Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 21°C | 32°C Még több cikk.

A végtörlesztés végnapjai: fizess a bankodnak!

A devizahitelüket rögzített árfolyamon végtörleszteni kívánó ügyfeleknek január 30-ig kell bankjuknak átutalniuk a végtörlesztés összegét. Késés nem jöhet szóba.
"A jogszabályok szerint a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkező ügyfeleknek tavaly december 30-ig volt lehetőségük a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre vonatkozó írásbeli igénybejelentésüket benyújtani bankjukhoz" – kezdte portálunknak Szabó Judit, az OTP kommunikációs munkatársa.

"A rögzített árfolyamon történő végtörlesztés egyik feltétele, hogy a végtörlesztésnek a fenti igénybejelentés napját követő 60. napig meg kell történnie.

Figyelembe kell azonban venni azt a 2011. december 29-én hatályba lépett jogszabályt is, amely szerint az ügyfeleknek a devizahitelt folyósító bank részére idén január 30-ig egyrészt a végtörlesztéshez szükséges forintösszeget maradéktalanul át kell utalniuk.

Másrészt a végtörlesztéshez szükséges forintösszegre, illetőleg annak az átutalással nem fedezett hányadára vonatkozó, a végtörlesztéshez hitelt nyújtó pénzügyi intézmény által kiállított, feltétlen és visszavonhatatlan folyósítási kötelezettségvállaló nyilatkozattal igazolniuk kell a végtörlesztéshez szükséges fedezetet" – folytatta Szabó Judit.

"Ha az igénybejelentéstől számított 60 napos határidő 2012. január 30. előtt jár le, a végtörlesztést legkésőbb a 60. napon kell teljesíteni.

Bankunk felhívja ügyfelei figyelmét arra, hogy amennyiben január 30-ig nem tudják maradéktalanul átutalni a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez szükséges forintösszeget, vagy nem tudják igazolni a rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez szükséges forrás meglétét, akkor a jogszabály értelmében nem lesznek jogosultak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztésre" – zárta szavait Szabó Judit.

Mindezt azt jelenti tömören, hogy ha nem tud fizetni az ügyfél, vagy nem tudja a végtörlesztést kiváltó hitelt dokumentumokkal feketén-fehéren bizonyítani, akkor számára elúszott ez a lehetőség.

Olvasóink írták

  • 4. MotorosPista 2012. január 25. 22:13
    „nem utasította vissza, túl vagyok rajta”
  • 3. vendéglős 2012. január 25. 18:29
    „Arról persze nem szól a fáma sehol, hogyha nem 180 Ft alatt vetted fel a hiteled, hanem 180 Ft fölött pár forinttal, akkor a bank visszautasítja a végtörlesztés lehetőségét, pedig már 250 Ft fölött van a svájci frank törlesztése.”
  • 2. astra1 2012. január 25. 15:37
    „1. calendulaofficinalis 2012.01.25. 12:35

    Az utolsó mondatod nem értem. Magyarország nekiment a bankoknak. Nézd csak meg mekkeora EU felháborodás van belőle.”
  • 1. calendulaofficinalis 2012. január 25. 12:35
    „Cska tudnám, hogy pl a Sopron bank miért kér jan. 25-ig igazolást?! Ők mást törvényt olvastak? Hol van ilyenkor a PSZÁF?!
    Vagy pl, amikor a Volksbank értesíti az ügyfelét, hogy elutasították a kölcsöt, hitelbírálati okokra hiatkozva, holott mindenki tudja, hogy elfogyott a pénzük? És ilyenkor hol van a Pszáf?
    Küldesz nekik levelet és kész....eltűnsz a problémáddal a süllyesztőben....
    Nem beszélve arról, hogy bár jan 30-igi igazolni kell a rendelkezésre álló összeget, az adott bank, csak a megjelölt határnapon hajlandó ránézni a számlára. Persze, ha jan 30-ig nem lenne ott a pénz, egyből csapkodnák az asztalt. ha meg ott van, akkor 2- hétig simán használják a pénzem!
    Magyarország, én így nemszeretlek!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkent a gázolaj ára, a benziné nem változott

A csökkentéssel a gázolaj átlagára 444 forintra mérséklődött, a benziné 426-428 forint maradt. Tovább olvasom