Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Vajon ez kinek a rovása!? - Megrongált táblák

Ismeretlen személyek megrongálták az egyik rovásírásos helységnév táblát Csepregen egy nappal az avató ünnepség előtt.

Kalandos út vezetett Csepregen a rovásírásos helységnév táblák felállításához, hiszen csak - az ellenszélben is kitartó - helyi jobbikosoknak köszönhető, hogy végre állhatnak a táblák, de úgy tűnik, a megpróbáltatásoknak még korán sincs vége.

Szerdára virradóra ugyanis ismeretlen személyek megrongálták az egyik táblát a településen egy nappal az avató ünnepség előtt. Ám a Celldömölkön és Soponyán történt esetekkel ellentétben nem lefújták, hanem egy ˝FÉRGEK˝ felirattal fejezték ki nem tetszésüket a tettesek.


A táblaállítók elmondták:

Minden valószínűséggel nem véletlen a rongálás időpontja és helye, hiszen már majdnem 3 hete, hogy állnak a táblák, ám a hivatalos avató ünnepségre csak csütörtökön kerül sor, annál a táblánál, amelyet rongálás ért.

Bár számítottak az esetre, megdöbbenéssel fogadták, hogy ilyen gyalázatos cselekedetre képes valaki/valakik. A vandálok cselekedete mélységesen elítélendő, hiszen ez jelképesen a Rovásírás - mozgalom meggyalázását is jelenti, amit nem tűrhet egyetlen magyar ember sem, hiszen múltunk egy apró darabja ez is, amelynek megőrzésére kellene törekedni, nem pedig a meggyalázására, főleg a mai helyzet viszontagságai közt, ahol a dicső múltba vetett hit a jövő záloga.

Szerencsére súlyos kár nem esett a táblán, de ez nem csökkenti a bűnöző(k) felelősségét és a bűncselekmény súlyosságát sem.

Az Alapszervezet tagjai hozzátették, hogy mindezek ellenére, ez az eset nem szegte kedvüket, kitartásuk és céljaik megvalósítására irányuló elszántságuk továbbra is töretlen, s csak sajnálni tudják, hogy ezek az eszetlen vandálok önjelölt ˝igazságszolgáltatóknak˝ hiszik magukat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bakony szurdokvölgyei 14, 16 és 25 km-es teljesítménytúra

25 km-es táv útvonala: Zirc, Cuha-völgy, Porva-Csesznek Vasútállomás, Vinye, Alsó-Cuha szurdok,… Tovább olvasom