Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 14°C | 24°C Még több cikk.

Hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a szombathelyi önkormányzatnál

Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen a rendőrség a szombathelyi polgármesteri szakértői keret terhére történt kifizetések ügyében - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság feljelentés alapján rendelte el a nyomozást, majd elfogultságot jelentett be az ügyben, így annak vizsgálata átkerült a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályára - mondta Szalai Ferenc alezredes.

Mint hozzátette: az iratokat már megkapta a gazdaságvédelmi osztály, azokat egyelőre tanulmányozzák.

A rendőrségi feljelentést június 21-én - a szombathelyi önkormányzat által létrehozott eseti bizottság megbízásából - Szakács Dávid, a grémium fideszes elnöke tette. Közlése szerint olyan többségi vélemény alakult ki a bizottságban, hogy bizonyos kifizetések törvénybe ütközőek voltak, és felmerülhet akár a hűtlen kezelés gyanúja is.

A gyanút Szakács Dávid szerint alátámasztja, hogy előfordultak olyan esetek, amelyek kapcsán ugyanazzal a munkával egyszerre több szakértőt bíztak meg.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy miért ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, Szakács Dávid azt mondta: senkit nem kívánnak gyanúsítani. Azt szeretnék, hogy a rendőrség foglalja le az iratokat, és tárja fel azokat a tényeket, amelyekre az önkormányzati vizsgálóbizottságnak nem volt lehetősége.

Hozzátette: 2002 és 2009 között a polgármesteri szakértői keretből becslésük szerint 150 millió forintot fizettek ki.

Ipkovich György polgármester az MTI-nek elmondta: természetes, hogy ha egy magánszemély feljelentést tesz, a rendőrség a vonatkozó jogszabály alapján nyomozást rendel el. Ha a nyomozás olyan az eredményre jut, a rendőrség vádemelési javaslattal él az ügyészség felé, ha nem, akkor megszünteti azt, s a feljelentővel szemben hamis vád és a hatóság félrevezetése miatt jár el - fűzte hozzá a jogász végzettségű, egykor maga is ügyészként dolgozó polgármester.

Ipkovich György szólt arról is, hogy változatlanul folyamatosan töltik fel az internetre a polgármesteri szakértőkkel kapcsolatos iratokat, amelyekhez bárki szabadon hozzáférhet.

"Azt azonban furcsa eljárásnak tartom, hogy a város ügyében elrendelt nyomozásról a sajtóban kapok értesítést" - jegyezte meg.

Szakács Dávid eredetileg közérdekű adatokkal való visszaélés gyanúja miatt is feljelentést tett, mondván, az eseti bizottság többszöri kérés ellenére sem kapta meg a polgármestertől azokat az iratokat, amelyeket munkájuk elvégzéséhez szükségesnek tartottak. A bizottság ezért a hatósági vizsgálat idejére átmenetileg felfüggesztette tevékenységét.

A közérdekű adatokkal való visszaélés azonban az MTI információja szerint nem tárgya a megindult rendőrségi nyomozásnak.

Olvasóink írták

  • 2. sutyi100 2010. július 07. 22:20
    „Nagyon ki akarja csinálni az "új többség"a szombathelyi polgármestert,pedig a megyében több fideszközeli polgármesterről is nagyon csunya dolgokat suttognak az emberek.Ipkovich Úr!vágjon vissza,ne hagyja,hogy cikizzék!”
  • 1. Julianusz 2010. július 07. 17:56
    „De érdekes! Nálunk is nyomozott a rendőrség hűtlen kezelés ügyben, kihallgaták az érintetteket, a bizonyítékokat bekérték, számlák, szerződések, stb, ültek rajt egy ideig, azután lezárták az ügyet, elévülés miatt. A nagykutyáknak volt befolyásuk az ügyben, az önkormányzatnak viszont nincs bírósághoz fordulni pénze.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A 185. Anna-bált rendezik Balatonfüreden

Európa kulturális fővárosa, Pécs lesz a díszvendég a 185. Anna-bálon, amelyet július 24-én este… Tovább olvasom