A településeknek két hónapig biztosan önállóan kell megoldaniuk a házi segítségnyújtást.
˝Sok olyan település van, ahol indokolatlanul feltöltötték a házi segítségnyújtásban ellátottak számát: ezt redukálni kell˝ – mondta
Sárkány Péter, a győri kistérségi társulás munkaszervezetének vezetője a minapi ülésen. Hozzátette: mivel a szolgáltatást végző Alvinczi Péter Szeretetszolgálat fizetőssé teheti az ellátást, ˝aktuálissá vált egy olyan intézmény beindítása, mely megszervezi a házi segítségnyújtást˝.
Erre azonban két hónapon belül nincs esély, így a településeknek addig önállóan kell megoldaniuk a feladatot. Többen kifogásolták, hogy két hónapra az állami normatíva lehívásához működési engedélyt szerezni nem lesz egyszerű feladat.
Az eddig ellátottak között végzett igényfelmérés során kiderült, hogy Börcsön például tizenegyből ketten kérik a szolgáltatást, ha fizetni kell érte. ˝Győrladaméron jól működik a rendszerünk, az új feltételek mellett is tizennyolcan várnák a segítségnyújtást˝ – mondta
Tatai Zoltánné polgármester. Tudomása szerint a gondozók januári fizetését egy másik alapítvány állja, februártól azonban ismét bizonytalan lesz a helyzetük.
Herold Ádám péri településvezető szerint létkérdés a feladatellátás.
˝Egy ellátási rendszert kell kidolgozni, saját kezünkbe kell venni az ügyet˝ – tette hozzá. A kistérségi ülésen elhangzott: a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást illetően körvonalazódik az együttműködési lehetőség Győrrel, mely pályázati forrást is nyert a szolgáltatásra. Vélhetően kétszáz készüléket tudnának kedvező feltételekkel működtetni a kistérségben. A tapasztalat szerint a rászorulók havi 550 forintos térítési díjat ˝bírnak el˝, így az önkormányzatoknak a pályázati támogatási összeg mellé 1150 forintot kellene hozzátenniük. Az ülés résztvevői úgy döntöttek: február közepéig minden tagtelepülésen felmérik az igényeket.