Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 13°C Még több cikk.

A máltaiak játékos sportnapján mindenki nyert

„Szurkoljunk egymásért!" – idén ez volt a mottója a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Sérült Emberek Játékos Sportnapjának.


A MMSZSZ Gondviselés Háza 13. alkalommal szervezett játékos sportnapot a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek részére. A résztvevők között épp úgy voltak mozgáskorlátozottak, mint látás- és hallásfogyatékossággal élők és értelmileg akadályozottak. A rendezvény célját idén is az jelentette, hogy vidám, játékos találkozás keretében sportolási lehetőséget kínáljon a sérültséggel élőknek akár többféle versenyszámban.

Közösségek, barátok találkoztak a Nádorvárosi Közoktatás Központban, illetve az intézmény udvarán.
Közösségek, barátok találkoztak a Nádorvárosi Közoktatás Központban, illetve az intézmény udvarán.

Fotók: Harcsás Judit
Fotók: Harcsás Judit

A hagyományosnak, ugyanakkor népszerűnek tartott Máltai Sportnapra 420 nevezés érkezett Győrtől-Pásztoriig, Mosonmagyaróvártól-Keszthelyig. A rendezvény regionális: 4 megyéből összesen 19 csapat is nevezett, - a legfiatalabb résztvevő 5 éves, míg a legidősebb 62.



A Nádorvárosi Közoktatási Központ rendre otthont ad a sor-, az egyéni- és a csapatversenyeknek, így az aszfaltrajz versenytől a labdaügyességi versenyekig ki-ki próbára teheti tudását, ügyességét. Pénteken a győri Vízisportcentrumban úszószámokkal folytatták a sportnap rendezvénysorozatát, s nem titok, itt mindenki nyert: az érmeken és az ajándékokon túl az összetartozás érzetét.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A legtutibb majális programok - Válogass!

Töltse a munka ünnepét kellemesen! Családi napok, gyermekprogramok, gasztronómiai rendezvények,… Tovább olvasom