Kisalföld logö

2018. 07. 17. kedd - Endre, Elek 18°C | 28°C Még több cikk.

A hajósokért szólt az ima

Gönyű - Régi hagyomány, hogy Gönyűn a télutó időszakában misét mondanak az örök vizeken járó és a még élő hajósokért. A vasárnapi szentmisét Bernáth Krisztián, a helyi és Bausz András nyúli plébános celebrálta.
Szent Kristófhoz, Szent Jánoshoz és Miklós püspökhöz, a hajósok védőszentjéhez szólt az imádság a vasárnap délutáni szentmisén, ahová többen is hajósegyenruhában érkeztek. Foltányi Ferenc nyugdíjas hajóvezető például, akinek ugyancsak akadt tennivalója, hisz a templom karzatán énekelt, majd pedig a szépséges, több méter hosszú zászlót vitte körbe a mise végén.

– Ásványráróról jöttem ide, 47 éve itt élek – mesélte a kapitány. – Kitűzőhajón szolgáltam, Rajkától Szobig bójákat, táblákat, eligazító jeleket tűztünk ki. Nem hibázhattunk, hisz abból jóvátehetetlen galiba származott volna. Szerencsére jóban voltunk a vízzel is, a hajókkal meg a munkatársakkal is.

A vasárnapi hajósmisét a már örök vizeken hajózókért és a ma is hivatásuknak élőkért Bernáth Krisztián gönyűi és Bausz András nyúli plébános celebrálta. Fotó: Harcsás Judit
A vasárnapi hajósmisét a már örök vizeken hajózókért és a ma is hivatásuknak élőkért Bernáth Krisztián gönyűi és Bausz András nyúli plébános celebrálta. Fotó: Harcsás Judit

Kormányosok, hajósok, a Duna mai szolgálói is eljöttek a szentmisére, sok családtag pedig ezzel is emlékezett szeretett hozzátartozójára. A hajósok egy része tél végén még itthon volt, ezért szervezték a miséket is, a bálokat is ilyentájt.

– Összekovácsolt bennünket a Duna, a munka, ma pedig már a mise – így Lakatos István gépüzemvezető. – Egykor a faluban nem volt olyan család, ahol ne lett volna apa, fiú vagy valamelyik családtag a vízzel nagy szerelemben, de sajnos egyre kevesebben vagyunk. Az öregek elmennek, a fiatalok zöme ma már a városban talál munkát. Amíg élünk, őrizzük a hagyományt, a hajósbálok, a hajósmisék szokását. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedves vendég érkezett Kínából

Győr - A győrszentiváni Váci Mihály Általános Iskolában rövid idő alatt nagy népszerűségre tett… Tovább olvasom