Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Zuschlag Jánost nyolc és fél év börtönre ítélték

Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten.


Az ítélet rendelkező részének ismertetésekor nem hangzott el, hogy a vádlottak bűnszervezetben követték volna el a bűncselekményeket, az indoklás során azonban a letöltendő börtönbüntetésre ítélt vádlottak esetében egyértelműen bűnszervezetről beszélt a tanácsvezető bíró.

Zuschlag János az ítélet szerint bűnös folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében részben társtettesként, részben felbujtóként, csalás bűntettében bűnsegédként, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében, valamint bűnpártolás és magánokirat-hamisítás vétségében felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében bűnsegédként. A bíróság ezért halmazati büntetésül nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A kiszabott börtönbüntetés időtartamába a bíróság beszámította a 2007. szeptember 19-től 2010. március 31-ig előzetes fogva tartásban töltött időt; az elsőrendű vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra - mondta ki a bíró.

Lados Istvánt (másodrendű vádlott) 2 év, Katus Ferencet (harmadrendű) 5 év 6 hónap, Őri Andrást (negyedrendű) - aki nem jelent meg az ítélethirdetésen - 4 év, Krausz Csabát (ötödrendű) 3 év, Marsovszky Balázst (hatodrendű) 2 év 4 hónap, Kullai Tamást (hetedrendű) 3 év 4 hónap, Prácser Lászlót (kilencedrendű) pedig 1 év 4 hónap börtönre ítélték. Velük szemben vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.

A többi vádlott közül hárman felfüggesztett börtönt, négyen pénzbüntetést kaptak, míg a tizenhatodrendű vádlottat felmentette a bíróság.

A bíróság ítéletének indoklásában kimondta: a vádban szereplő kilenc szervezet pályázatokon elnyert pénzeit nagyobbrészt a baloldali ifjúsági szervezet működtetésére fordították. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy a vádban szereplő egyesületek nem működtek, kizárólag azért hozták létre azokat, hogy pályázatok révén pénzhez jussanak.

Fodor Endre tanácsvezető bíró szerint az egyik tisztázandó kérdés az volt, hogy Zuschlag János milyen érdekérvényesítést alkalmazott a minisztériumban. Hangsúlyozta: a tanúk kihallgatásakor - Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila esetében - azt kellett feltételezni, hogy ezek a személyek relevánsak. Az már másodlagos kérdés, hogy ezek a kihallgatások szolgáltak-e releváns információkkal a váddal kapcsolatban - tette hozzá.

A bíróság kiemelte: az írásos dokumentumok adták a bizonyítás alapját, mely alapján megállapítható, hogy ezek fantomegyesületek voltak. A szervezeteket - melyek közül némelyek megalapításukkor még működtek - 1999-től kezdve átalakították, fantomizálták. Ezután minden, azokkal kapcsolatos irat hamisított volt.

Mint elhangzott, a másodrendű vádlott, Lados István vallomásával kapcsolatban a bíróság meggyőződött arról, hogy a vádlottnak kitűnő a memóriája, de több esetben tévedett, ez nem jelent ellentmondást, mert kilenc évre visszamenőleg, nagy mennyiségű információt közölt. A bíróság szerint Lados vallomása feltáró volt, a tényállás alapját képezte. Általa az ügy összefüggései feltárhatók voltak, az a nyomozásnak új lendületet adott, a felbomlófélben lévő Zuschlag-csoport védekezését megnehezítette - mondta a bíró.

A bíróság szerint Zuschlag János vallomásában csak azt erősítette meg, amiről úgy gondolta, hogy azt már nem érdemes tagadni. A legkényesebb témakörökben - a bíró közlése szerint például a rendőrségi kapcsolatok feltárása, valamint a lehallgatásokkal kapcsolatos információk esetében - megtagadta a vallomást.

A bíróság bizonyítottnak ítélte azt, hogy Zuschlag Jánost értesítették arról: a telefonbeszélgetéseit lehallgatták. A per szempontjából nem érdekes, ki értesítette - mondta a bíró, hozzátéve: ennek kiderítése egy másik per tárgya lehet. Arra azonban rámutatott a lehallgatásokról nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetés, hogy Zuschlag olyan kapcsolatrendszerrel rendelkezett, amelynek révén államtitoknak minősülő adatokhoz is hozzájutott - fűzte hozzá.

