Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

Jogszerűen hárították át a fogyasztókra a bankok a tranzakciós illetéket

164-ből 154 pénzügyi szervezett áthárította az illetéket. A Magyar Bankszövetség nem tud érdemi jogi reklamációról.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) február 11-ig beérkezett adatok szerint 164 pénzügyi szervezetből 154 áthárította  ügyfeleire a tranzakciós illetéket, vagyis ezzel összefüggő díjmódosítást hajtott végre valamely termékén - derült ki a PSZÁF-nak a parlament fogyasztóvédelmi bizottsága számára készített háttéranyagából.

A bizottság hétfői ülésén Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hangsúlyozta: a tranzakciós illeték bevezetése, a banki díjakba való beépítése miatt nincs tudomásuk érdemi jogi reklamációról, így az illeték érvényesítése a díjakban és jutalékokban minden bizonnyal a jogszabályoknak megfelelően történt.

Kolozsi Sándor, a PSZÁF fogyasztóvédelmi igazgatóságának ügyvezető igazgatója a bizottság ülésén kifejtette: a felügyelet figyelemmel kísérte a tranzakciós illeték bevezetésével összefüggő jogi szabályozás alakulását annak érdekében, hogy megvizsgálja, a pénzintézetek egyoldalú díjemeléssel át tudják-e hárítania tranzakciós illetéket.

Kiemelte: a jogszabályok szerint a pénzintézetek az illeték áthárítása érdekében szigorú feltételek mellett díj- és költségemelést hajthatnak végre. A feltételeket nagyon részletesen kifejti a jogszabály; az egyoldalú szerződésmódosításra - vagyis a díj- és költségemelés végrehajtására - olyan díjaknál és költségeknél van lehetőség, amelyet az ügyfelekkel kötött szerződések eleve tartalmaztak - mondta Kolozsi Sándor.

Szólt arról is, hogy mivel a fogyasztók számára érzékeny kérdésről van szó, a PSZÁF 2012 decemberében elindította honlapján Európában egyedülálló számlaválasztó programját.

Kolozsi Sándor hangsúlyozta: fogyasztóvédelmi hatóságként a PSZÁF a gyakorlatban is figyelemmel kíséri a folyamatokat, ezért januárban rendkívüli adatszolgáltatást rendelt el 164 pénzügyi intézménynél. Ennek első eredményeit már feldolgozta a felügyelet. Az ügyvezető igazgató az eredményekről kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy a felsorolt intézmények valóban jogszabálysértést követtek el a gyakorlatban, csak ennek gyanúja áll fenn.

A képviselőknek kiadott háttéranyagból kiderül: néhány pénzügyi szervezetnél felmerül, hogy nem járt el jogszerűen. Két bank és 15 takarékszövetkezet azt jelezte például a felügyeletnek, hogy annak ellenére hárította át ügyfeleire az őt terhelő illetéket, hogy üzletszabályzata, általános szerződési feltételei nem tartalmaztak az ügyfél számára hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást megalapozó feltételeket.

Két bank és 9 takarékszövetkezet számolt be arról, hogy új díjat vezetett be fennálló szerződéseinél, emellett 11 pénzügyi szervezetnél előfordult, hogy nem tett közzé hirdetményt a díjak módosításáról, illetve több mint 40-nél, hogy a termékei esetében a hirdetményekben nem szerepelt a díjmódosítás oka.

Kolozsi Sándor Simon Gábor (MSZP) kérdésére reagálva kifejtette: a PSZÁF vizsgálja, hogy az adott intézmények jogszerűen jártak-e el, de ez hosszabb folyamat mivel 154 intézmény közel 2000 termékét kell górcső alá venniük. Ha az intézmények jogszabálysértést követtek el, a PSZÁF bírságot szabhat ki, eltilthatja azokat a jogszabálysértéstől, vagy akár visszatérítésre is kötelezheti őket.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az ülésen kifejtette: a tranzakciós illetéknek piactorzító hatása van, hiszen a pénzforgalmi szolgáltatások szabadon áramolhatnak az Európai Unión belül. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek bármikor dönthetnek úgy, hogy egy másik országban, másik bankban nyitnak számlát. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az adóbevételek teljesítése válik erősen kockázatossá, hanem azt is, hogy a banki szektorból az ehhez a pénzforgalomhoz tartozó forrásállomány is kimegy az országból - tette hozzá.

