Újrahasznosítás

2021.06.03. 07:10

Így teremtsen kiskertet a nyesedékből!

Ahelyett, hogy a komposztba vagy a szemetesbe dobná, egy kis odafigyeléssel sokkal többet kihozhat a nyesedékekből – írja legutóbbi számában a Vasárnap Reggel.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Fűszerek vázában

A frissen vágott zöldfűszerrel nincs más dolga, mint néhány szálat beleállítani egy sötét színű, vízzel teli vázába, majd kitenni a napra. Meglátja, a szálak néhány napon belül gyökeret eresztenek, és már ültetheti is őket a cserébe! Erre a célra a legalkalmasabb a bazsalikom és a rozmaring.

Gumóból, könnyedén

Ezeket a zöldségeket sem ördöngösség „feléleszteni”, hiszen a kamrában felejtett krumpli is magától kicsírázik. A nagyobb szemeket fel is vághatja kisebb darabokra, az apróbbak mehetnek egyből a föld alá. A batátagumót vágja félbe, állítsa vízbe a vágott felével lefelé, várja meg, amíg kihajt, és csak ezután ültesse el.

Isteni levelek

A gyökérzöldségek ehető hajtásait is minden probléma nélkül újranövesztheti otthon. Csak nyesse le a cékla-, édeskömény- vagy retekgumó tetején maradt gyökérrészt, állítsa egy sekély, vízzel teli edénybe, majd tegye ki a napra. Kis időn belül már szedheti is róla a friss leveleket!

Magról is lehet

A sütőtök magjaival nem kell sokat pepecselni: amint kikaparta őket a zöldségből, már mehetnek is a talajba! A paradicsommagokat azonban, mielőtt elültetné őket, tanácsos kiszárítani. Fontos megjegyezni, hogy minden bizonnyal nem nőnek majd ugyanolyan minőségű zöldségek ezeken a palántákon, a kertészkedés azonban már önmagában is remek elfoglaltság.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!