Az ítélet szerint Zuschlag János pénzfelhasználásról tett vallomása is bizonyította: a BIT, a pártalapszervezet és a választási kampány finanszírozására fordították a pályázati pénzeket legnagyobb részét.

A bíróság szerint a pályázatok "felháborítóan" rosszak voltak, némelyiknek a címe is értelmezhetetlen. Példaként "A nők, mint veszélyeztetett korcsoport" címen beadott pályázatot nevezte meg a bíró. Mint mondta, azért lehetett ezt megtenni, mert Zuschlag János kapcsolatrendszere ezt lehetővé tette.

Fodor Endre tanácsvezető bíró bejelentette: az ítélet indoklása a déli szünet után folytatódik.

A tárgyalási nap elején szünetet rendelt el a bíróság, mert a negyedrendű vádlottra várt, ám Őri András nem jelent meg. A bíró bejelentette: Őri András távolmaradása nem akadálya az ítélet kihirdetésének.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János egykori szocialista politikus és tizenöt társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.

Olvasóink írták

52 hozzászólás
  • 52. jirzi1 2010. április 03. 12:43
    „Reális Gondolod hogy 10 nap múlva (9) nem ugyanez lesz? Csak az 4 év múlva derül ki.”
  • 51. Reális 2010. április 02. 14:35
    „Nembaj zusi,nekünk is most telik le a 8 év,amit ránk sóztak!Neked is letelik majd!Legalább már papírjuk is van a szociknak,hogy lopnak!”
  • 50. knifemaster 2010. április 02. 05:34
    „A választások után lesz majd a másodfokú ,és enyhébb ítélet,amit majd harmadolnak jó magaviseletért.
    A tényleges vagyonelkobzást is megkérdőjelezem.
    Főleg,hogy az ügyészség is korrupciótól bűzlik.”
  • 49. maradando 2010. április 02. 00:55
    „Abból a nyolc és fél évből igazán megilletné 6-év a kedves miniszter társakat is. Hogy egyűtt osztozzanak a pénzen kivűl : a bűntetésen is ! (Akár milyen "gazembernek" is tartjuk elvitte a balhét egyedűl.)Sajnálom is egy picit. (Mert a gyereke 8 éves korában fogja látni az apját ! ??mig a cinkosok villákat épitgetnek a sikkasztott pénzen a gyerekeiknek.) Mennyit is kaptak egyesek Princz,Kulcsár ? (Ejnye bejnye 4 milla birság !) :-((((”
  • 48. laposibenö 2010. április 01. 20:00
    „Ez szerintem egy konkcepciós eljárás aminek a célja az MSZP lejáratása volt! Mindenstere Zuslag ki van zárva az MSZPböl! Innetöl enek a pártnak ehez semi köze. Aki meg aszt hisz hogy más pártba nincsenek ijen ifju karieresták akik hasonló tőgyekröl szivják a tejet az vagy naiv ember vagy elvakul rajongo!”
  • 47. mais 2010. április 01. 14:14
    „De hol van a többi aki még lopott ... ő csak egy a sok közül ! Vannak még többen és nagyobb kutyák ... remélem ők se ússzák meg ! Hiszen aki lop annak a börtönbe a helye ... ez a törvény ,nem de !?”
  • 46. Reális 2010. április 01. 13:58
    „és a bűnszervezet dolgozik tovább!sőt kormányozni akar,sőt a másikra mutogat,hogy lop és hazudik!EMBEREK!MÁRCSAK 10 HOSSZÚ NAP!”
  • 45. Orfeusz 2010. április 01. 09:18
    „Oda kellett lökni egy kisstílű, nagyképű, nagyszájú valakit, hogy a többi megússza, lophassa tovább a közvagyont. Kérdés: győzelme után az új nemzeti kormány a körmére néz-e a többi tolvajnak. A közbeszéd szerint a főtárgyaláshoz a Papp László Sportarénára lenne szükség. Ha arra, hát vegyék bérbe !!!!!!!!!!!”
  • 44. elemér 2010. április 01. 02:25
    „Pénze van, akkor jöhet az USA-ban soron kivül, ügyvéd intézi.;))”
  • 43. éaa 2010. március 31. 21:43
    „Zuschlag többet érdemel!
    Beáldozásról szó nincs! Le van zsírozva a dolog. Ül egy kicsit és mikor kijön várja egy bankszámla valahol. Bizonyára mérlegelt, biliborítás vagy új élet távol Magyarországtól.”
  • 42. hehe08 2010. március 31. 21:29
    „én azért kicsit sajnálom.....(tényleg csak kicsit, és nem sokáig :D ). beáldozták... átverték......
    ha lenne esze borítaná a bilit..... :)))))))
    (persze azonnal kinyírnák.....)
    de akkor aztán lehetne min csámcsogni itt!!! :)))))))”
  • 41. jirzi1 2010. március 31. 20:31
    „Megint a kis hülyék buknak . A fél év múlva kint leszel ,amikor már senki nem figyel csak vidd el a balhét "c" előadást látjuk. Lásd szegény Kulcsár is hogy megsínylette . Azóta is el kellett mennie 3 műszakba .No itt ue lesz.”
  • 40. mc 2010. március 31. 20:27
    „A felbújtói meg szabadlábon izgulják végig a választások eredményeit.