A főtitkár elmondta: minél magasabb a tranzakciós illeték, annál nagyobb az ilyenfajta elvándorlás. Ezt a hatást jelentősen erősíti, hogy több környező - elsősorban Magyarországtól északnyugatra található - országban megkezdődött a határ menti területeken a lakossági és vállalati ügyfelek átcsábítása.

Minden bank és takarékszövetkezet versenyhelyzete, saját piaci pozíciója alapján reagált az illeték bevezetésére, és folyamatosan figyeli a piacot jelenleg is - mondta Kovács Levente.

Szilágyi György (Jobbik) emlékeztetett arra, hogy pártja már a tranzakciós illeték bevezetésekor jelezte, hogy az valójában nem illeték, hanem adó, és kifogásolta, hogy a bankoknak gyakorlatilag jogszerű lehetőségük volt a díjak áthárítására az ügyfelekre, amit meg is tettek.

Zsigó Róbert (Fidesz) szerint még nincs elég tapasztalat az áthárításról, a PSZÁF vizsgálata is folyamatban van, véleményt alkotni, következtetéseket levonni csak a részletes eredmények  ismeretében lehet majd.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. machers 2013. március 12. 23:02
    „28.knifemaster 2013.03.12. 12:08
    Te tényleg ilyen sötét vagy? Attól, hogy valamiről nem tudsz, attól az még létezik.
    Fogadd meg a régi - bár nem dakota - mondást! "Suszter maradjon a kaptafánál!"
    http://alfahir.hu/orban_hazugsagspiralba_kerult_imf_ugyben-20120928
    Ezt már elfelejtetted?
    http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=125952”
  • 31. load 2013. március 12. 13:02
    „28.knifemaster
    Ha neked a média nem hiteles, ballagj be az OTP székházba a Csányi Sándor vezérigazgatóhoz, meg Köbli Gyula vezérigazgatóhoz az FHB-nál és kérdezd meg tőlük!
    A normális gyanakvók egyébként ezt úgy rendezik, hogy 3-4 egymástól független forrásból is beszerzik ugyanazt a hírt.
    Ha stimmel, akkor megnyugszanak.”
  • 30. Jandex 2013. március 12. 12:29
    „5. Túrhabakancs 2013.03.11. 16:19
    Ne játszá lrá, elég <moderálva> vagy te alapjáraton is! :)))”
  • 29. miracle 2013. március 12. 12:09
    „astra1
    Talán bizony kötelező volt hitelt felvenni, pláne devizahitelt?
    Te sem nagyon prüszköltél, amikor a svájci frank csak 130 volt, ezért csökkent a törlesztő Ft-ban, hogy a lakosság fizesse be a nyereségét.
    A lényeg egyébként sem ez. A kormány el<moderálva>ett egy csomó mindent, óriási lyukakat ütött a költségvetésen, majd a saját hülyeségét másokkal akarja megfizettetni. Hol a bankokkal, hol a közmű cégekkel. Merthogy nekik van miből. Vagy éppen nincs ugyebár.
    A havi 2 milliót kereső magánszemélyeknél lenne ilyen lelkes, hogy attól húz több sápot, akinek több jut a levesbe, de nem, nekik 16%-os SZJA jár, meg persze rezsicsökkentés is az úszómedence fűtésére.”
  • 28. knifemaster 2013. március 12. 12:08
    „26. load 2013.03.12. 10:42
    Van erről valami hiteles adat is?
    Az általad felsorolt médiák sem hitelesek.”
  • 27. szabadságharcos 2013. március 12. 11:49
    „25. oxana 2013.03.12. 09:59
    Nem vagy egyedül ebben a kérdéssel. Egy biztos orbánnak mennie kell.”
  • 26. load 2013. március 12. 10:42
    „18.itov
    "A Bajnai által felvett hiteleket odatolták a bankoknak, azt kell most a polgároknak fizetni."
    Ugye csak blöffölsz?
    Az OTP és az FHB bank kapott az IMF hitelből 400 és 120 milliárd forintot beruházási hitelalap fejlesztésre.
    Az összegeket mindkét bank kamataival együtt másfél éven belül visszafizette.
    http://www.origo.hu/archivum/20090326-otp-es-fhb-imfhitel-az-allamtol-a-magyar-bankoknak.html
    http://www.vg.hu/penzugy/penzugyi-szolgaltatok/az-otp-bank-visszafizette-az-14-milliard-euros-allami-hitelt-310223
    http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/25/kisegiti_az_otp-t_es_az_fhb-t_a_kormany/”
  • 25. oxana 2013. március 12. 09:59
    „20. szabadságharcos

