Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 4°C Még több cikk.

A beteg ember már nem üzlet a biztosítónak?

Daganatos betegség miatt távolították el az egyik veséjét annak az egyedi olvasónknak, akivel felépülését követően pecséttel ellátott levélben közölte a biztosító: felmondja a szerződését.

Ordasi György méltánytalannak érzi a vele történteket és panaszával a Magyar Biztosítók Szövetségéhez (Mabisz) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) fordult.

A múlt évben alaposan rájárt a rúd olvasónkra, aki úgy érzi, méltánytalanul, minden ok nélkül mondta fel otthonbiztosítását az egyik hazai biztosítótársaság. Ordasi György ez idáig hiába ˝levelezett˝ a céggel, a számára is elfogadható válasz még nem érkezett meg. A már nyugdíjas autóbusz-vezető négy éve, 2006 januárjában kötött otthonbiztosítási szerződést, s álmában sem gondolta volna, hogy a pontos fizetés mellett egyszer csak hopsz, felmondják a vele kötött szerződést.

˝A felmondást nem indokolták, nagy valószínűséggel a háttérben az állhat, hogy tavaly márciusban egy rosszindulatú daganat miatt el kellett távolítani a jobb vesémet, s ez a biztosítónak 48 ezer forintjába került. Ennyit fizettek a műtétem után. Ha úgy tetszik, rossz ügyféllé váltam, fizetniük kellett, ám mindezt egy felmondólevéllel elintézték. Tudtommal velem együtt több száz ügyfél kapott hasonló tartalmú levelet, ez pedig elfogadhatatlan.˝

Ordasi György úgy érzi, a biztosító felmondása méltánytalan, a kockázat csak az övé, hisz a bajában cserbenhagyták.
Ordasi György úgy érzi, a biztosító felmondása méltánytalan, a kockázat csak az övé, hisz a bajában cserbenhagyták.

Ordasi György legnagyobb szívfájdalma, hogy – noha személy szerint minden feltételnek eleget tett, emberileg épp akkor hagyta cserben a társaság, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá, azaz megbetegedett.

˝Mindig betartottam a biztosítócég ajánlásait, most is ezt teszem: pontosan fizettem, amikor kellett, ugyanakkor azt is tudtomra adták, a PSZÁF-hoz fordulhatok a panaszommal.˝

Hogy Ordasi György otthonbiztosításának felmondása egyedi esetnek számít-e vagy sem, egyelőre mi sem tudjuk, a hozzánk eljuttatott szerződés felmondásának ugyanis nincs különösebb indoklási kötelezettsége – legalábbis ez áll a cég által küldött válaszlevélben. Ugyanakkor azt is leírják: ˝...sajnáljuk, hogy a fenti szerződéssel kapcsolatban kedvezőbb választ nem adhattunk.˝

Olvasónk háborog, nem tartja etikusnak, hogy ˝leírták˝, írt már a központi panaszkezelési szekció vezetőjének, a panaszügyi referensnek, az igazgatónak. Továbbmegy, reméli, legalább a felügyeleti szervek berkein belül panasza meghallgattatásra talál, s lesz olyan biztosító, illetve szerződés, amelynek lehetőségével ő is élhet.

Olvasóink írták

36 hozzászólás
12
  • 36. sivatag66 2010. január 23. 03:55
    „Kérdezzék meg a falujában (ahova betelepült) mennyire szeretik ezt az embert !!!
    Szeret a nyilvánosság központjában lenni.......”
  • 35. Gery83 2010. január 20. 11:21
    „Szemétség? Ez enyhe, nagyon enyhe kifejezés... Ocsmány és undorító, amit a biztosítók és bankok művelnek... A leg aljasabb társaságok, amelyek léteznek!!!”
  • 34. elemér 2010. január 20. 04:59
    „Az amiért Obama harcolt pontossan ez volt. Ez meglett ma torpedozva, habár a Kisalföld még nem tart ott hogy ezt leközölje. Sajnos a betegbiztositás veszéjben van az USA-ban.”
  • 33. elemér 2010. január 19. 21:59
    „Nem irják meg a cég nevét, mert ez bizalmas, ügyvéd igy csinállta. Repülnének tölük a kuncsaftok. Ilyesmit a szabad sajtónak nyilvánosságra kellene hozni.”
  • 32. Dörgés 2010. január 19. 21:18
    „Kösz Kedves Orrbit!
    Meg szereztem. Nekik szegeztem a kérdéseimet ma a fiókúkban. Nem igen akarták elismerni, hogy, náluk volt az eset. De aztán jött a fekete leves nekik, mivel nincs semmilyen garancia ilyenre 4 autó és 2 életbiztosításomat, valamint házam és cég biztosítását (+ a családomét) vittem át egy másik biztosítóhoz. Meg érte kedvezmény összege és a szerződésben foglaltak jogi biztosítéka. Felmondáskor indoknak a médiából szerzet hírekre hivatkoztam és bizalomvesztéssel.”
  • 31. elemér 2010. január 19. 18:21
    „Nemtudom hogy O.V. aki Bush seggnyalója, majd milyen csodát teremt ott ?”
  • 30. elemér 2010. január 19. 14:50
    „Ami ott megy, az nem más mint a bukott ideologia amit hülye Reagan és Bush képviselt. Hagyjuk az üzletet ne szolljunk bele, mert a piac az tudja hogy és mint kell. Igy volt ez a bankokkal, multikkal és a betegbiztositással. Ez vezetett a világválsághoz. Ezt a ideologiát a mai napig szajkozzák sokan a hülyék. Mit akartok kommunizmust, vagy szabadságot ? Magyarul keverik a szezont és a fazont.”
  • 29. elemér 2010. január 19. 10:34
    „Betegbiztosittás az emberi jogok közé tartozik. Nemlehet az embert kitenni mikor arra a legnagyob szüksége van. Nyugaton ezt már megvitatták. Itt erröl van szó, meg sajtószabadságrol.”
  • 28. elemér 2010. január 19. 10:00
    „Itt egyáltalán nem erröl van szó. Itt arrol van szó amiröl szó se lehet. Egy biztosittó nem dobhat ki valakit betegség miatt. Nyugaton ez nem igy megy. Biztosittó nemtud választ adni, pedig a válasz egyszerü. Beteg emberen nem profitál. Aki beteg az vegyen drága bitositást.”
  • 27. Orrbit 2010. január 19. 06:26
    „Teljesen mindegy melyik biztosító
    Joga van hozzá hogy felmondja!