    A Demszky meg nem vette igénybe a FKF munkavégzését... csak az embereiét.

    Azok munkaidőben hol is voltak ?

    Ha zsebből fizette a munkásokat, akkor mit tett ? Netán segítette a fekete gazdaságot ? Támoggatta a fekete munkát ?
    APEH !!! Hol a 3,14csába vagytok a lecsapással ?
    Ha ilyen eset egy uburkatermelő parasztról, egy gyümölcstermelőrő, vagy bárki "fapados gyalogkakukkról" kiderül, akkor azt már aszfalt alá döngölitek a megérdemelt büntetéssel.

    Mert vannak törvények. De kinek a törvényei, kikre szóló, kikeket mentesítő törvények ?”
  • 39. b.zoli 2010. március 31. 20:04
    „én már akkor megmondtam hogy van Zuschlag ügy !!!! :)”
  • 38. onem 2010. március 31. 19:51
    „Egyszer volt,hol nem volt volt egy polgármester.Ez az ember isten és Orbán kegyelméböl megkapta Szolnok városát.Ez az ember egyben a Fidesz nevezetü gazdasági társulás pártigazgatója is volt.
    Nos telnek az évek és ez a jóember 190 millió forintos kárt okozott a városának.
    És mint a népmesékben történik a rossz elnyeri méltó böntetését.A FÜGGETLEN biróság példás itéletet hozott. Emberünk kapott 1 évet 2 évre felfüggesztve és 500 ezer forint pénzbüntetést.
    Aki nem hiszi járjon utána,elég ha beüti a Várhegyi Attila nevet.
    Gondolom mások is elgondolkodnak a magyar igazságszolgáltatás pártatlanságáról és a törvény elötti egyenlöségröl.”
  • 37. elemér 2010. március 31. 17:34
    „Ez egy kirakatper, mert az Unio és az USA korábban már minösitette az országot a mutyizással. O.V. pedig azért marad, mert neki ott kell lenni ha bevezetik az Eurot. Lesznek ujab lehetöségek, ahol egyenlitt. Szerintem ami ott megy, az u.n. evolucio a komcsi rendszer után.”
  • 36. ladiszlo 2010. március 31. 17:16
    „Vérszegény itélet!!!!”
  • 35. licern 2010. március 31. 16:52
    „Tisztelt Szerk! 3 év feletti végrehajtandó szabadságvesztést nem börtönben, hanem fegyházban kell letölteni. A 8 és fél év meg legjobb barátok közt is több, mint 3 =))”
  • 34. okostojas007 2010. március 31. 16:21
    „mihez kezd ..
    először nevet változtat , mert egy ilyen felejthetetlen névvel nem tud elbújni ( azt hiszem ezt ő is tudja )”
  • 33. Valjan 2010. március 31. 16:07
    „Keves...!legalabb 15-20 evet neki es Fegyhazat!!
    ja aztan meg van am sok-sok politikus akinek siman tovabbi 15-30 vagy tenyleges eletfogytiglant!!!
    pl.:Gyurcsany,Koka,Petho,David,Gergenyi,Demszky,Hagyo,Kuncze,Szilvassy,Bajnai stb...”
52 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkent a fa- és bútoripar alkalmazotti létszáma tavaly

A fafeldolgozásban és a bútoriparban az összes ágazatok átlagához képest mintegy 2,5-szeres… Tovább olvasom