanez érvényes ma is."

A tábor szervezőinek lelkesedése, kitartása 1984. óta mit sem változott. R. Szabó Lajos tanár például tartalmas előadásaival a kezdetektől hozzájárul a tábori program sikeréhez, így most is szívesen jött a szervezők és a diákok közé. Idén Széchenyi Istvánról, a legnagyobb magyar tettrekészségéről beszélt. Említhetnénk dr. Barsi Ernő, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna etnográfusok, a Barangoló együttes nevét, Baksa Péter tanárét, vagy dr. Tomka Péter régészét, aki magyarságunk 1100 évéről tartott előadást.

Fotó: Harcsás Judit
Fotó: Harcsás Judit


Az idei, tíznapos programban épp úgy szerveztek manuális foglalkozást, kommunikációs vetélkedőt, mint kirándulást Tihanyba, Pannonhalmára és Nagycenkre, de a zenei anyanyelvünk és a magyarság táncai sem maradnak ki a repertoárból.

Fotó: Harcsás Judit
Fotó: Harcsás Judit



A csíkszeredáról érkező Korpos Attila veterán toborozónak vallja magát, már negyedik alkalommal jöhetett. Kihagyhatatlan élménynek tartja a programot, ahol tanulva pihen, a hallottakat pedig maximálisan beépíti a tanulmányaiba. Fordítónak készül, az „édes" anyanyelvhez pedig örök szerelem köti.

Erdélyből, Moldvából, a Felvidékről és Kárpátaljáról érkeztek diákok a Szent László Kollégiumba. felvételünkön a határon túli magyar diákok egy csoportja a tábor megálmodóival és tanáraival: Szabó Józseffel, Zöld Ildikóval, R. Szabó Lajossal, Áldozó Istvánnal és J. Kovács Andreával. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A narancs helyett több színt szeretnének a Parlamentben

A helyi ügyeket és az egy párt helyett a színes Magyarországot helyezné előtérbe a jövőben az MSZP… Tovább olvasom