Kisalföld logö

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 21°C | 34°C Még több cikk.

Visszavonja a NIF a sávolyi útépítési tendert

Jövő héten visszavonja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a Sávoly településen létesülő Moto GP versenypálya megközelítéséhez szükséges, a Magyar Államot terhelő útépítésre írt ki nyílt közbeszerzést - mondta az Index hírportálnak Fazakas Orsolya, a NIF kommunikációs igazgatója.

Fazakas Orsolya megjegyezte azt is: cégüknek a közlekedési tárca 2009. december 3-i keltezésű levele rendelte el az útépítési tender kiírását. A minisztériumi levélben 2010. június 26-i dátum szerepelt befejezésre, elvárt határidőként.

Az e hét szerdán a Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a feladat két részből állna: az első a sávolyi autópálya csomópont összekötő ágát körülbelül 700 méteren át kell építeni, hogy az közvetlenül csatlakozhasson a 7. számú főúthoz, a második feladat pedig egy 250 méter hosszú földút átépítése aszfaltozott úttá. A munkával idén június 15-re kell elkészülni.

Az ajánlattételi határidő a felhívásban április 19. Az eredményhirdetés tervezett időpontja április 29., míg a szerződéskötésre május 19-én került volna sor.

Olvasóink írták

  • 1. Jandex 2010. március 12. 15:37
    „http://www.youtube.com/watch?v=XQcVllWpwGs&NR=1&feature=fvwp
    Helyette!:)))”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

Átadták az ez évi Jedlik Ányos-díjakat - a Magyar Szabadalmi Hivatalban (MSZH) rendezett pénteki… Tovább olvasom