Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Növekedett a Matusz-Vad Zrt. harmadik negyedévi árbevétele

A győri székhelyű Matusz-Vad Zrt. árbevétele a harmadik negyedévben 31,5 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest, és megközelítette a kétmilliárd forintot - mondta Tanos Klaudia kommunikációs munkatárs.

A fagyasztott vadhús kereskedelmével foglalkozó vállalat mennyiségben még ennél is nagyobb mértékű fejlődést ért el: a kiszállított árumennyiség 40 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedéves eredményt.

A cég az idén a tavalyi több mint 5,4 milliárd forintos forgalom szinten tartását tűzte ki célul, az eddigi eredmények azonban arra utalnak, hogy felülmúlják a tavalyi árbevételt, amely 12 százalékkal volt magasabb a 2008-as forgalomnál. A cég az év folyamán folytatta a külföldi terjeszkedést. Szlovákiai franchise-partnere mintegy 500 ezer eurós forgalmat bonyolított az elmúlt három hónapban, 40 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

A lendületes fejlődés köszönhető annak is, hogy a vállalat megjelent Szlovákia keleti felében is. Beruházásokra ugyancsak sor került a franchise partnernél: a gépkocsiparkot három teherautóval bővítették, területi képviselőik pedig megkezdték az egyedi fejlesztésű, központi IT-rendszerrel kompatibilis iPhone szoftver használatát, amelyet a Matusz-Vad Zrt. több mint egy éve alkalmaz Magyarországon. Emellett várhatóan a jövő év első felében elkészül a galántai székhelyű szlovák társcég keleti raktárbázisa Presovban.

Dinamikusan bővült az osztrák piac a harmadik negyedévben. A kiszállítások mértéke a tavalyi bázis hat-nyolcszorosára nőtt Bécsben és Burgenlandban. A havi átlag forgalom 140-150 ezer euró körül mozgott. A vevői kör havonta 30-40 új partnerrel bővül, ezért a cég újabb szállítóautóval egészítette ki az osztrák flottát, és növelte a területi képviselők számát.

A Matusz-Vad Zrt. Győrött új hűtőház építését tervezi. A létesítmény az egyik legfőbb stratégiai célt, a választék bővítését szolgálná. A vállalat törekszik új termékek bevezetésére, a meglévő termékeknél pedig változatosabb kiszereléssel kíván alkalmazkodni a piaci igényekhez.

Olvasóink írták

  • 1. SkyNet 2010. október 24. 11:24
    „Akkor a Serfőző utcát fel is tudják újítani, amit tönkretesznek a kocsijaikkal.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mennyit keresnek német politikusok és menedzserek?

A szívesen zsörtölődő Helmut Kohl legendás kiszólása óta tudni lehet, hogy német földön a politika… Tovább olvasom