Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Veszprém: Miért telt el ennyi idő a nemzetközi körözésig?

Soron kívüli vizsgálatot indított Bencze József országos rendőrfőkapitány annak tisztázására, hogy mikor adták ki a Marian Cozma meggyilkolásával kapcsolatban gyanúsított férfiak elleni nemzetközi körözést.
Előzetesben a gyilkosság egyik gyanúsítottja

Elrendelte a Cozma-gyilkosság harmadik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását a Veszprémi Városi Bíróság szombat délelőtt. A férfit jogerősen harminc napra helyezték előzetes letratóztatásba, a bíróság indoklása szerint azért, mert tartanak a szökésétől, és attól, hogy befolyásolja a tanúkat, illetve elrejti a bizonyítékokat.

A magát csütörtökön a rendőrségen feladó férfi most nem tett vallomást a bíróság előtt, hanem fenntartotta azt, amit a rendőrségen korábban mondott. Az ügyvédjének beszélt arról, hogy mi volt a verekedés kiváltó oka, ám arról a jogi képviselő nem beszélt. Drescher Ivor konkrétumokról nem beszélt, azt azonban elmondta, hogy nem az volt a verekedés oka, amiről korábban a híradások szóltak. Azaz, nem területfoglalás, bosszú vagy leszámolás miatt történt a dulakodás. Az ügyvéd hozzátette: ügyfele fenntartja, hogy nem ő szúrt, és azt is, hogy a gyilkosságban semmilyen része nem volt társtettesként.


Vizsgálatot indít az országos rendőrfőkapitány

Soron kívüli vizsgálatot indított Bencze József országos rendőrfőkapitány annak tisztázására, hogy mikor adták ki a Marian Cozma meggyilkolásával kapcsolatban gyanúsított férfiak elleni nemzetközi körözést.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egyes hírforrások arról számoltak be, hogy a veszprémi gyilkosság ügyében az országos rendőrfőkapitány és a Veszprémi Városi Bíróság elnökének nyilatkozatai között a nemzetközi körözés kiadásának kérdésében ellentmondás van. Bencze József ezt az információt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesétől kapta, ezért az ügy tisztázására soron kívüli vizsgálatot rendelt el, pénteken este. Korábban ugyanis a Stop.hu internetes portál írta azt, hogy Bencze József országos rendőrfőkapitány szerint a február 8-án, hajnalban történt gyilkosság gyanúsítottjai ellen csak délután öt órakor adhattak ki körözést, mert nem lehetett elérni az illetékes bírót. A Veszprémi Városi Bíróság elnöke szerint viszont senki sem kereste az ügyeletes bírát aznap, csak este, fél nyolc előtt. A körözést ezért este nyolc órakor adták ki.


Tart a Cozma-gyilkosság gyanúsítottjának előzetes tárgyalása

Szombaton délelőtt kezdődött a Cozma-gyilkosság harmadik gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról szóló tárgyalás Veszprémben. Mint ismert, a Marian Cozma román válogatott kézilabdázó meggyilkolása ügyében gyanúsított harmadik férfi feladta magát a rendőrségen. A Független Hírügynökség helyszíni információi szerint a férfit reggel kilenc órakor szállították át a rendőrségről a bíróság épületébe.


10 nap múlva már megérkezhet Ausztriából a két gyanúsított

Az osztrák bíró pénteken meghallgatta a veszprémi gyilkosság Ausztriában elfogott két gyanúsítottját a kiadatásról. Ha beleegyeznek a kiadatásba, akkor 10 napon belül Magyarországon lehetnek, ha nem, akkor az elfogástól számított 60 nap múlva adják ki az osztrákok a két férfit. Erről a magyarországi nyomozás vezetője beszélt a köztévé Napkelte című műsorának szombati adásában. Derzsi Péter hozzátette: azt a nőt, aki a két gyanúsított elfogásakor a kocsijukban volt, már kihallgatta az osztrák rendőrség. Őt elengedték, később a magyar rendőrség is kihallgatja tanúként.

Rengeteg információt és adatot nyert a rendőrség a veszprémi gyilkosság harmadik gyanúsítottjának pénteki kihallgatásából - mondta Derzsi Péter. A korábbi sajtóhírekkel ellentétben a magát feladó férfi nem állította a kihallgatáson, hogy nem volt ott az esetnél, és nem is látott semmit - mondta az alezredes. Nagy valószínűséggel társtettesként vett részt a bűncselekményben. Azt, hogy a három sportoló sérüléseit egy ember okozta-e, még vizsgálják - közölte a nyomozás vezetője.

