Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Nyílt nap a Balaton élővilágáról Tihanyban

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont idén július 3-án rendezi meg Tihanyban hagyományos nyílt napját, amelyen a Balaton élővilágát, ökoszisztémáját feltáró kutatásokkal ismerkedhetnek meg a látogatók.
A Balatoni Limnológiai Intézet évről évre egyre nagyobb érdeklődéssel kísért népszerű rendezvényén a legkisebbek is bepillanthatnak a tudomány világába.

Számos interaktív bemutató révén ismerheti meg a nagyközönség az MTA ÖK Limnológiai Intézetben folyó munkát a július első péntekén 9 órától kezdődő programsorozaton. Az intézet parkjában a Balaton élővilágának jellegzetes makrogerinctelen (kagyló-, csiga-, rák-) fajait, a part menti vizekben előforduló halakat, illetve a terepi mintavételek során használt műszereket tekinthetik meg.

A könyvtárban a Balatonnal kapcsolatos távérzékelési vizsgálatok eredményeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Emellett fénymikroszkópos bemutatón ismerhetik meg a Balaton ökoszisztémájának alapját képző, szabad szemmel nem látható növényi szervezeteket. A munkatársak bemutatják az intézet egyik legújabb szerzeménye, a konfokális pásztázó lézermikroszkóp (confocal laser scanning microscope, CLSM) felhasználási lehetőségeit. Mindezeket felül ideg- és izomélettani kísérletek segítenek elmélyíteni legnagyobb tavunk élővilágáról szerzett ismereteket.

A szakemberek előadásokkal is várják a közönséget. Délelőtt 11 órától Pirger Zsolt a Balatont tápláló vízfolyások szerves nanoszennyezőiről tart ismeretterjesztő előadást. Prezentációjában bemutatja, hogy milyen hatást gyakorolnak a vízi élővilágra a vízgyűjtőn található szennyvíztisztítókból igen alacsony koncentrációban kikerülő gyógyszermaradványok, illetve az ezen szennyezők kimutatására használt, világszinten is korszerűnek mondható módszerekkel végzett vizsgálataink eredményeit.

Délután 2 órától Vitál Zoltán előadásában bepillantást nyújt az intézet busafélékkel kapcsolatos kutatásainak eredményeibe. A busatelepítések történeti áttekintése után megtudhatjuk, hogy ténylegesen mivel is táplálkoznak ezek a halfajok, és milyen életfeltételeket találnak a Balatonban. Bővebb információkat tudhatunk meg a szaporodásukról, illetve a nagyközönség megismerheti intézetünk halbiológusainak a busa kérdés rendezésével kapcsolatos álláspontját és javaslatait is.

A programsorozatot a Balaton-kutatás eredményeit bemutató kiállítás, illetve az intézet fennállásának 80. évfordulójára készült dokumentumfilm bemutatása egészíti ki. A nyílt nap programjáról itt olvashat további részleteket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Várandósként a boltban Bécsben – Még ágyat is biztosítottak, hogy lepihenhessen

Egy bécsi élelmiszerboltban dolgozott évekig olvasónk, mielőtt gyermeke született. Tovább olvasom