Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 7°C Még több cikk.

A képzett ingázókat keresik

Győr-Moson-Sopron - Tizenötezer munkavállaló ingázik naponta Magyarország és Szlovákia között. Egyelőre főként a határ túloldaláról érkeznek munkavállalók, de odaát is egyre nagyobb szükség van a szakképzettekre. A munkahelyváltáshoz viszont fontos, hogy tájékozottak legyenek a dolgozók.

A Duna menti magyar–szlovák határon kialakított Eures-T Danubius Határmenti Társulás Győrben tartotta tegnap soron következő szemináriumát. A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ győri kirendeltségének és szolgáltatóközpontjának igazgatója, Török Zoltán a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a társulás szervezetei egyrészt határ menti állásbörzéket szerveznek, s az információnyújtásban játszanak nagy szerepet. Mindenki átérzi annak a jelentőségét, hogy ha új területen akar munkát vállalni, szüksége van információkra, olyan tanácsokra, amelyek segítik, hogy eligazodjon az új munkaerőpiacon. Az igazgató szerint egyelőre Magyarország és Szlovákia között jelentős az ingázás, de rövidesen megindulhat Hazánk és Ausztria között is.

– Jelenleg több mint tizenötezer munkavállaló ingázik naponta, többségük hazánk felé. Győr dinamikus munkaerőpiaca nagy számban igényel szakképzett munkaerőt. Ha így haladunk előre, egyre inkább nő a szakképzett munkaerő hiánya a határ túloldalán is. Erre közösen kell reagálni és a probléma megoldására erőfeszítéseket tenni – mondta végül Török Zoltán.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Audi adómilliárdjai

Győr - Számításaik nagyságrendileg helyesek – ez a mondat hagyta el Thomas Fautsmannak, az… Tovább olvasom