Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

A tavalyi esztendő volt minden idők harmadik legmelegebbje

Győr-Moson-Sopron - A tavalyi volt az utóbbi száz év harmadik legmelegebbje a megyében. Szeptember kivételével minden hónap középhőmérséklete meghaladta a sokévi átlagot. A témát kutató professzor szerint ez még csak a kezdet.
Kemény fagyokkal, igazi zimankóval búcsúzott az óesztendő, amelynek hatására a decemberi középhőmérséklet Győrben és Sopronban nem 3, hanem csupán hozzávetőlegesen 1,5 Celsius-fokkal haladta meg a sokévi átlagot. Az év utolsó hónapja mintha az egész 2008 meteorológiai tükre lett volna: úgy volt a megszokottnál jóval enyhébb az idő, hogy nem dőltek sorra a rekordok.

Csúcsdöntésekből tavaly kevesebb akadt, mint korábban: akkor jegyezték fel minden idők legmelegebb telét, harmadik legmelegebb tavaszát, a nyári 38-42 fokos, másfél hétig tartó, afrikai jellegű hőhullám pedig ugyancsak példa nélküli hazánkban.

Az ELTE meteorológiai tanszékének vezetője szerint meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy a mai gyerekek sokkal ritkábban tudnak majd szánkózni, mint szüleik vagy nagyszüleik tehették gyerekkorukban.

Nem véletlen, hogy 2007 Győrben a megelőző öt évtized legmelegebbjének, Sopronban pedig egy évszázad második legmelegebbjének bizonyult.


A 2008-as év azért szintén hozott rendkívüli időjárási eseményeket, elég, ha csak a március 1-jei, Nagyszentjánost letaroló vihart, vagy a több települést - például Sopront - sújtó nyári felhőszakadásokat idézzük fel. S ha a melegrekordok zöme nem is dőlt meg, az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján mindössze két melegebb esztendő volt korábban a kisalföldi megyeszékhelyen és Sopronban is, a 2000-es, valamint a 2007-es. A csúcsbeállítás mindössze 0,2-0,3 fokon múlt.

Mindez annak köszönhető, hogy az átlagnál hűvösebb szeptember kivételével minden hónapban jóval - jellemzően 1,5-2,5 fokkal - melegebb volt, mint a sokévi átlag.

Mindehhez egy kivétellel szokásos mennyiségű csapadék társult: Győrben 585, Péren 579, Fertőrákoson 659, Sopron-Kurucdombon pedig 739 milliméter, azaz liter/négyzetméter hullott.

Dr. Bartholy Judit, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem meteorológiai tanszékének vezetője lapunk kérdésére hangsúlyozta: szakmai körökben már régóta nincs kétség afelől, hogy elkezdődött a Föld jelentős mértékű felmelegedése, amelyet az ember okoz. A modellszámítások azt mutatják, hogy a Kárpát-medence területe az átlagosnál érzékenyebb az éghajlatváltozásra. A mostani számok is ezt támasztják alá: Győr-Moson-Sopron megyében éppen 2008 bizonyult a harmadik legmelegebb esztendőnek, amely a világon eddig a „leghűvösebb" időt hozta a harmadik évezredben. Persze minden viszonylagos: a tavalyi év ebből a szempontból még így is a tizedik legmagasabb átlaghőmérsékletű volt a Földön 1850 óta - mondta.

A professzor egy decemberi, San Franciscó-i tudományos konferencia megállapításaira hivatkozva kifejtette, hogy önmagában nem is a várható felmelegedés mértéke a legaggasztóbb: arra kell felkészülnünk, hogy gyakoribbá, s egyben intenzívebbé válnak az extrém időjárási események. Ez Magyarország esetében jelentheti egyebek mellett a felhőszakadások, az aszályos időszakok vagy a hosszú, már-már elviselhetetlen hőhullámok megszaporodását egyaránt. Dr. Bartholy Judit szerint azzal is megbarátkozhatunk, hogy a mai gyerekek sokkal ritkábban tudnak majd szánkózni, mint szüleik vagy nagyszüleik tehették gyerekkorukban. Ilyen összefüggésben vizsgálva nem tűnik véletlennek, hogy az elmúlt két tél gyakorlatilag elmaradt Magyarországon.

Dr. Bartholy Judit tanszékvezető szerint a Föld felmelegedését gyorsítja, hogy az emberi tevékenység miatt a légkörbe kerülő, rendkívül nagy mennyiségű szén-dioxidon kívül a metán koncentrációja is nő. Ennek az ugyancsak üvegházhatást okozó gáznak a forrása elsődlegesen a mezőgazdaság és a fosszilis tüzelőanyagok égetése. Az utóbbi néhány évben egyre jelentősebbé válik a szibériai fagyott mocsarakból felszabaduló metán hányada, miután ott is megkezdődött az olvadás.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szófukarok és dumagépek a parlamentben

Győr-Moson-Sopron - Összesen 14 órán át beszéltek a megyei képviselők tavaly a T. Házban. A… Tovább olvasom