Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Az év végéig kifizetik a tűzoltók elmaradt túlóradíját

Az év végéig kifizetik a tűzoltók 2004. május 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó elmaradt túlóradíját

Az év végéig  kifizetik a tűzoltók 2004. május 1. és 2007. december 31. közötti  időszakra vonatkozó elmaradt túlóradíját - jelentette be Kontrát  Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bakondi  György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője hétfőn  sajtótájékoztatón.   

Bakondi György ismertette: kamatokkal, munkáltatói járulékokkal  együtt ez az összeg 6,5 milliárd forint.

Kontrát Károly újságírói  kérdésre közölte: ebből 72 millió forintot a költségvetésből  finanszíroznak az állami tűzoltóságoknál dolgozók részére, míg az  önkormányzati tűzoltóságok dolgozóinak az önkormányzatok fizetik ki  a túlóradíjakat. Mint mondta, bízik abban, hogy miként az állam, az  önkormányzatok is teljesítik ezt a kötelezettségüket.   

A tűzoltók túlóradíja abból adódik, hogy míg korábban a  szolgálati idő 54 órában volt meghatározva a hivatásosok szolgálati  viszonyáról szóló törvényben, az európai uniós csatlakozás után ez  48 órára csökkent. Az Európai Unió egy 2003-as irányelvében 48  órában maximálta a szolgálati időt, ezt a jogharmonizáció során a  magyar jog 2008 januárjától vette át. A tűzoltók az uniós  csatlakozás után, 2004. május 1. és 2007. december 31. között nem  kapták meg a Legfelsőbb Bíróság által is túlmunkának kimondott  szolgálatuk utáni díjukat.   

Ezt rendezi a kormány azzal, hogy 2010 végén kormányhatározatot  fogadott el, amely szabályozza a díjazás számítási módját, majd a  még nyitott kérdésekben egyeztetett az érdekvédelmi szervezetekkel.  Bakondi György ismertetése szerint április 6-án állapodtak meg és  egyeztek meg abban, hogy április 22-ig felmérik a fizetendő összeg  nagyságát. Hozzátette: a munkájukat nehezíti, hogy az érintett  dolgozók közül többen már nyugállományban vannak.   

Kontrát Károly úgy fogalmazott: "a szocialisták által az  adófizetők szekrényében hagyott csontvázat sikerült kipenderíteni".  Felidézte: Pintér Sándor belügyminiszter már a parlamenti  meghallgatásain fontosnak tartotta, hogy a tűzoltók túlmunkája után  járó kifizetést rendezzék.  
    Kitért arra is, hogy 2008-ban a jelenlegi kormánypárt közleményt  adott ki a tűzoltók követelésének jogosságáról. "Ellenzékben  mondtuk, most meg tesszük" - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy  így várhatnak el olyan szolgálatot a tűzoltóktól, amely a társadalom  megbecsülését méltán megérdemli.   

A tűzoltók életpályamodelljére vonatkozó kérdésre az államtitkár  azt felelte: egyedül a Védegylet részéről érkezett javaslat, az  érdekvédelmi szervezetek azt jelezték, hogy nem kívánnak javaslatot  tenni. Ezután a miniszter megkereste az országos parancsnokokat,  hogy kérdezzék meg az állományt. A rendőrök részéről már több ezer  javaslat érkezett be, feldolgozásuk folyamatban van - mondta.   

Úgy fogalmazott, hogy az első Orbán-kormány idején működött egy  hivatásoséletpálya-program, azt a szocialisták elemenként  szétverték, például leállították az ingatlanépítéseket.  Hangsúlyozta: vonzó életpályát szeretnének, amely a pályán tartja a  hivatásosokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Erdőtűz Gyenesdiáson - Két fiatalkorú okozta a tüzet

Leégett egy nádfedeles panzió és étterem hétfőre virradóra Gyenesdiáson; az eset nincs… Tovább olvasom