    Jellemtelen, gerinctelen, a mások háta mögött megbúvó alak, aki nem képes egy országot vezetni. Nem megy a fejembe, hogyan lehetett neki bizalmat adni. De a másik oldalon meg az van, van-e másféle alternatíva, vagy két-három rossz közül kell majd választani? De kit? Aki a legtöbb jót ígéri? Szemfényvesztés. Tanácstalan vagyok.”
  • 24. dödike 2013. március 12. 09:39
    „Rogán Úr! Hol az a bizonyos áthárítás ellenes kommandó?”
  • 23. lalalala 2013. március 12. 09:25
    „Túrabakancs ha ugyanazt mondod mint a kormány, az attól még hazugság marad! :)”
  • 22. BJ.MÓVÁR 2013. március 12. 09:22
    „18. itov 2013.03.12. 08:13
    Te meg nagyon hiszékeny vagy,ha elhiszed a kormány propaganda szólamait!! Egyetértek azzal amit írtál /rövidlátást kivéve/ csak ahogy kezelik,kommunikálják a helyzetet az undorító !! Persze a hithű fideszesek,tapsikolók biztos nem látják,nem akarják látni a hibákat,módszereket amik csak a felső gazdag rétegnek,meg a saját maguknak,meg holdudvaruknak kedvez!! Olyan adókat találnak ki ami simán átterhelhető,aztán szidják a bankokat,meg a szolgáltatókat!
    Tudják, tudták ezt akkor is,amikor kiagyalták ezeket a terheket! Csak a látszatot fenn kell tartani ,hogy a FIDESZ szent! Miért nem adóztatják meg direkt a szolgáltatókat,bankokat,és akkor nem lenne miről beszélni,igaz akkor nem is lehetne ködösíteni!!! Nagyon erőszakos ,antidemokratikus, igazságtalan ,pofátlan,cinikus párt kormányoz!!”
  • 21. lalalala 2013. március 12. 09:21
    „a csőlátóknak egy kis felvilágosítás!
    a kormány ha tényleg az emberekkel akart volna jót tenni akkor nem a szolgáltatókat sarcolná meg, akik egyértelműen áthárítják a lakosságra ezeket a terheket, hanem a 27%-os áfát csökkentené le! no de persze az állami bevételt nem akarja csökkenteni, mert abból lehet adni a haveroknak!”
  • 20. szabadságharcos 2013. március 12. 08:48
    „Nem szeretem a bankokat. Ettől függetlenül szükség van rájuk. Viszont amit az orbán kabinet művel az a gusztustalan kategória csúcsa. Mindenki tudta hogy áthárítják, de kormány most úgy kommunikálja milyen csúnyák a bankok. Nagyon mocsok dolog más .... verni a csalánt. Jó lenne ha a kormány gazdaságilag tenni a dolgát és nem mutogatna vissza fele és emútnyocévezne.”
  • 19. dödike 2013. március 12. 08:41
    „Túrabakancs és a többiek:Talán a kormánynak nem kellett volna kitalálni a tranz.adót,és akkor nem lenne mit áthárítani,vagy úgy is mondhatnám hogy a kormány más farkával veri a népet.”
  • 18. itov 2013. március 12. 08:13
    „BJ.MÓVÁR!
    Bizonyára a szemeddel is baj van, mert nagyon, de nagyon rövidlátó vagy!
    Azt nem veszed észre, hogy az akkori "jólétet" fizetjük. Tudod valakinek fizetni kell!
    Annak örülsz, hogy akkor milyen jót tettek, de a számlát valamikor ki kell fizetni! Úgy könnyű kormányozni, hogy én csak adok a "számla" érkeztekor van a probléma! A Bajnai által felvett hiteleket odatolták a bankoknak, azt kell most a polgároknak fizetni. Miért is nem a bankoknak??? Ja ők a nemzetközi pénzvilág részei???? Szerinted?”
  • 17. Hunicum 2013. március 12. 07:05
    „Kedves Miracle és Túrabakancs!
    Ez tipikusan a félig tele vagy üres pohár. Itt nehéz okosnak lenni. Tudni lehetett, hogy a bankok a nyereség érdekében nem óhajtják majd lenyelni, ugyanakkor amellett, hogy jogszerű még nem biztos, hogy etikás.
    A tény az, hogy a költségvetésből hiányozna ha nem lenne.”
