Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 21°C | 32°C Még több cikk.

Választás: 16 jelölt már van

Hétfőn délutánig adhatják le az országgyűlési választáson indulni akaró jelöltek ajánlóíveiket.
A Nemzeti Választási Bizottság összesen 16 jelöltet vett nyilvántartásba Győr-Moson-Sopron megyében, illetve a komáromi választókerületben csütörtök délutánig. A valasztas.hu internetes honlapon szereplő adatok szerint a legtöbb induló eddig a komáromi és a csornai körzetben van. Az előbbiben Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz–KDNP), Szabó Mihály (Jobbik), Székely Antal (Összefogás) és Vági Ágnes Csilla (Jólét és Szabadság Demokrata Közösség) neve már biztosan ott lesz a szavazólapon.

Az utóbbiban Gyopáros Alpár (Fidesz–KDNP), Kránitz László (Összefogás), Magyar Zoltán (Jobbik), Mersich Dániel (Új Magyarország Párt) és Papp Péter (Új Dimenzió Párt) indulhat.

Az Új Magyarország Párt és az Új Dimenzió Párt neve arra bizonyság, hogy az április 6-i voksoláson sok kevéssé ismert szervezet is küzd majd a szavazatokért.



Győr-Moson-Sopron megye többi körzetében ennél kevesebb indulni szándékozóról született döntés tegnap délután négy óráig, s csak a Fidesz–KDNP pipálta ki mindenütt ezt a feladatot. A győri 1-es kerületben Fábián György (Összefogás) és Simon Róbert Balázs (Fidesz–KDNP), míg a győri 2-esben Glázer Tímea (Összefogás) és Kara Ákos (Fidesz–KDNP) indulhat. A 4-es, soproni körzetben Firtl Mátyás (Fidesz–KDNP) és Kalmár István (Összefogás), az 5-ös mosonmagyaróváriban pedig még csupán Nagy István (Fidesz–KDNP) indulását hagyta jóvá a Nemzeti Választási Bizottság.

A potenciális jelöltek száma ennél magasabb, hiszen további 18-an már leadták a jelöléshez szükséges ajánlóíveket, de esetükben az aláírások ellenőrzése tegnap délután négy óráig még nem történt meg.

Ahogy arról már beszámoltunk, a korábbi választásokon a választópolgárok a kopogtatócédula mellé ajánlószelvényt is kaptak, a jelöltek ezeket gyűjtötték, hogy indulhassanak. Az új választási eljárási törvény változtatott ezen a szisztémán. Ennek lényege, hogy az egyéni választókerületben indulni szándékozóknak ajánlóíveken kell a szükséges mennyiségű – azaz 500 érvényes – aláírást összegyűjteniük. Erre március 3-ig, hétfőig van lehetőségük. Egy választópolgár több jelölt ajánlóívére is feliratkozhat, de egy jelöltet csak egy ajánlással támogathat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaszámlálás indul: Europe-koncert lesz Székesfehérváron nyáron

A legendás svéd együttes a Fehérvári Zenei Napok keretében áll majd színpadra. A szervezők telt… Tovább olvasom