Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Csökkent a bruttó hazai termék

A bruttó hazai termék (GDP) 2009. II. negyedévében 7,6 százalékkal, a naptárhatást figyelembe véve 7,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
 
A Reuters által megkérdezett elemzők 2009 második negyedévében 7,1 százalékos csökkenést vártak. Azaz a GDP-csökkenés valamelyest meghaladta az elemzői várakozásokat.

A hivatal közölte, hogy a becslés korlátozott információs bázisra épül, így a végleges adatok a gyorsbecslésben közöltektől eltérhetnek.
A második negyedévben a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 2,1 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék.

A bruttó hazai termék a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 2008 második negyedéve óta csökken: a tavalyi második negyedévben 0,2 százalékkal, a harmadik negyedévben 1 százalékkal, a negyedikben pedig 1,9 százalékkal maradt el az előző negyedévhez képest. Az idei első negyedévében pedig 2,6 százalékkal esett vissza.
A GDP az első negyedévben a nyers adatok szerint 6,7 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 6,1 százalékkal csökkent a bázishoz képest. A szezonálisan is kiigazított adatok szerint a visszaesés 5,6 százalék volt.
Tavaly a második negyedévben a növekedés kiigazítás nélkül 2,1 százalékot, naptári hatás kiszűrésével 2 százalékot tett ki. A szezonálisan is kiigazított adatok szerint a GDP növekedés 1,6 százalék volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyereség az E.ON-nál

A német E.ON energiacég, a világ második számú közüzemi cége szerdán 4,307 milliárd eurós adózott… Tovább olvasom