Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Egyesül a Raiffeisen és az anyabank

Összeolvadásra törekszik a Raiffeisen International (RI) és ausztriai anyabankja, a Raiffeisen Zentralbank Österreich (RZB).

A hivatalos döntés a két bank részvényesi közgyűlésének kezében van, ezt várhatóan a következő, júliusi ülésén hozza majd meg a két testület.

A kelet- és közép-európai országokban - köztük Magyarországon is - tevékenykedő RI valamint az RZB fúziójáról már korábban is felröppentek hírek. A vezetőség februárban annyit közölt, hogy az egyik stratégiai lehetőségként vizsgálják az összeolvadást. Indoklásként a fúzió révén várható jobb piaci helyzetet és az összeolvadásból származó szinergiákat nevezték meg. A csoport az adózás előtti eredmény 60-115 millió eurós növekedésével számol az összeolvadás eredményeként.

Herbert Stepic, az RI vezérigazgatója és Martin Grüll pénzügyi igazgató egy keddi sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a sajtóban korábban megjelent hírekkel ellentétben nem szükséghelyzet a tervezett fúzió oka. Mint fogalmaztak, meglehetősen biztosak abban, hogy sikerrel járnak.

Akadályokat csak az egyes országok eltérő jogi szabályozása jelenthet, és a felügyeleti szervek engedélyére is szükség van még - tették hozzá.
A kedden közölt végleges adatok szerint a 17 közép- és kelet-európai országban jelen lévő RI adózás előtti eredménye 74,3 százalékkal, 368 millió euróra, az adózás utáni eredmény 73,4 százalékkal, 287 millióra csökkent tavaly az előző évihez képest. Az RZB konszern ugyanakkor - előzetes adatok szerint - a 2008. évinél 38 százalékkal magasabb, 824 millió eurós adózás előtti eredményt ért el.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3 százalék feletti növekedés 2011-ben

Több gazdasági piackutató is 3 százalék körüli növekedést prognosztizál 2011-re. Tovább olvasom