Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

A falu kenyere Rábapatonán

Tizenhat zsák friss búzát adtak össze rábapatonai gazdák, hogy abból elkészülhessen a falu kenyere.

A gabonát Rábcakapin egy kis malomban, mindentől elkülönítve őrölték meg, majd a lisztet az ünnep előtt Wolf Pál Péter plébános megáldotta. A kenyerek Lipóton, a pékségben készültek, és amíg sült a mindennapi, addig az atya misét mondott.

Molnár Miklósné Erzsi néni a polgármesterrel) kapott és osztott is kenyeret. Fotó: Erdélyi Ákos
Molnár Miklósné Erzsi néni a polgármesterrel) kapott és osztott is kenyeret. Fotó: Erdélyi Ákos


Kilencszáz félkilós kenyér készült, amit augusztus 19-én önkéntesekkel Jutasi Kálmán polgármester vitt el minden házba Rábapatonán. Ahogy elmondta: ezzel is szeretnék erősíteni a település közösségét.

Molnár Miklósné Erzsi néni (felvételünkön a polgármesterrel) kapott és osztott is kenyeret. Elmondta, hogy jó lenne, ha a kezdeményezésből hagyomány születne, annál is inkább, mert az emberek megértenék, hogy mit jelent az életet jelképező kenyér, mit jelent adni és kapni a mindennapi betevőt. Fotó: Erdélyi Ákos
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nézze meg fotókon az Arrabona Racing Team versenyautóját!

A győri Széchenyi-egyetem 28 fős gárdája az első győri csapat a Formula Student Hungary történetében. Tovább olvasom