Kisalföld logö

2018. 04. 23. hétfő - Béla 12°C | 25°C Még több cikk.

Mattan: zene, grafika, szörf

Újabb DJ mutatkozik be a SZFESZT-ről. Mattan a DJ-sátor vendége lesz.


A 6. Szentiváni Fesztivál hivatalos oldala itt elérthető.

SZFESZT 2010: - Kezdjük az alapoknál. Milyen stílusú zenét játszol?

Mattan: - Főként house műfajt, tech-es, progressive és techno beütéssel. De játszom ambient-et buli elején, egy másik vonalon drum and bass-t és indul egy nyári project is Budapesten, ami a kifejezetten a ’downtempo’ zenékre fog épülni.


SZFESZT 2010: - Hogyan lett belőled Dj? Tudatosan ezzel akartál foglalkozni, vagy így alakította az élet?

Mattan: - Elkezdtem lejátszani kazettákról az új zenéimet suli bulikon, aztán jött a bakelit gyűjtés. Kb.: 12-13 éves korom óta az első helyen van a DJ-zés és a zene.


SZFESZT 2010: - A zene mellett milyen hobbinak, szenvedélynek hódolsz még?

Mattan: - Szeretek grafikázni, ami a másik munkám is egyben. Más szenvedélyem a zene mellett nincs is nagyon. Régebben imádtam szörfözni, amit remélem, hogy mihamarabb sikerül megint elkezdeni. A deszka már megvan.


SZFESZT 2010: - Mikor volt első fellépésed, hol és mi volt a legemlékezetesebb pillanata?

Mattan: - Amikor a sul bulikat csináltam és nagy hangerőn zenélhettem egy egész tornateremnek az már akkor is hihetetlen élmény volt. Aztán egy Balaton parti diszkóban zenéltem először komolyabb körülmények között, ahol az első bulin az este felénél óriási búgás töltötte be a táncteret, ami kb.: 5 perc alatt meg is ürült teljesen, mert nem találtam a hiba forrását. Ez emlékezetes volt és sokat is tanultam belőle.


SZFESZT 2010: - Van-e kedvenc szórakozóhelyed, fesztiválod, ahova mindig szívesen térsz vissza?

Mattan: - Szórakozóhely: Flört The Club, Prestige, Sing Sing és még sorolhatnám a kitűnő magyar klubokat. Fesztiválok közül a Balatonsound-on, a DJ Fesztiválokon is óriási élmény játszani és remélem az SzFeszt-et is ide fogom sorolni.

Mattan az SZFESZT DJ-sátrában zenél majd
Mattan az SZFESZT DJ-sátrában zenél majd

SZFESZT 2010: - Van különbség a vidéki és a fővárosi közönség bulizási szokásai között? Ha igen, akkor szerinted mi a legszembetűnőbb?

Mattan: - Ez inkább rendezvényektől és szórakozóhelytől függ. Mivel a mai napig utaznak az emberek egy buli miatt nem különíteném el a fővárosi közönséget a vidékitől. A legtöbb fiatal tudatosan az elektronikus zene vagy az adott rendezvény miatt megy el egy party-ra függetlenül attól, hogy hol él. Az egy órára való érkezés egy buliba pedig szinte mindenhol jelen van. Kivétel lesz ez alól az idei Ikrek Éjszakája, amit este 8 órakor kezdünk el és 11 órakor már kapuzárás lesz :) .


SZFESZT 2010: - Mi jelenti számodra a legnagyobb elismerést a munkádban?

Mattan: - Dandy-nek a dicsérete fél évente egyszer! De még komolyabbra fordítva a szót a közönség pozitív visszajelzése a legnagyobb elismerés.


SZFESZT 2010: - Ha van, ki az a másik dj, zenész, énekes, akivel még ez idáig nem dolgoztál együtt, de szívesen összehoznál egy közös produkciót?

Mattan: - Ltj Bukem, Sasha, John Digweed.


SZFESZT 2010: - Mi az, ami nagy hatással van rád és a mai napig motivál abban, amit csinálsz?

Mattan: - Az elektronikus zene és a közönség a legnagyobb motiváció, de mindig találkozom az életben más dolgokkal nap mint nap, amik inspirálnak és ötleteket adnak. Attól függ mennyire tartom nyitva a szemem.


SZFESZT 2010: - A zenei szettekben van egy szisztéma, ami szerint összeállítod a mixet, vagy minden buli az improvizációról szól és az adott pillanat határozza meg, hogy mi lesz a következő szám?

Mattan: - Az improvizációról szól. Ha az emberek nyitottak rá igyekszem a megfelelő sorrenddel egy utazást kialakítani az estében a zenékkel. Ilyenkor több zenével is előre tudok gondolkodni és a hatás is nagyobb. Fontos, hogy melyik zene után mi jön.

Az SZFESZT részletes programja ide kattintva megtekinthető.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Félmillió forintos támogatás a Lurkó Alapítványnak

A 6. Szentiváni Fesztivál 2010-ben is kiáll egy nemes ügy mellett, segít egy alapítvány működésében. Tovább olvasom