  • 16. BJ.MÓVÁR 2013. március 12. 00:31
    „15. astra1
    Az MSZP nem csak adósságot adott,hanem felelőtlenül szórta a pénzt!De érdekes módon jobban éltek az emberek,legalábbis több millió ember!! Most a FIDESZ "igazságos" garázdálkodása,megszorításai miatt csak a gazdagok élnek jobban!!! A kommunikációjukkal ellentétben rengeteg adóval ,járulékkal terhelték a lakosságot! Ezt csak az nem látja be akinek nincs esze!!! Igaz,hogy az előző kormány vette el a 13-ik havi nyugdíjat,amit mindig felemleget a FIDESZ,csak arról hallgat mindenki,hogy ők is vezették be!!!! Abban biztosak voltak,hogy nem lesz átterhelve a lakosságra a kiagyalt jutalékaik,adóik /persze mindent ráterheltek!/ Az ÁFA csökkentésben érdekes módon nem hisznek,hogy csökkennének az árak.Talán ez is megérne egy próbát,nem kedves gőgös FIDESZESEK!!
    Hozzáteszem,soha nem voltam egy pártnak se tagja,és soha nem szavaztam a baloldalra egy választáson se!!
    De.hogy a FIDESZ elmúlt 3 éves tevékenységét,kommunikációját,gőgjét megutáltam,és nem kérek belőle az biztos!!!!!!!!!!!!”
  • 15. astra1 2013. március 11. 22:29
    „Bezzeg amikor a ti kormányotok, igen a vöröskormán, telehitelezte az országot a 130 forintos frankkal, aztán meg felnyomta 230-ra, akkor nem tüszögtetek a bankokra. Az jó volt a vöröskormántól ugye? Jólvan. Még egy bank sem ment tönkre kis hazánkban. Meg az árfolyam különbözetből adódó extraprofit miatt nem is fog. Bezzeg a vöröskormán az legalább adott. Igaz hogy csak hitelt, de az nem érdekes. Lényeg hogy adott....”
  • 14. kisvadföld 2013. március 11. 22:01
    „Majd a közműadóval is az lesz, hogy áthárítják az emberekre. EON, T-COM, Kábel TV szolgáltatók.
    Kell ez nekünk?”
  • 13. Demalgon 2013. március 11. 20:59
    „Akárhogy is nézzük a képlet mindig egyszerű. Van a kormány, vannak az emberek, átterhelünk mindent a bankokra, cégekre, megmutatjuk a zembereknek milyen faszagányosak vagyunk, a sok birka meg jön majd a birkamenetre tapsikolni, aztán a zember örülve fogadja el, hogy jéééé megnőttek a kiadási költségek. Az állam maga az állampolgárok együttese. Amit az állam átvállal, bevállal, az egyenlőre az emberekre való átháritással. Amit a kormány a nép nevében le akar nyomni a cégek torkán, azt gyakorlatilag az állam torkán nyomja le hiszen a cégeknek a fogyasztókból van bevétele, az adó meg nem költség, hanem ráforditás, élből többletteher. Azt nem kellene elfelejteni a kormánynak, hogy bár a makrógazdasági történelemben volt időszak, amikor az állam azt tehetett a cégekben, amit akart, irányithatott, dirigált, stb, az még réges régen meg is szűnt, mert az akkori neves közgazdászok felismerték ennek visszásait. De annak ellenére a kormány úgy gondolja, hogy majd ő megmutatja: plagizált, vásárolt diplomás olcsó komédiásokkal, akik két számot sem tudnak összeadni. És itt az alapgond: igen ez a kormány hibája. Mert amig van közgép, van cba, és hasonló fideszes cégek, kik anyagilag, vagy egyéb módon támogatják a pártot, addig azokat a számlákat fizetni kell ... még ha a nép kárára is. És amig jó a waffen ss marketingje, addig lesz birka, lesz birkamenet, lesz üvöltő birka ... és haladunk tovább a birkanemzet felé.”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kelet felé nyit a Wizz Air

A Wizz Air a keleti légügyi piacok irányába is nyitni kíván a jövőben - hangsúlyozta Váradi József,… Tovább olvasom