Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Adyvárosban is egyesület alakult

Győr - Hivatalosan bejegyzés alatt áll, így tulajdonképpen kijelenthető: létrejött az Adyvárosért Egyesület. A civil szervezet elsősorban a városrész lakóinak közösségi érzését szeretné formálni.
Indulásként tíz taggal gyakorlatilag megalakult az Adyvárosért Egyesület. A bejegyzési procedúra még tart ugyan, de hát addig még a tennivalókat is pontosítani kell. Az alapító Balla Jenő, aki egyébként a Jancsifaluért Egyesület elnöke is. Mint mondja, a két városrész nemcsak területileg szomszédos, Jancsifalunak és Adyvárosnak voltak már közös, sikeres rendezvényei. Ez ösztönözte az újabb egyesület alakítását.

Az egyesület elsősorban arra jó, hogy összefogja a terület lakóinak érdekeit, véleményét – így az őket érintő döntések előtt az illetékesek az egyéni megkereséseknél gyorsabban és átfogóbb képet kaphatnak a várható fogadtatásról.

Úgy tűnik, az illetékesek egyre inkább figyelnek a civil szervezetek véleményére, legalábbis döntéshozatal előtt kikérik azt. Más kérdés, mondja Balla Jenő, hogy az elhangzó ígéretek aztán jobbára csak ígéretek maradnak. A Fehérvári út jancsifalui szakaszának például – amiért az egyesület több tüntetést is szervezett – az ígéret szerint novemberben el kellett volna készülnie. Mostani híreik szerint tavaszra talán kész lesz. Kimaradt a lakóutcaprogramból a Szövő utca, 2009-re ígérik csak, de mi lesz jövőre?

S ha már területileg a Szövő utcánál tartunk: itt van a „diszkóügy", a jancsifaluiak legújabb baja (többször írtunk róla lapunkban is). A létesítmény készül, készül, engedélye sehol, a környék lakói nem nagyon hisznek a tulajdonos ígéretében, nem igazán bíznak abban, hogy kellemesen fognak csalódni. Az egyesület most felméreti a leendő szórakozóhely környékén az ingatlanok értékét (úgy másfél milliárd forint lehet), s majd kiderül, mennyit érnek, ha beindul a diszkó. Rendbe kellene tenni a hajdan elhibázott rendezési tervet, hogy zenés szórakozóhely ne épülhessen a családi házas övezetben...

A baj az, mondja Balla Jenő, hogy ha a lakók, az egyesület észrevételeit, ötleteit elvetik az illetékesek, nem mondanak helyette más, megvalósítható alternatívát.

Ami a most alapított újabb egyesületet illeti: az adyvárosiaknak nyilván másféle gondjaik vannak, mint a családi házban élőknek. Leginkább a túl magas rezsi. Az egyesület arra próbál megoldási javaslatokat találni, hogyan lehetne ezeket az egyre inkább súlyosbodó kiadásokat mérsékelni. Például csúcserőművek létesítésével, a közszolgáltatók átlátható, közös irányításával, és a lakók számára az teljesen mindegy, hogy holdingnak vagy például városigazgatóságnak hívják...

Olvasóink írták

  • 1. Egy lakó 2008. január 03. 20:40
    „Hogy lehet a rezsinket csökkenteni? Kíváncsi vagyok rá, sok sikert hozzá.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsolnai Zsókáért fociznak, laptopra gyűjtenek

Győr - Január 8-ig lehet jelentkezni arra a jótékony focitornára, amelynek bevételével a banai… Tovább olvasom