Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Fegyveres rablóbandára csapott le a rendőrség Komáromban

A támadók félmilliárd forintot érő mobil telefonokkat szállító kamionszállítmányt kíséreltek meg kirabolni.

Fegyveres rablóbandára csapott le csütörtökön késő este a Rendőrség Komárom térségében. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda összehangolt akciójának eredményeképp több személyt elfogtak és őrizetbe vettek, akik egy több mint félmilliárd forintot érő mobil telefonokkal telített kamionszállítmányt kíséreltek megszerezni.

Jelenleg gyanúsítotti- és tanúkihallgatások zajlanak. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény részleteiről a jövőhét elején tart majd egy sajtótájékoztatót, ahol az üggyel összefüggésben lefoglalt eszközöket mutatja be.

Olvasóink írták

  • 6. Csetneky 2010. december 10. 21:02
    „Kísérelték megszerezni? Ez már a gondolatrendőrség, vazze! :)

    Meg hát persze, aki telefont akar lopni, előtte feleslegesen ne pofázzon pont telefonon túl sokat. Mindezektől függetlenül, minél több bűnözőt megfognak a sünök, annál kevesebb marad szabadlábon.”
  • 5. steffx 2010. december 10. 15:33
    „mikket? telefonokkat?

    a "szállító kamionszállítmány" pedig teljes képzavar....”
  • 4. gonzo 2010. december 10. 15:09
    „Úgy van ahogy mondod,annobon.Volt erről egy dokufilm múltkor.Szerencsétlen "lúzereket" felpakolják droggal,aztán telefon a rendőrségre,és míg megy az örörmködés a zsákmányon 10szer vagy épp 100szor annyival átsétál a vámon,vagy épp a határon a másik szállító.”
  • 3. annobon 2010. december 10. 14:32
    „Persze hogy beköpték! De ez a világon mindenhol így történik rendőri berkekben. Ha pl nagy ritkán elkapnak valami drogfutárt a határon, na az is füles után történik. Az más kérdés, hogy míg a kocsiját szétszedik, lehet, hogy mögöttük egy kamion húz el tele heroinnal... :)”
  • 2. lilagyerek 2010. december 10. 14:04
    „Az biztos.”
  • 1. Túrabakancs 2010. december 10. 13:59
    „Meg mernék esküdni, hogy az ottani Nokia gyár termékével van
    kapcsolatban ez a meghiúsult rablás. És a rosszfiúkat valaki
    /valakik/ beköpték. Különben nem kapták volna el a bandát
    még idő előtt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

60 milliós beruházás Zalaegerszegen

Több mint 61 millió forint uniós támogatással gyógyszergyártó üzem épült Zalaegerszegen; a Pernix… Tovább olvasom