Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Cozma-ügy: a másodrendű vádlott védője határozott idejű szabadságvesztést kért

A vád indítványával, az életfogytig tartó fegyházbüntetéssel ellentétben meghatározott időtartamú szabadságvesztés kiszabását kérte védencével szemben Németh Győző másodrendű vádlott védője a Cozma-ügy csütörtöki tárgyalásán, a Veszprém Megyei Bíróságon.
Németh József székesfehérvári ügyvéd szerint az ellentmondó tanúvallomásokból nem vonható le az a vádbeli következtetés, hogy az első-, a másod- és a harmadrendű vádlott együttesen támadta volna meg Marian Cozma kézilabdázót 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt.

A védő szerint nincs szó szándékegységről és az emberölés társtetteskénti elkövetéséről. Az ügyvéd hivatkozott olyan tanúvallomásokra, amelyek szerint Marian Cozma az utcán "kiabált a cigányoknak, nagy lendülettel megindult feléjük, s valósággal belerohant a tömegbe". Mint mondta, ellentmondóak a tanúvallomások abban a tekintetben is, hogy Cozmát Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván a falhoz szorította volna.

Úgy fogalmazott: Marian Cozma szíven szúrásáért "Raffael Sándor egyedül tartozik felelősséggel".

A védő közölte: Németh Győző beismerte, hogy vesén szúrta Ivan Pesic kézilabdázót, de a közepes erejű szúrással nem volt "ölési szándéka". Pánikhelyzetben, védekezésül szúrt a vádlott - mondta az ügyvéd. Hozzátette, hogy Németh Győző nem valósította meg az emberölés bűntettének kísérletét, hanem csak életveszélyt okozó testi sértést követett el, mert a szándéka csak sérülés okozására irányult.

Németh József utalt arra is, hogy védence beismerte ugyan Zarko Sesum szerb kézilabdázó fejbe rúgását, akinek valóban testi sértést akart okozni, de szerinte a vádlott szándéka "még csak eshetőlegesen sem terjedt ki maradandó fogyatékosság okozására". Ezért a vád álláspontja szerinti maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettének kísérlete nem tartható - vélekedett az ügyvéd.

Álláspontja szerint a Raffael Sándor által elkövetett szívszúrásban - amelyet az elsőrendű vádlott beismert - Németh Győző nem tekinthető sem társtettesnek, sem bűnsegédnek. Hozzátette: nem állja meg a helyét az a vádbeli álláspont, hogy több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében marasztalják el a védencét.

A védő szerint Németh Győzőt illetően "eltúlzott és nem indokolt a vád indítványa a büntetésre vonatkozóan" - életfogytig tartó fegyház -; az ügyvéd határozott idejű, végrehajtható szabadságvesztés kiszabását kérte védencére.

A tárgyalás pénteken Sztojka Iván harmadrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódik.

Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott tagját 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióra lokál előtt. A segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az emberölés ügyében hét ember ellen emeltek vádat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Trabant ütközött motorossal

Szerda délelőtt közlekedési baleset történt Szombathely belterületén. Tovább olvasom