Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Alapkőletétel a győrújfalui idősek lakóparkjában

Győrújfalu - Kényelem, biztonság, törődés: ezzel a jelszóval épül Győrújfalun az országban is egyedülálló idősek lakóparkja. A hárommilliárd forintos beruházás alapkövét tegnap ünnepélyesen tették le.

Szép környezetben, Győr és Győrújfalu között, horgásztó közvetlen szomszédságában, 30 ezer négyzetméternyi területen épül az Újfalu-lakópark, amely a maga nemében az országban is egyedülálló. Itt minden azok kényelmét fogja szolgálni, akik már ledolgozták életük javát, nyugdíjhoz közeledve vagy már nyugdíjasan nyugodt életre vágynak. A leendő lakásoknak több mint tizede már gazdára is talált – pedig az első épület alapkövét még csak most rakták le.

A kedd délelőtti ünnepségen – amelyen többen ott voltak a leendő lakók közül is – a beruházó kft. ügyvezetője, Szakonyi Frigyes ismertette a lakópark legjellemzőbb tulajdonságait.

Látványterv a lakóparkról: Itt minden azok kényelmét fogja szolgálni, akik már ledolgozták életük javát. Kattintson a képre >>

Szakonyi Frigyes ügyvezető elmondta, hogy a csaknem 3 milliárd forintos beruházásban közel kétszáz lakás épül – mindazok szerint a nemzetközi ajánlások szerint, amelyeket az idősek lakhatását segítő nagy sikerű kiadvány is tartalmaz, s amely projektben Győr is győztesként részt vett. Mindegyik lakáshoz garázs tartozik, a földszintiekhez kis kert, az emeletiekhez nagy (nyolc négyzetméteres) terasz. Mindegyik épület liftes. A lakások a vevők saját tulajdonába kerülnek, tehát örökölhetők, eladhatók vagy akár bérbe adhatók.

Lesz a lakóparkban egy úgynevezett ápolási épület, amelyben nemcsak az alapvető egészségügyi szolgáltatások találhatók, hanem egy 27 ágyas részleg is azok számára, akik netán állandó felügyeletre, ápolásra szorulnak.

A szolgáltatóépületben üzlet, fodrász, kozmetika, szolárium, masszázs, uszoda lesz. A házak övezte tér közepén kápolna kap helyet, amely azonban méreténél fogva templomnak is megfelel.

Bognár József, Győrújfalu polgármestere azt emelte ki az alapkőletételkor: rendkívüli örömmel fogadja a lakóparkot, amelynek épülése munkahelyet teremt a helybelieknek, s majd gyarapszik a falu lakossága és nő hírneve is. Dr. Ottófi Rudolf, Győr alpolgármestere kicsit „fájdalommal búcsúztatta" azokat a győrieket, akik a városból majd ide költöznek (a leendő lakóknak várhatóan úgy nyolcvan százaléka), de egyúttal örömét is fejezte ki, hogy itt ilyen egyedülálló projekt készül, s abban felhasználták egy nemzetközi pályázat győri eredményeit is. A tegnapi eseményen írta alá a hitelszerződést Szakonyi Frigyes és Reider Róbert, a K&H Bank igazgatóhelyettese. Az alapkőletételen Németh József plébános adta áldását az épülő lakóparkra. A beruházás több ütemben valósul meg, 2010-ben lesz kész.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dűlőre jutott a város az autóklubbal

Győr - Háromszori elutasítás után negyedszerre elfogadta az autóklub tervét a vállalat új… Tovább olvasom