Az alezredes elmondta, hogy a diszkóban a támadók kötöttek bele a sportolókba. Hogy miért, még nem tudni. Ezután dulakodni kezdtek, és eközben már ott megszúrták Marian Cozmát. Ezután mindenki, a három sportoló és a három támadó is kiment az utcára, mégpedig nagyon gyorsan, alig egy perc alatt. Derzsi Péter szerint valószínű, hogy Marian Cozma nem érzékelte ekkor pontosan - a dulakodás hevülete miatt -, hogy milyen súlyos sérülést kapott a diszkóban.

Derzsi Péter azt is elmondta, hogy jelenleg a tanúk meghallgatása zajlik. Kilencven olyan embert hívnak be, akik a szórakozóhelyen tartózkodtak az eset történtekor. A három gyanúsított baráti körét - akik szintén a lokálban voltak, név szerint azonosította a rendőrség. Őket is tanúként hallgatják majd ki. Marian Cozmát, az MKB Veszprém játékosát múlt vasárnap hajnalban szúrták le egy veszprémi szórakozóhelyen. Csapattársai, Ivan Pesic és Zarko Sesum életveszélyesen megsérültek: Pesicnek az egyik veséjét el kellett távolítani, mert teljesen szétroncsolódott, Sesum pedig arckoponya-törést szenvedett.

A történtek után - még aznap este - az osztrák rendőrök a támadás két gyanúsítottját elfogták a határtól körülbelül 130 kilométerre. Harmadik társuk csütörtök éjszaka, éjfél előtt pár perccel feladta magát a rendőrségen.

Olvasóink írták

58 hozzászólás
  • 58. Imcsi 2009. február 16. 12:55
    „Talán van igazságszolgáltatás mégis:
    http://www.naplo-online.hu/fooldal-bunugyek_balesetek/20090212_verben_furdesz_csalad
    Itt is vizsgálódhatna az APEH!”
  • 57. kdt 2009. február 16. 10:36
    „Utánna még behallgattam egy beszélgetésbe, amit egy járőr folytott a központtal. Éppen igazoltatott egy embert és róla adott személyleírást.

    - ... szóval 165 cm magas, izmos, sportos testalkatú, kopasz, feje borotvált. Ci...
    - Vigyázz Béla mert most jött be a Gyurcsány! - suttogta a központos.
    - .. akarom mondani cinikusan mosolyog. A bőre színe pedig kreol- folytatta a járőr.
    - Tehát sokat jár szoláriumba, ezt feljegyzem az egyéb rovatba.
    - Neeem, nem úgy értettem. A bőrszíne elüt az átlagtól, olyan szürkésbarna
    - Arab a fickó? - majd összerezzent, de én bíztatóan mosolyogtam, hiszen csak a cigány szó lett tilos.
    - Nem, nem arab. Tudod, olyan más színű a bőre.
    - Sárga? Akkor kínai lehet.
    - Nem bazzeg, sötét a bőre érted?
    - Persze - mondta a központos - akkor néger, izé színesbőrű.
    - Jó mindegy hagyjuk, van valami a személyleírás alapján.
    - Nem nincsen, nem kőrözünk ilyen személy.
    - Jó akkor elengedem.
    - Ej de kár, pedig ha cigány lett volna, akkor pont a Sztojkára illene a személyleírása. - Aztán tudatosult benne mit mondott és szégyenében a szolgálati fegyverével próbált öngyilkos lenni, a további vizsgálatok és nyilvános megszégyenülés elkerülése végett. Már éppen ugrottam volna oda, hogy megakadályozzam, de mire letéptem ingemet - ami alatt a GY betűs szuperhős ruhát hordom - meghúzta a ravaszt. Azt hittem elkéstem, de mivel a lőszerhasználatot már rég megtiltottam ezért a fegyver csak üresen kattant a halántékánál. Innen is látszik milyen remek intézkedéseket hozunk mi a Tibivel.

    http://anti-gyurcsany.blog.hu/”
  • 56. előrelátó 2009. február 15. 19:24
    „Neked elment az eszed Viktor!

    Az utóbbi hat év lázas ellenzéki semmittevése úgy látom megártott Neked. Ha köztünk élnél, látnád, igenis van cigánybűnözés! Nem lehet mindenkinek megfelelni, vedd már észre, hát ezért írok Neked így tegezve, ahogy az apa magyaráz folyamatosan hülyülő fiának.