    Évfrdulón bármilyen biztosítást magyarázat nélkül felmondhat.
    Te is azzal szerződsz akivel akarsz!

    Mi ezzel a baj?

    Ha valaki neked rosszul dolgozik te is elküldenéd és olyat alkalmaznál aki jól végzi a munkát és hasznot hoz!
    Erről van szó”
  • 26. elemér 2010. január 19. 00:30
    „"Hogy Ordasi György otthonbiztosításának felmondása egyedi esetnek számít-e vagy sem, egyelőre mi sem tudjuk, a hozzánk eljuttatott szerződés felmondásának ugyanis nincs különösebb indoklási kötelezettsége - legalábbis ez áll a cég által küldött válaszlevélben. Ugyanakkor azt is leírják: ˝...sajnáljuk, hogy a fenti szerződéssel kapcsolatban kedvezőbb választ nem adhattunk.˝

    Azért van kis különbség egy nyitott társadalom és egy kolbászos társadalom között. Amerikában az elképzelhetetlen hogy a biztositó cég neve nem jelenik meg a cikkben.”
  • 25. Dörgés 2010. január 18. 23:26
    „Biztosító nevét! Mert nem akarok így járni, ha lerohadok. És nem szeretném pénzemet elbukni.”
  • 24. elemér 2010. január 18. 20:13
    „Valóság hogy magyarul te még irni se tudsz, és illegális vagy.”
  • 23. szk65 2010. január 18. 18:36
    „A 21.hozzaszolonak
    <moderálva> nezz korul,hogy mi a valosag.”
  • 22. elemér 2010. január 18. 18:17
    „Ha igy megy akkor jobb hogyha a pénzt a párna alatt tartjátok mint a kinaiak. Náluk nincs se nyugdij se biztosittás. Mexikoiak után a kinaiak vezet´nek az illegális listán. Magyarok csak bronzérmesek.”
  • 21. elemér 2010. január 18. 18:11
    „Az USA modell az egy nagyon jó modell a privát biztosittó cégeknek, beteg iparnak akik készülékeket árulnak, pharmacutical cégeknek és ügyvédeknek. Orvosoknak is viszonylag jó, habár jobbat szeretnének. Az orvosságokat és kutatásokat az USA adófizetö fizeti a világnak. Igy van ez a uj müszerekkel is. Hasonlit ez a hadiparhoz ahol az USA vezet és mi fizetünk. A terror elleni háborut is meg a hidegháborut is az USA financirozta. USA az világhatalom. Kinaiak csak pénzt adnak kölcsön és alacsony kamattal. Ez egy komplikállt kapcsolat amit irigyeseink szeretnének félremagyarázni. Tény hogy ami jó az USA-nak az jó a világnak. Tiz év alatt ez a szarházi Bush és pártja tönkretette a világot és mindent Obamara fognak.”
  • 20. Accra 2010. január 18. 18:03
    „Jó, hogy olvasom. Van egy élet-nyugdíj biztosításom. Nemrég jöttem rá, hogy egy tavalyi műtét miatt kaphatnék pénzt. De ezek szerint jobb, ha nem kérem, mert a 13 éve fizetett számlámat vissza mondhatják?? Annyit nem fizetnének, mint amennyivel rosszabbul járnék. Na, ez a szemétség.”
  • 19. info2009* 2010. január 18. 17:16
    „Eredekes. Ezek szerint a magyar egeszsegbiztositasi model (mint sok mast is) az USA-rol modelleztek. Ott ugyanez van. Nyugat-Europaban ilyen nincs. Miert van az, hogy a magyar vezetes az USA-t tekinti pelda ertekunek es lemasolandonak a penzugyi, banki, egeszsegbiztositasi, politikai valasztasi modszerekre, munkaugyi temakban - stb.”
  • 18. elemér 2010. január 18. 16:34
    „Ezt már megvitattuk. A vagány belevaló életreképes és aki tud az már régóta tengerentul van, vagy oda tart. <moderálva>”
  • 17. Hunicum 2010. január 18. 15:44
    „Csak egészséges embernek lehet biztosítása? Amíg nem volt baja és rendesen fizetett addíg miért nem reklamáltak? Mert jó volt az ingyen pénz!
    Hozzák nyilvánosságra ennek a biztosítonak a nevét azonnal!
    Teljes szívemből útálom a Kisalföldet, de most kivételesen kellemesen csalódtam benne! Sokkal több ilyen tényfeltáró cikket, ami megmutatja, mennyire hiányosak a törvényeink és azok érzelmi állapota akiknek az lenne a dolguk, hogy ezeket orvosolja!”
36 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikersztorik után kutat az egészségszövetség

A korai halálozás az ezredforduló óta az országos átlag feletti Tét környékén, de senkire sem lehet… Tovább olvasom