Kisalföld logö

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 5°C | 19°C Még több cikk.

A legjobb ügyfélkiszolgálók: Provident, Vodafone

A call-center munkatársainak csupán 51%-a használt megerősítő mondatot, illetve 76%-a élt valamilyen búcsúzómondattal.
Az ügyfélkiszolgálás legjobbjai

Harmadik éve ismerhetjük meg a Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj nyerteseit. A verseny három kategóriában zajlott, a személyes és a telefonos ügyfélkiszolgálás mellett idén e-mail-en keresztül is mérték a szervezők az ügyfélkezelést. Kategóriájában a Provident Pénzügyi Zrt., a Mercedes-Benz Hungária Kft., a N-U-R Neckermann-utazás Szolgáltató Kft., az Openhouse Ingatlan Franchise hálózat és a Vodafone Magyarország Zrt. vehette át az első helyezettnek járó díjat. Személyes kategóriában a Telenor Magyarország Zrt. érte el a távközlési ágazaton belüli legjobb eredményt.

A verseny célja, hogy fejlessze a hazai üzleti kultúrát, valamint lehetőséget ad a résztvevő vállalatoknak ügyfélkiszolgálási színvonaluk összehasonlítására ágazatokon belül és ágazatok között is. A megmérettetés során több mint hatezer ügyfelet kérdeztek meg, és közel kétezer próbavásárlói tesztet értékeltek a szervezők, mely alapján kialakult az induló cégek rangsora.

Illusztráció
Illusztráció

„A személyes kiszolgálás kategóriában a próbavásárlók 85%-a érezte fontos ügyfélnek magát, és ismerőseinek is ajánlaná a terméket, szolgáltatást. 65%-ban láttak névkitűzőt, névtáblát az ügyfélszolgálati munkatársnál, és 56%-ban kaptak ajánlatot egyéb termékre, szolgáltatásra" - magyarázta Mózes István, a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezető partnere. „A telefonos ügyfélkiszolgálás tesztelése során 93%-ban első kísérletre létrejött a telefonos kapcsolat, valamint a kapcsolati időt 97%-ban megfelelőnek tartották a próbavásárlók. A call-center munkatársainak csupán 51%-a használt megerősítő mondatot, illetve 76%-a élt valamilyen búcsúzómondattal. Az elektronikus vevőkezelés mérése során 99%-ban egy órán belül kaptak visszaigazoló e-mail-t, és csupán 33% köszönte meg, hogy az ügyfélszolgálatukhoz fordult, illetve 33% használt elköszönő, búcsúzó formulát. A 2011-es verseny során a próbavásárlók több mint félezer üzletet teszteltek, és közel 140.000 kérdésre adtak választ"- fűzte hozzá a szakember.

„A program során mért adatok mellett az is nyilvánvalóvá vált, hogy az igazán kiváló teljesítményeket az ügyfélkiszolgálás területén azok a vállalatok érik el, amelyek képesek a magas szakmai tudást a személyes kiszolgálás varázsával ötvözni a mindennapi vevőkapcsolatokban. Bízunk benne, hogy minél több hazai vállalkozás is csatlakozik programunkhoz a jövőben, és képes lesz felvenni a versenyt a nagy nemzetközi hátterű vállalatokkal az ügyfélkiszolgálás területén is" – nyilatkozta Kricska István a ClientFirst Consulting Kft. ügyvezető partnere.

A Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj szakmai támogatója a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a verseny jogi tisztaságát az e|n|w|c nemzetközi jogi iroda szavatolta.

A Kiválóság az Ügyfélkiszolgálásban Díj 2011. helyezettei


Személyes kategória (Nagyvállalati méretcsoport)
I. Provident Pénzügyi Zrt.
II. Telenor Magyarország Zrt.
III. Magyar Telekom Nyrt.
III. Invitel Távközlési Zrt.

Középvállalati méretcsoport
I. Mercedes – Benz Hungária Kft.
I. N-U-R Neckermann-utazás Szolgáltató Kft.
I. Openhouse Ingatlan Franchise hálózat
II. Bácsvíz Zrt.
II. 5áSec Central Europe Kft.
III. Nyírségvíz Zrt.

Call Center kategória
I. Provident Pénzügyi Zrt.
II. Mercedes – Benz Hungária Kft.
II. N-U-R Neckermann-utazás Szolgáltató Kft.
III. Vodafone Magyarország Zrt.
III. Fővárosi Vízművek Zrt.

Elektronikus kategória
I. Vodafone Magyarország Zrt.
II. Fővárosi Vízművek Zrt.
III. K&H Bank Zrt.

Olvasóink írták

  • 2. Tündenéne 2011. október 14. 17:29
    „És az állami hivatalokat mikor versenyeztetik?”
  • 1. AntiFricc 2011. október 14. 15:06
    „Mennyibe került ez a Pr-Ovi-Dent-nek?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erősödött a forint: 292 alatt az euró

Erősödött a forint árfolyama péntek délelőtt, az eurót 291,75 forinton jegyezték a csütörtök… Tovább olvasom