    Viktor! Hol élsz te? Nem kell messze menned csak a "nyóckerbe," a Magdolna utca környékére. Prostik, dílerek, tolvajok, rablók: szinte mind oláhcigány. De utazz le Borsodba, Nógrádba vagy az Ormánságba. Az utak mentén lányok árulják magukat. Egész falvak élnek a bűnözésből a falopástól a betörésig, az idős emberek kifosztásától a megölésükig. Kik ők? Cigányok! Mennyi embert kell még megölniük, hány kislányt és kisfiút megrontaniuk, hogy végre megértsd. Itt nálunk igenis tömeges cigánybűnözés van. Hát mit gondolsz, honnan van az árubőség a "lomizó" cigányok nagy részénél láncfűrésztől a festményig? Megmondom neked: főleg betörésből. Hát mit gondolsz, hogy egyes színtiszta cigány falvak romos házai között miből épült a gusztustalanlila palota, ahonnan pöffeszkedve jönnek ki ordibáló cigány tulajdonosai. Megmondom neked: saját fajtájuk kifosztásából, uzsorázásból, orgazdaságból, leányfuttatásból, színesfémlopásból és falopásból. Kérdezted már meg miből járnak drága terepjárókkal, és mennyit adóznak?

    De kérdezd meg a frakciódba tartozó cigányokat, cigánymuzsikusokat, hogy ők félnek-e. Hát persze, hogy félnek, akárcsak a Homokhátság elhagyott tanyáin élő öregek, a hevesi falvak magányos idősei, akiktől az utolsó uborkát is ellopják, akik pici nyugdíjukból élnének, de nem lehet, mert te önmagadnak is hazudsz fiam. Nyugdíjas magyarok nem fenyegetik a polgármestert "pénzikéért, segélyikéért", Ők nem kuncsorálnak, követelnek, hanem még magárahagyatottan is dolgoznak a szegény, de becsületes életért. De ha nem lopják el terményeiket, akkor lassan eladni sem tudják, mert az általad istenített uniós jogszabályok megtiltják, a "magyar" hatóságok zaklatják. Nézd meg a cigány falvakban, hány ember műveli a kertjét? Nézd meg a cigányfalvakat, minden nyomoruk dacára tele a kocsma és a dolgozó emberek adójából fizetnek a játékgépekbe. Menj el óvodákba és iskolákba, ahol cigányok csoportosan zaklatják, verik a pedagógusokat. Menj el a bíróságokra, hogy mennyi cigány vádlott van az erőszakos bűnelkövetők között. Menj be és nézz körül a börtönökbe. A magyar emberek egyre jobban félnek és igazságért kiáltanak. A megoldás egyszerű: vasszigorral a bűnöző cigányok ellen, politika és korrupciómentes hatóságokat, kérlelhetetlen és eredményes rendőrséget, csendőrséget, ügyészséget, bíróságokat és vissza kell hozni a halálbüntetést.

    Legyen már annyi bátorságod és nézz szembe a tényekkel. Döntsd el végre, hogy kinek az oldalán állsz Orbán Viktor!”
  • 55. Hunicum 2009. február 15. 15:21
    „Szerbiai rendszámok miatt kezdtek el zúzni Enyingen?

    http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=258467”
  • 54. zeta62 2009. február 15. 15:18
    „Seres Máriát a parlamentbe!”
  • 53. zeta62 2009. február 15. 15:04
    „Vazze!
    50 %-ban”
  • 52. zeta62 2009. február 15. 15:03
    „44. éaa 2009.02.15. 13:06
    "Orbán Viktor miniszterelnök, Vona Gábor belügyminiszter ez az én javaslatom!"

    %0 %-ban OK. De OV-t inkább Márianosztrán látnám szívesen lakóként...
    Na persze nem egyedül, nehogy felbillenjen a bal-jobb egyensúly...”
  • 51. Hunicum 2009. február 15. 14:59
    „"Csoportos garázdaság történt az egyik enyingi benzinkútnál, hét embert őrizetbe vettek, további előállítások várhatók - közölte az MTI-vel vasárnap a rendőrség."
    stop.hu”
  • 50. Hunicum 2009. február 15. 14:53
    „nocomment41!
    Ne aggódj, csak összecsoportosultak az ismert benzinkútnál a cigányok megbeszélni a tavalyi rossz bodzatermést.”
  • 49. Komissar 2009. február 15. 14:28
    „"Sólyom nem korrupt, az tuti!"
    Nem ő nem korrupt, hanem pipogya, és az ilyen totálisan alkalmatlan még a jelenlegi pozíciójára is.
    Mint már írtam, a mostani teljes garnitúrát el kell zavarni, végre kell hajtani a 19 éve halogatott rendszerváltást.
    A kommunisták ide-oda pálforduló magját, mint a parlagfüvet, ki kell irtani.
    Ha ezt anno betartja az mdf, most nem lenne "enyingi" meg más banda sem.
    Mert nem bátorodtak volna így fel "politikusaink" háta mögött.”
  • 48. nocomment41 2009. február 15. 13:59
    „"Megszállták Enyinget a kommandósok? A rendőrség nem válaszol"
    http://www.mno.hu/portal/616136”
  • 47. Imcsi 2009. február 15. 13:58
    „42. AranyKözépút! "Nem a mi dolgunk tudom,de mégiscsak mi szavazzuk meg!"
    A köztársasági- és a Miniszterelnököt nem a nép választja! Ha országgyűlési képviselő vagy, akkor bizony a ti dolgotok , és ti is szavazzátok meg!”
  • 46. aTibi 2009. február 15. 13:30
    „A tisztánlátáshoz!
    Az összes "gaz-élőlényt" el kell zavarnunk!

