Kisalföld logö

2017. 04. 28. péntek - Valéria 6°C | 10°C Még több cikk.

33 miliós büntetés a Penny-nek

A GVH 33 millió forintra büntette a Penny Marketet, mondván a "13 éves akció kapcsán tisztességtelen gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben."

A Gazdasági Versenyhivatal összesen 33 millió forintra büntette a Penny Market Kft.-t, egyebek mellett azért, mert a társaság a 2009 júniusában tartott "13 éves akció" kapcsán tisztességtelen gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben.

A GVH szerdai közleménye szerint a vállalkozás a trappista sajttal kapcsolatban "csalogató reklámot tett közzé", illetve esetenként a reklámokban közöltektől eltérő mértékben korlátozta az egyes akciós termékekből megvásárolható mennyiséget. Emiatt a vállalkozás 30 millió forint bírságot kapott.

A versenyhatóság egy másik akciója kapcsán is elmarasztalta a diszkontláncot, abban az ügyben 3 millió forint volt a bírság.

Olvasóink írták

  • 13. kinizsi88 2010. január 28. 16:10
    „A Gazdasági Versenyhivatal hasonlóan büntesse meg meg az ország legnagyobb árhazudós multiját a Tescót is. Számos esetben az akciós termék ára az akciót megelőzően a soha nem látott magasságokba szökik, így persze könnyű 30 vagy nagyobb százalékú kedvezményt adni. Másik kedvenc példám a Lidl Castello nevű lisztje, amit az akciós újság Magyar Termékként jelöl meg, csak éppen a nevét felejtették el lefordítani, és ordít, hogy kasztíliai spanyol. Én az egyedi termékeket kedvelem, nem a tömeggyártott árukat. Sokkal jobb a házi tojás, szebb a bútor amit mondjuk Laci bácsi készített olyanra amilyenre szeretném, szebb a porcelán amit az én kívánságom alapján fest kézzel a keramikus, vagy a zászló amit egy ismerősöm varr meg. Annak a terméknek aminek közvetlenül ismerem az elkészítőjét, előállítóját lelke van, mert ha ránézek, tudom, hogy kitől származik, és tudom, hogy megbízhatok a minőségében. Amikor csak lehet vásároljunk egyedi termékeket, magyar termékeket közvetlenül az előállítótól, támogassuk ezzel is a magyar gazdákat, kis- és középvállalkozásokat! Ajánlom mindenkinek a Jobbik Radikális Változás programját a vonatkozó részekkel együtt! http://www.jobbikgyor.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=94&Itemid=50”
  • 12. szemfüles 2010. január 28. 15:15
    „Millió!!”
  • 11. akinemfél 2010. január 28. 11:12
    „Más esetekben elozetes figyelmeztetés nélkul az éves bevétel kétszeresére buntetett a versenyhivatal.
    Tessék mondani,a multikkal miért más a mérce ? A cikkbol is kitunik,hogy ez a multi is sorozatosan kovet el buntetésre mélto dolgokat. Zárják be ! Szeretem a Jobbikot !”
  • 10. anya2007 2010. január 28. 10:20
    „A max. vásárolható mennyiséget hogyan akarják szabályozni? Ha én öttagú családommal megyek és külön fizetünk (ua esszük) az szabályos? Hülyeség az egész.”
  • 9. FreeFace 2010. január 27. 22:23
    „Néha az apró betűs részt is el lehetne olvasni.:] nap mint nap nyelem a sértéseket a vevők figyelmetlensége végett. Üvöltöznek, mocskolódnak, mindenféle csalónak elmondanak... és amikor felolvassuk nekik az akcióról szóló apró betűs részt akkor még ők vannak felháborodva. Részben jogos, részben nem. Nem a bolti eladók tehetnek az akciókkal kapcsolatos "átverésekről". A fő központban döntenek mindenről, nekünk eladóknak/bolti dolgozóknak beleszólásunk sincs a dolgokba.
    A mérlegek pedig be vannak programozva, zacskó; csomagolópapír súlya el van tárázva, tehát -4,6 g-ról indul....jobb helyeken.
    Az okoskodást befejezem, azt javaslom, hogy figyelmesebben olvassák el az akciókról szóló leírást, ha ez sem elég beszéljenek a boltvezetővel....”
  • 8. ryasenior 2010. január 27. 20:23
    „Máshol is vannak félrevezetések az akciók során , trükkök sorozata tapasztalható.”
  • 7. SAmu 2010. január 27. 17:09
    „3. Rózsi : Igazad van. Nálam péd.ugyanazaz az áru háromszor lemérve 0,6 - 1,2 kg szóródást mutatott. Az összes mérlegük rossz volt! A pénztári mérleg ÜRESEN! több , mint 20 dekán állt. "Ögyes": mondaná K. bácsi. Én meg csak kérdem: meddig tűrjük ezeket a gyarmati allűröket az idegen(szívű)ektől???”
  • 6. jucuska40 2010. január 27. 16:35
    „Igen a Soproniban is megvolt a cirkusz mikor az Ariel mosóport reklámozták tényleg olcsón! Csak azt nemközölték a vásárlóval..ill. az uságban nem szerepelt hogy csak 2 db-ot lehet vásárolni! Egy ealdo meg fennhájazva kiabált a vásárlökkal aki többet vásárolt!!! Szégyenteljes az biztos!!!”
  • 5. Mankapunka 2010. január 27. 14:44
    „ennyi”
  • 4. kivagyokén 2010. január 27. 14:15
    „33 millát befizetnek, 133-at kerestek. A magyar, válság ide-oda, ha akciós terméket lát, vásárol. Ha kell ha nem. Ha nem így lenne, nem épülne heti szinten áruház.”
  • 3. Rózsi 2010. január 27. 14:05
    „A Penny elásta magát. Amilyen jó volt oda járni annyira csalódtam bennünk. Mivel csak a magam nevében beszélhetek. A Mosonmagyaróvári amit jól ismerek mostanában már csak 3 termék miatt megyek oda mert azt máshol nem kapni és nekem az a termék kell. De ha akció van csak csalódások érnek mert már Akció napján délelőtt nincs árú. "De van másik " Hát én nem azért mentem oda.
    Arról a káoszról meg ne is beszéljek amit a boltban találni árak meg néhány kivételével találhatók pont ott ahol kell lenni. Le a Pennyivel.”
  • 2. hellboy780917 2010. január 27. 12:53
    „ezt azért megérzik... bár abban kételkedem, hoyg mostanában behajtják rajtuk, feltételezem nem jogerős még...”
  • 1. szocdem 2010. január 27. 11:42
    „Jujj!

    Csak tönkre ne menjenek szegények..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliárd dollár értékben bocsátott ki kötvényt a magyar kormány

Kétmilliárd dollár értékben bocsátott ki kötvényt kedd este a magyar kormány. Tovább olvasom