    A HVG cikke következik:

    Megkéselt kézilabdások: soron kívüli vizsgálat a körözésről

    Soron kívüli vizsgálatot rendelt el az országos rendőrfőkapitány, hogy feloldják az ő és a Veszprémi Városi Bíróság elnökének nyilatkozatai közötti ellentmondást - közölte a rendőrség, miután a stop.hu hírportál a felek által elmondottakat közölve arról készített összeállítást, hogy miért adták ki késve a nemzetközi körözést a veszprémi gyilkosság gyanúsítottjai ellen.

    A hírportál beszámolója szerint Bencze József országos rendőrfőkapitány azt állította: a február 8-án hajnalban történt gyilkosság feltételezett elkövetői ellen csak délután ötkor tudták kiadni a körözést az ügyeletes bíró elérhetetlensége miatt. A Veszprémi Városi Bíróság elnöke ezzel szemben azt állította, a bíró elérhető volt, ám senki nem kereste őt. A bíróság közlése szerint az első megkeresés 19 óra 20 perckor érkezett, így este 8-kor tudták csak kiadni a körözést.

    A rendőrség interneten közzétett közleménye szerint az ORFK vezetője a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesétől informálódott, és az ügy tisztázása érdekében soron kívüli vizsgálatot rendelt el.

    A veszprémi Patrióta bárban múlt vasárnap hajnalban szóváltást követően halálos szúrás érte Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdacsapatának és a román válogatottnak a tagját. A segítségére siető csapattársai, a horvát Ivan Pesic és a szerb Zsarko Sesum súlyos sérüléseket szenvedett.

    A bűncselekménnyel három férfit gyanúsít a rendőrség, közülük kettőt Ausztriában fogtak el, harmadik társuk pedig Magyarországon adta fel magát.
    (HVG)”
  • 45. Hunicum 2009. február 15. 13:28
    „Kőrösi Imre is kellene a tisztuláshoz!”
  • 44. éaa 2009. február 15. 13:06
    „Orbán Viktor miniszterelnök, Vona Gábor belügyminiszter ez az én javaslatom!”
  • 43. zeta62 2009. február 15. 13:05
    „Lehet, hogy nem korrupt, de tökéletesen alkalmatlan, öntörvényű, sajnos egyenesen buta.”
  • 42. AranyKözépút 2009. február 15. 12:59
    „Sólyom nem korrupt, az tuti!
    De ha nincs itt egy alkalmas vezető sem, akkor nincs kiút! Én őt látom egyedülinek. Ti tudtok valakit?
    /Nem a mi dolgunk tudom,de mégiscsak mi szavazzuk meg!/”
  • 41. zeta62 2009. február 15. 12:48
    „34. AranyKözépút 2009.02.15. 11:09
    "Én írtam: a köztársasági elnök lehetne kormányfő!"
    Jóságos Atyaúristen! Akkor kivándorlok pár kilométerrel nyugatabbra...
    Nála aztán tényleg bárki jobb lenne, aki még nem égette magát a parlamentben.”
  • 40. Komissar 2009. február 15. 12:45
    „Te ezt a törött szárnyú madarat akarod kormányfőnek?
    Ez épp úgy dilettáns, mint a két szélsőség vezére.
    Aki a jelen politikai élet bármilyen szintű résztvevője, (még a kisebbségi önkormányzat képviselője is) az alkalmatlan arra, amiről jelenleg álmodozunk, immár 19 éve.
    Ezek mind a korrupció melegágya, kivétel nélkül.”
  • 39. Zaraki_Kenpachi 2009. február 15. 12:36
    „Jó, de az embernek sokszor ez az első reakciója.

    Vissza kellene hozni Szent István királyunk törvényeit. Kíváncsi lennék hány kéz nélküli és vak cigány szaladgálna az országban .....”
58 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megöltek egy idős asszonyt Dorogon

Egy idős nő holttestére bukkantak péntek délután Dorogon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget… Tovább olvasom